Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-50

378 50. országos ülés 1910 deczember 2-án, pinteken. egy nagy harcznak közöttünk és közöttük. Ök ugrottak az arczunkba, ők izentek hadat, mink nem állunk félre, megvívjuk ! És ez eltartson folyton-folyton évről-évre, mig ellenségeink el nem vesznek közülünk, nem öklünktől ütve, hanem nemzeti önérzetünk büszkeségétől, a mely nem engedi többé, hogy vagyonunkat odaadjuk továbbra is nékik«. (Nagy mozgás.) Ez volt a kezdet. A »Libertate« azonban nem elégedett meg egy ilyen általános czikksorozattal, hanem sorra vette az embereket, s egy rettenetes kampányt indított mindazok ellen, a kik elég merészek voltak a maguk meggyőződéséhez képest a román nemzetiségi jelölt ellen szavazni. A tegnapi levélben egy Herlea Áron nevű ember szerepelt. Felidézzük tehát a magyar törvényhozás termében Herlea Áron nevét, egy felkenyéri román parasztét, a ki intelligenoziájánál és műveltségénél fogva képes volt arra, hogy maga alkosson magának véleményt a politikai nézetekről. Alakját talán legjobban a »Libertate« mutatja be, a mely a következőképen jellemzi őt (olvassa) : »A legbűnösebb az összes közül és feje a romlottaknak a szerencsétlen Herlea Áron, a ki most nyakig úszik a piszokban, de a mellett értelmes és jól szituált, a kit nemzeti mozgalmainkban mindig mint legfelvilágosodottabb eszményképet állitotttmk oda. Szép beszédeket tartott népgyűléseken és büszkeségünk volt és most lassan az ördög körmei közé esette (Nagy mozgás.) Elmondja azután a czikk, hogy a választások előtt könyörögtek Herleának, ő azonban arra hivatkozva, hogy a mire kérik, az meggyőződésével ellenkezik, visszautasította őket. A választások után Felkenyéren megkezdődtek azok az állapotok, a melyek a czelnai és egyéb sajnálatos esetekre vezettek, s a melyekről részletesen kell beszélni. Ezek a dolgok is felhívással kezdődtek, a felhívás ugyancsak a »Libertate«-ban jelent meg, a melynek 25. számában a következőket olvashatjuk (olvassa) : »A felkenyéri árulók féltvén irháikat a nyomorult bűneikért, katonaságot kértek, mely fentartsa a faluban a nyugalmat. El is ment vasárnap egy század katonaság, mely egy pár hétig a faluban fog maradni, pedig nem lett volna szükség reá, a román nép béketűrő és tulkevés heves olasz vér folyik ereiben. Megtörte a hosszú jobbágyság, nagyon megtörte. Az árulóknak semmi bajuk nem lesz, mint legfeljebb szidalmak árja. Ha megtörtént volna egy hatalmas olasz vagy magyar faluban, hogy egy marék ember a nemzete ellen harczoljon, oda kellett volna aztán katonaság, mert tényleg azokban nem maradt volna több ép csont és lélek és élet a testükben. De a bűnös románoknak nem fog semmi bajuk történni sem Felkenyéren, sem máshol, mert az erükben nem csörgedez olasz vér, de még magyar sem»- (Nagy mmgás.) Kérdeni a t. házat, hogy mi ez ? Azt hiszem, egyet fog érteni velem ebben a teremben mindenki pártkülönbség nélkül, ha azt mondom, hogy ez nem más, mint gyilkosságra való felbujtás. Ezen gyilkosságra való felbujtassál szemben az ügyésznek eddig nem volt szava, hogy azonban az nem volt eredménytelen, azt bizonyítják azok az okiratok, a melyek a felkenyéri »árulókkal« való eseményeket bőven előadják. Ezek Felkenyér községének hivatalos bizonyítványai, a melyeket oláh biró és oláh jegyző adott ki és a melyekben a következőket találjuk: (Halljuk! Halljuk ! Olvassa.) ^Hivatalosan bizonyítom, hogj' a folyó évi országgyűlési képviselőválasztás után Herlea Áron felkenyéri lakost annyira bojkottálták, hogy cséplőgépéhez, fürészmalmához stbbijéhez nem kapott munkát, ugy hogy ezen bojkottálás folytán legkevesebb 2000 K kárt szenvedett. Igazolom továbbá, hogy a választás után Herlea Áron a lakosság által annyira üldözve lett, hogy egy izben csak a véletlen szerencsének lehetett tulajdonítani, hogy le nem szúrták és jelenleg is neki estek az utczán járnia nem tanácsos. Különben az elöljáróság kényszerítve van Herlea Áron lakásának őrizete végett egy állandó éjjeli őrt tartani. (Mozgás.) Ugyanilyen bizonyítványok szólnak Felkenyéren Olteán Miklós, Illés és János felkenyéri lakosokról, a kikről be van igazolva, hogy csak a véletlenen múlt, hogy nem gyilkoltattak meg. Nemcsak az oláh köznéppel szemben nyilatkozik meg a boszunak ez a munkája. Szeptember 14-én egy öreg román pópa jelent meg a szászvárosi kir. közjegyző előtt és arra kérte, hogy nyilatkozatát jegyzőkönyvbe vegye. Ez a román pópa Marián György, egyike azon kevés oláh pópáknak, a kik e területen a magyar és német nyelvet perfektül beszélik ; a kik Bécsben művelődtek és a kiket a magyar állameszméhez való rendületlen tiszteletnek e területen még a nagy gróf Kun Kocsárd munkája és befolyása nyert meg. Ezen érdemeiért őt egy kis falusi községbe dugták el a havasok közé, a hol azonban fentartotta meggyőződését és elveit. Most a következőket mondotta hivatalosan tollba (olvassa) : »A folyó évben, a midőn az uj országos képviselőválasztás mozgalmai felizgatták a kedélyeket, minden megváltozott és pedig azon ok miatt, mert követve meggyőződésemet és megunva a meddő nemzetiségi küzdelmeket, a magyar nemzeti jelöltre szavaztam. Hiába igyekeztem hiveim előtt álláspontomot indokolni, azok tőlem elfordultak, uton-utfélen sértettek és ez az állapot tartott a f. é. szeptember 4-éig, midőn — itt következnek a nevek — megrohantak és papi tisztemre sértő kifejezések között azt jelentették ki, hogy távozzam a községből, különben agyonvernek. Ily körülmények között nem tehetek egyebet, mint hogy a községet elhagyjam«. (Mozgás.) Ez az esemény a »Libertatea<< czimű lapban is részletesen meg van irva »A tisztalelkű valeánjepi nép<< czimén,. a mely czikkben a »Libertatea« örömét fejezi ki és következőképen adja elő a történteket. (Olvassa) : » .. . azután karonfogták a papot, kivezették a templomból és hazakisérték szitkok közepette, ugy a hogy egy elkeseredett