Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-49

iczember 1-én, csütörtökön. 358 49. országos ülés 1910 de megnézni. A legkomolyabban mondjuk, hogy az országot nem szabad a pénzügyi válság veszélyének kitenni, lassan kell baladni, kevesebbet kell költeni. Tanitottuk a társadalmat, tanítottuk ennek az országnak összes tisztviselőit,valamennyi vállalatot, a kik kérnek és mindig az államtól kérnek, hogy az állam nem képes mindent fedezni. Hosszasan fejtegettük a dolgot, megmutattuk, bogy tizenegy év óta összes kiadásaink az üzemeiméi 740-ről fölmentek 842 millióra, tebát plusz 119 millió, a mi az előbb említettem 96 millióval együtt kitesz 215 milliót. Ezt mind odaállítottuk, hogy a közvélemény végre józanodjék megesne követeljen mindent az államtól, vagy ha követel, ne követelje olyan mértéktelenül, olyan gyorsan és olyan aránytalanul. Hát, t. képviselőház, tudnék erről hosszasabban is beszélni, de nem teszem. (Halljuk! Halljuk!) Ezen adatok elegendők annak illusztrálására, hogy hitem szerint a lefolyt időszakban a pénzügyi bizottság megtette a maga kötelességét, folyton figyelmeztette a ministeriumot és az országot, hogy túlkövetelésekkel ne álljon elő, mert aránytalanul nagy a költekezés emelkedése. És én adhatom ki itt a bizonyítványt, hogy Wekerle Sándor, a kit csak a legobjektivebben állithatok oda — és jogosan, hisz nem ő protezsált engem, hanem, a mikor én pénzügyminister voltam, nekem konczipistám és titkárom volt. Már akkor felismertem nagy tehetségét. Én vagyok az, a ki kijelentem, hogy Wekerle legérdemesebb állaraférfiaink egyike. Mint jjénzügyiminister az 1880-as években kitűnően vitte a pénzügyeket. Ő állította helyre Szapáry után, a ki deficzitet hagyott hátra, az egyensúlyt, keresztülvitte a függő államadósság beváltását. Kicsit tágabb keretben, de velünk együtt gondosan vitte azért 1906—1910. évben az ország jDénzügyeit és nem tagadta, hogy az adott viszonyok között, miután több bevételünk nincs és jövedelemtöbbletekre nem számithatunk, némileg aggasztó is, hogy ilyen túlnagy kiadásokat teszünk. Rá tudnék mutatni a pénzügyi bizottság jelentéseire, a hol drasztikus szavakkal mondjuk ezt ki és a pénzügyminister nem ellenezte, hanem a hitelesítésnél jelen volt, mikor én igen erélyes kifejezésekben diktáltam a kijelentést, hogy az ország pénzügyi helyzete nem engedi meg ilyen nagy mértékben való emelhetését a kiadásoknak, vagy kisebb mértékben kell haladnunk, vagy bevételekről kell gondoskodnunk. Akkor a bevételekről való gondoskodásra nem volt meg a lehetséges idő. Én csak konstatálni akarom, hogy Wekerle ehhez is hozzájárult, és neki, a ki olyan nagy érdemeket szerzett az országért való pénzügyi és gazdasági működésével, a ki dolgozott 40 vagy hány esztendőn keresztül ennek az országnak, és igazán nagy eredményeket csinált, — nézzék meg azon eredményeket, a miket ő mint első pénzügyminister annak idején a valuta-kérdésben s egyéb kérdésben kivívott — csak elismeréssel találkozhatik működése minden körülmények között. (Helyeslés a haloldalon.) Nem akarok evvel tovább foglalkozni (Halljuk ! Halljuk!) pedig tudnék, még sok olyan adatom van és számom, de nem akarok visszaélni türelmükkel. Azt mondom, hogy a középúton kell haladni és nem szabad túlgazdálkodni; nem szabad megállani, de nem szabad rohamosan sem menni. A fejlődés legyen fokozatos, legyen arányos és legyen mérsékelt. És az én t. barátom, a ki nekem pénzügyministerem volt, a mikor ministerelnök voltam annyi esztendőn keresztül és a kinek annyi érdeme volt akkor, és a kit hozzám a legmelegebb barátság is köt, meg fog nekem engedni, ha abban az egyben, a mit mondandó leszek, nem értek vele egyet. Az.én t. barátom itt előadta, hogy mintegy 1'7 millió K-át lehetne megtakarítani, akkor, ha megszori+anók a következő jogczimeken eddig kiadott dolgokat : kö utak, megyék, közigazgatás. Hát az én t. barátom meg fogja nekem engedni, én igazán kételyt helyezek abba, hogy ezen a téren megtakaritást lehessen csinálni. (Ugy van! ügy van! a baloldalon.) Azután emliti t. barátom a betegápolás költségeit és a talált gyermekek ellátási költségeit. Nohát itt, t. barátom, ne vegye rossznéven tőlem, ez engem szivem legbensőbb érzelmeiben érint, (Helyeslés a baloldalon.) mert én talán elmondhatom, hogy évtizedek óta, mindenkor, kötelességemet telj esitettem az ország szolgálatában, ugy is mint minister, ugy is, mint ministerelnök és mint képviselő. Elmondhatom talán, hogy jjénzügyministerségem idején volt nagy pénzügyi eredmény és haladás abban is, hogy én a 153 milliós kincstári utalványoknak adóssági formájuk szerint megteremtettem a magyar rentét és leszállítottam 61 millió deficzitet a semmire. (Helyeslés a baloldalon.) De egészen őszintén be kell vallanom, hogy soha sem tettem ennek az országnak érdekében nagyobbat és jobbat, általam szeretettebbet, mint a minő a gyermekvédelem, a mit annak idején én alkottam meg. (Igaz ! Ugy van ! Éljenzés és helyeslés a baloldalon és a középen.) Én tehát az igen t. barátom minden megtakarításához szívesen hozzá fogok járulni; mindazt, a mit be tud bizonyítani, hogy helyes, elfogadom, de ezen a téren, a gyermekvédelem terén mint ellenséggel találkozik velem, (Tetszés a baloldalon.) itt nem engedek, mert itt nem lehet és nem szabad engedni akkor, a mikor mi ennek révén 50—60 ezer gyermeket mentünk meg évente ennek az országnak, a mely ország n-pességének növelésére olyan nagy szüksége van, a mely országnak bizonyos vidékein az utóbbi években, nagy fájdalmamra, a gyermekhalandóság növekedésével nem áll arányban a szaporulat emelkedése. (Igaz I Ugy van ! a baloldalon.) Bocsánatot kérek, de én ezen a téren egyetlenegy gyermeket sem hanyagolnék el, hanem fokozott mértékben tennék meg mindent, a mi e tekintetben eddig történt. (Élénk helyeslés a halddalon.) Az én t. barátomnak, a péizügynrnister urnak vannak még más olyan megjegyzései is, a melyekre reflektálhatnék. Mindenesetre örülni