Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-49

4-9. országos ülés 1910 deczember 1-én, csütörtökön. 357 Szél! Kálmán : . . . akkor, a mikor 1900-ban még csak 29 milliót adtunk ki! Tékát 1900-tól 1910-ig, e tíz esztendőn keresztül — Apponyi előtt 4—5 év Wlassics alatt, és az ő öt éve — a kultuszministerium az ő tárczaszükségletét fölemelte 29 millióról 96 millióra,vagyis három és félszer annyira. Ennyivel magasabb összeggel szolgálja most az ország kulturális életérdekeit. Közrehatottak ebben mindazok a ministerek, a kik e tárcza élén állottak, főleg Wlassics, de elsősorban a legutóbbi, gróf Apponyi Albert, a kinekelismeréssel kell hogy adózzam e perczben is, mert az ő ministersége alatt történt a növekedés a legnagyobb mértékben. Következik az igazságügyministerium. Az igazságügyministerium kezdte kiadásait 6,881.000 K-val és végzi ma 51,787.000 K-val. A honvédelmi ministeriumról nem beszélek, mert hiszen nem volt semmi. (Halljuk ! Halljuk !) Miután t. barátaim hallani akarják, azt is megmondom. A honvédelmi tárcza semmivel se kezdődött; 1870-ben csak 8 millió koronát tett ki. Ma, igen t. barátom a honvédelmi minister 62 milliót kap. (Mozgás íalfdől.) Ezek oly adatok, a melyek kettőt bizonyítanak. Bizonyítják, hogy ez az ország a legnagyobb erőfeszítéssel megtett mindent, hogy kormányzati, igazgatási, kulturális, gazdasági érdekeit megvalósítsa. Végösszegben — csak igen röviden foglalom össze — 1870-ben összes kiadásaink voltak 385 millió, 1875-ben- 477 millió, 1880-ban 134 millióval több. tehát 519 millió, 1890-ben 197 millió plusz, tehát 711 millió, 1900-ban 1060 millió és 1910-ben már másfél milliárd. Ebből csak azt akarom következtetni, hogy ez az ország a maga adminisztraczionális, gazdasági, kulturális költségeire nagy erőfeszítéssel költekezett. Én beismerem — amint az előbb közölt adatösszeállitásból is látszik — hogy az utolsó esztendők voltak a legmagasabbak. És ebben a t. pénzügyminister urnak igaza van. Mert addig, mig 1890-től 1900-ig csak plusz 159 millió volt, addig 1900-tól 1910-ig 500 millió volt belkiadásaink emelkedése. Ebben az arányban tovább menni nem lehet. És én igazat adok a t. pénzügyminister urnak, hogy nagy óvatosságra és a takarékosságnak okos felfogású alkalmazására van ennek az országnak pénzügyeink rendbentartása czéljából szüksége. És beismerem t. ház, hogy erre a törekvés megvan, még pedig elsősorban a t. pénzügyminister urnái. De azt állítom, hogy ez nem lesz lehetséges, (Mozgás.) mert nem lehet ennek az orsz ágnak, a mely sokban még annyira hátra van, a hol még oly sok irányban van javítani való, fejlődését megakasztani. Az kétségtelen előttem, hogy bizonyos emelkedés elő fog állni, és az én t. barátom, a pénzügyminister a ki ma is százharmincöt millió koronával többet preliminál, ennek a helyzetnek következéseit le fogja vonni és nem fogja megvonni azt, a mi ennek az országnak állandó, esszencziális, elkerülhetetlen szükséglete, mert a nélkül sem az adózók, sem az ország maga mint adminisztrátor és mint a kulturális érdekek gondviselője nem fognak tudni létezni. Csak igen röviden (Halljuk! Halljuk!) — mert igénybe fogom venni még türelmüket ezután is — fogok még itt, ennél a témánál időzni, rövidebben, mint a hogy akartam. Egy kimutatást készítettem az utolsó négy évről, melyben az emelkedés igen nagymérvű, volt. De még egyet mondok, és méltóztassék azt megjegyezni : 1861-ben a mi összes állami kiadásaink kitettek 292 millió koronát, forintokban csak 146 miihót. Ma ez az összeg másfél milliárd. Hol vagyunk ma 1868-hoz képest 1 (Ugy van !) Most csak az utolsó négy évről beszélek, a melyekben az emelkedés igen nagy volt. A pénzügyi bizottság az akkori pénzügyminister hozzájárulásával olyan jelentéseket tett — idézni tudnám önöknek — a melyek épen nem optimisztikusak, épen nem frivolak, épen nem könnyelműek, s a melyek 1906—1910-ig megmondták minden esztendőben, hogy az ország kiadásainak ily nagy mértékben és ily gyorsan való emelkedését a legnagyobb aggodalommal kell nézni, és óva intjük a ministeriumot, túl ne menjen bizonyos határon és igyekezzék takarékosabb gazdálkodást folytatni. Azt mondjuk mi pl. 1906-ban, hogy el hagyja magát ragadtatni a kormány és törvényhozás, mint hogyha arany-éra támadott volna, a mely örökké akar tartani és csak pénzben úszik. Vigyázni kell, óvatosabban kell eljárni. 1908-ban, a mikor a kiadás 134 millióval, a bevétel csak 99 millióval volt több, a pénzügyi bizottság — az én aláírásommal és Hoitsy Pál barátom (a ki oly kitűnő előadó volt) aláírásával tettük jelentésünket — kimondotta, hogy ez az arány nem felel meg az ország adózóképességének és 1909-ben, mikor még nagyobb volt, mert 1906-ban 1086-ra, 1909-ben 1345 millióra emelkedett; a kiadások 23°/

0-kal, a bevételek csak8°/

0-kal emelkedtek, — azt mondtuk, hogy óvatosabbaknak kell lennünk, kiadásunk emelkedése veszélyes, ha ebben az arányban megyünk előre, a nélkül, hogy bevételeinknek hasonló arányú többleteiről és emelkedéséről gondoskodnánk. Megmondtuk, hogy veszélyes nagyon a túlköltekezés. Wekerle hozzájárult. Egyetértett velünk. Hangsúlyoztuk : nagyobb óvatossággal kell a költségeket megszavazni, ekkora emelkedést megengedni veszélyes lesz és a jövőben fedezetről kell gondoskodni. Akkor mi egy összeállitást csináltunk, a melyben megmutattuk, hogy az állami adminisztráczióban a személyes kiadások emelkedése 164 millióról 208 millióra szökött ebben a négy esztendőben, tehát plusz 39 millió. Kimutattuk, hogy az állami egyéb kiadások, nem üzemiek, emelkedése kitesz 24 milliót, hogy az üzemi kiadások személyes kiadásai, csak a személyesek, itt 111 millióról felmentek 154 millióra, plusz 39 millió. Ez a kettő csak mint személyes kiadás, emelkedett négy évben 96 millió koronával. Ekkor történtek a fizetésemelések s az a presszió, a melynek nem tudott ellenáüni a kormány. Konstatáltuk ezt, tehát nem mondhatja senki, hogy frivol, könnyelmű, meggondolatlan politikát folytattunk, és nem ellenőriztünk volna. Megtettük. Itt vannak a jelentések, méltóztassanak