Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-41

190 ki. országos ülés 1910 november 22-én, kedden. Az árvaügyekre nézve, azt hiszem, jobb a mai állapot. Nem tartozik ugyan ide ez a kérdés, de annyit mégis megjegyzek, hogy az árvákról való gondoskodás eminenter közigazgatási teendő és sokkal inkább keresztülvihető a közigazgatás, mint a biráskodás körében, (Ugy van !) Az árvákról való gondoskodás súlypontja ugyanis a községben van, (Ugy van !) a község pedig a közigazgatási szervezethez tartozik, (ügy van!) Azért, ámbár nem ide tartozik a kérdés, annyit kijelenthetek, hogy ezzel az ideával részemről nem tudnék rokonszenvezni. • \i Még csak egy észrevételt legyen szabad tennem arra nézve, a mit Polónyi Géza t. képviselőtársam felemiitett. (Halljuk !) Nem akarok visszatérni arra a kérdésre, hogy a Horvátországgal való jogegység kérdése hogyan döntendő el; hisz ez nagyon messze vezetne. De a mi a birói felelősségről szóló törvény kérdését illeti, arra nézve legyen szabad megjegyeznem, hogy az, a mit föl méltóztatott hozni, nem a birói felelősségi törvény keretébe, hanem a birói szervezet kérdésének a keretébe tartozik. Polónyi Géza : Helyes ! Plósz Sándor előadó : Az inkompatibilitás kérdése, nevezetesen az, hogy a biró milyen társulatoknak lehet vagy nem lehet a tagja, ma is az 1869 : IV. t.-ezikkben foglaltatik, a mely a birói hatalom gyakorlásáról szól és a mely a birói szervezet alaptörvénye. Lehetséges, hogy félreértettem t. képviselőtársamat. . . . Polónyi Géza : Helyes ! Köszönöm. Plósz Sándor előadó : ... de én a birói felelősségi törvényt tartottam szem előtt. Polónyi Géza : Köszönöm a felvilágosítást! Plósz Sándor előadó: Ajánlom ezek után a t. háznak, hogy méltóztassék a czimet is és az 1. §-t is elfogadni. (Helyeslés.) fStjö' Elnök : A vita be lévén zárva, következik a határozathozatal. Kérdem a t. házat, elfogadja-e a czimet, igen vagy nem ? (Igen !) Kimondhatom, hogy a ház a czimet elfogadja. Következik az 1. §. Rudnyánszky György jegyző (olvassa az 1. %-t). Elnök : Kivan valaki az 1. §-hoz hozzászólni ? Rudnyánszky György jegyző: Haller István! Haller István: T. ház! (Halljuk!) Az 1. §. első bekezdéséhez kivánok hozzászólani, a mely igy szól (olvassa) : »A járásbíróság hatáskörébe tartoznak : 1. azok a vagyonjogi perek, a melyek tárgyának értéke 2500 K-át meg nem halad«, stb. T. ház ! En a járásbirósági értékhatárnak ilyen mértékű felemelése ellen vagyok. Az indokolásban erre vonatkozólag felhozott érvek a következők : Az első érv az

; hogy az az irányzat tapasztalható, hogy a nyugati államokban és mindenütt felemelik a járásbirósági értékhatárt. Mindenekelőtt nem tartom érvnek azt, hogy ha a külföldön a járásbirósági értékhatárt emelik, akkor mi ezen emelésben föltétlenül kövessük a külföldet, mert semmiféle téren sem tartom mindig szerencsésnek a külföldi utánzást, annál kevésbbé a jogi élet szabályozásának terén, a mely tudvalevőleg minden nemzetnek legsajátosabb természetéből, gazdasági és műveltségi viszonyaiból folyik. így tehát a külföldi intézkedések akczeptálása igazán csak a lehető legritkább esetekben válik a hazai jogszolgáltatás hasznára. A franczia perrendtartási törvény felemeli az értékhatárt 600 frankra ; az osztrák perrendtartásban a járásbirósági értékhatár ugyanúgy ezer korona, mint a hogy nálunk volt eddig. Németországban 1909. Julius 1-én emelték fel az értékhatárt 600 márkára. A kormány törvényjavaslata tulajdonképen 800 márkás értékhatárt kivánt megállapítani, de beható vita után arra a meggyőződésre jutott a törvényhozás, hogy elég az értékhatárnak 600 márkáig való felemelése. Nálunk, a hol a gazdasági viszonyok kétség-* telenül sokkal rosszabbak, mint ezekben az országokban, már eddig is ezer korona volt a járásbirósági értékhatár, tehát véleményem szerint a nyugati államokhoz viszonyítva is, elég magas volt mindezideig. Indokolatlan tehát az, hogy mi most egyszerre 3000 koronára, illetőleg, a hogy már az igazságügyi bizottság akczeptálta, 2500 koronára emeljük azt fel. Nálunk a gazdasági fejlődés ezt az értékfelemelést nem igazolj a, mert megtörténi] étik ugyan hogy a vagyonosodás előidézi azt az állapotot, hogy a nagyobb vagyonokról szóló perek megszaporodnak és igy a felsőbíróságok meg lesznek terhelve ; akkor csakugyan indokolt az, hogy a bíróságok munkabeosztása szempontjából felemeljük az értékhatárt, hogy a felsőbíróságok elől a per^k egy részét levezessük az alsóbiróságok körébe. Azonban véleményem szerint Magyarország még mindig a kis perek hazája; Magyarország gazdasági fejlődése nem idézte elő azt a pertorlódást a magasabb bíróságoknál, hogy indokolt volna az értékhatárnak ilyen felemelése. A statisztika szerint 1890-ben 623.842 sommás per érkezett a járásbíróságokhoz ; hátralék is volt: 597.953 per. Miután eddig az ezerkoronás értékhatár volt a járásbíróságoknál megállapítva, ezek a perek az összes vagyonjogi pereknek 75—80%-át teszik ki. Tehát igaz az az állítás, hogy mi még a szegény perek hazája vagyunk és a mint az indokolás megengedi, a vagyonjogi pereknek legfeljebb 10%-a van ezer koronán felül. El kell tehát ismernünk, hogy a járásbirósági értékhatár felemelése ujabb 10%-kal fogja nag3'

_

obbitani a járásbíróságok elé kerülő vagyonjogi perek számát, tehát az összes pereknek ezentúl 80—88%-ka fog a járásbíróságok elé kerülni. A másik indok, melyet az indokolás felhoz, hogy tehermentesíteni kell a törvényszékeket. Az indokolás ugy szól, hogy a törvényszékek munkája az utóbbi időkben nagyon felszaporodott és tényleg 1904-ben a törvényszékekhez 111.188 felebbviteli per érkezett; 1909-ben ez 152.413-ra emelkedett. A növekedés tehát tényleg elég hatalmas. Az;onban ha megnézzük, hogy mi okozta ezt a