Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-46

46. országos ülés 1910 metország az, a mely reánk van sokkal jobban utalva, mint mi Németországra. Ezt megindokolni nagyon könnyű. Látjuk, hogy ma tulaj donképen a jövő nagy problémájában vezetőszerepet már nem a balkánkérdések okoznak, de igenis : a versengés a világhatalomért, a mely Anglia és Németország közt folyik, (ügy van ! a baloldalon.) És a midőn ezt látom, és látom, hogy Angolország körül mily hatalmasságok csoportosulnak, a melyek Németország szekerét nem akarják tolni, akkor egészen világos, hogy Németország a maga bámulatos, tiszteletreméltó, nagy nemzeti törekvéseinek előbbrevitelére, biztositására e kettős monarchiának támogatására rá van utalva. Tény az is, hogy a hármasszövetségben a német szövetség legerősebb támasza a szövetségi viszony megkötése óta mindig Magyarország volt, (TJgy van a jobboldalon.) Magyarország volt lojálisán. Azzal a bizonyos lovagias magyar nemzeti lojalitással és lelkesedéssel támogattuk mindig a német szövetséget, a mely igen sokáig csukott szemmel támogatta, anélkül, hogy megnézte volna, hogy ezt az erős támaszt, ezt az erős oszlopot, támasztékot adván a német törekvéseknek, ezzel szemben Németország miképen honorálja ezt a legerősebb támaszt. E téren igen sajnálatos tapasztalatokat tettünk. Nem is beszélek arról, hogy Németország hogyan használta ki kereskedelmi szerződések terén a mi inferioris helyzetünket; egyszerűen csak utalok arra, hogy Németországban mindig a legnagyobb súlyt helyezik ugyan a szövetség fentartására, ugyanakkor azonban az egész német közvélemény minden megnyilatkozásában, kivéve a hivatalos megnyilatkozást, minden magyar nemzeti törekvéssel szemben az osztrák álláspontot támogatja. (TJgy van! a, baloldalon.) Méltóztassék végigolvasni a német tudományos folyóiratokat, vagy méltóztassék figyelemmel kísérni a német politikai sajtó álláspontjait és hangulatát: mindenütt rá fognak bukkanni, hogy a midőn arról van szó, hogy Magyarország a nagy német nemzeti törekvések mellett a maga kis körében lassan konszolidálódva, mint nemzeti állam haladni akar az önállóság felé, fokról-fokra, lépésről-lépésre, a német közvélemény, a német közhangulat mindig ellenünk van és ellenünk fordul, (ügy van ! a baloldalon.) Es ez nem lekicsinylendő momentum, mert jól tudjuk, hogy Bécsben az intéző körök mindig legalább is félszemmel, mielőtt intézkednének, Berlin felé kacsintanak és nézik, hogy mi a hangulat ott, mi az, a mi Berlinben tetszik és jóindulatra talál. De nézzük továbbá a nemzetiségi mozgalmakat. Látjuk, hogy a németek körében is igyekeznek, a magyar állami gondolathoz leghűbb nem magyarajku polgárok sorában is igyekeznek nemzetiségi, pángermán és hasonló mozgalmakat, agitácziókat belevinni és ha utánajárunk, látjuk, hogy e mozgalmaknak csak kisebb, gyengébb része KÉPVH. KAPLÖ. 1910 1915. II. KÖTET. member 28-án, hétfőn 305 az, a mely Ausztriából indulva ki, jön ide, az erősebb mozgalmak szálai Münchenbe, Berlinbe visznek. Es midőn látjuk, hogy Németország, a mely a maga lengyeléit Posenben a végsőig lenyűgözi, letiporja, a mely a legridegebb nemzetiségi politikát követi az egész európai kontinensen —ugyanaz a Németország a maga erkölcsi súlyával támogatja a pángermán mozgalmakat Magyarországon a magyar nemzeti törekvésekkel szemben, (ügy van ! a szélsőbaloldalon.) És ha még hozzáveszem azt, hogy évről-évre mindinkább terjed a német honfoglalás birtokszerzések utján Magyarországon és azt is tudjuk, hogy a hol egy német tőkepénzes birtokot szerez, ott már egy német kolónia alakul, a német nemzeti Drang nach Osten eg)rik állomása alakul ki, akkor igenis a legnagyobb aggodalommal nézem ezeket a fejleményeket és kénytelen vagyok kijelentem, hogy habár ma még a szerződési hűség és az általános alakulások figyelembevétele mellett hajlandó vagyok is a német szövetség mellett állást foglalni, de kénytelen vagyok kijelenteni — és azt hiszem, nem maradok egyedül ezzel a felfogásommal Magyarországon — hogy ha a német közvélemény nem fordul meg, de elfogadja a maga nemzeti törekvéseinek támogatására a 20 milliónyi és szegénységében is nagy erőt képviselő magyar nemzetnek támogatását, akkor követelnünk kell, hogy ott is ugyanazon szeretettel viseltessenek a mi törekvéseinkkel szemben, mert ha a mi hitünket ebben a viszonosságban végleg megingatják, akkor kénytelenek lennénk nagy sajnálatunkra a német szövetség ellen állást foglalni. (Helyeslés balról.) Midőn én igy a külügyi kérdéseket taglalom, nem tehetem, hogy külügyi vezetésünkről meg ne emlékezzem abban a vonatkozásban is, mely a boszniai annexióval és a boszniai viszonyokkal kapcsolatos. Csak mellesleg emlitem fel, hogy bár a külügyminister ur ujabban rettentően lelkesedik az 1880 : VI. t.-cz. 5. §-a iránt, és igen t. kormányférriaink, a magyar ministerek is ismételten hangoztatják ezen törvénynek érvényben állását, mégis a külügyminister ur, mikor az annexiót előkészitette és kimondatta, megfeledkezett ezen törvényről, a t. magyar minister urak pedig annyira mennek, hogy ma, tiz hónapi ministeri működésük után még mindig nem gondoltak arra, hogy az 1880: VI. t.-cz. 5. §-a Magyarország hozzájárulását kivánja az annexió törvényes keresztülviteléhez és még be sem terjesztették az illető javaslatot. Hogy miért késtek teljes tiz hónapig, azt megmagyarázni nem tudom. Talán a ministerelnök ur lesz oly kegyes felvilágosítani bennünket arról, hogy az annexiós javaslatot miért nem terjeszti az országgyűlés elé ? Én már egyszer megsürgettem itt a házban a ministerelnök urat; akkor azt mondta, hogy be fogja terjeszteni; de, ugy látszik, itt is áll a ministerelnök urnak az az elve, hogy wir können warten, akárcsak Schmerling lenne. 39