Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-39

156 39. országos ülés 1910 november 19-én, szombaton. Én a bán jelentéséből és a vele folytatott tárgyalásokból meggyőződtem arról, hogy mik az ő tervei és azok alapján 0 felségének magam tettem jelentést, sőt tekintettel arra, hogy 0 felsége, a ki hála Istennek, nagyon érdeklődik minden közügy iránt, (Éljenzés) magam tartottam kívánatosnak, hogy 0 felsége magának azon illetékes faktornak szájából hallja a helyzet megvilágítását, kinek kezébe ilyen nagyfontosságú kérdések le vannak téve. A külügyministerrel a bán nem folytatott semmi tárgyalást. (Egy hang balfelöl: Szerencsére!) Szerencsétlenségére azonban ismeri a külügyministert. (Derültség.) Mivel pedig én meg voltam a külügyministerhez feleségemmel együtt reggelire híva, a külügyminister őt is meghívta. Tárgyalásokat azonban nem folytatott vele. Különben én semmiféle veszedelmet sem látok abban, hogyha közjogi állásban lévő férfiak, a kik bizalmi állásban vannak és igy egymással szolidaritásban is állnak, egyszer-másszor érintkezésbe lépnek olyan faktorokkal, a kikhez direkt törvényes viszonyuk nincs, természetes azonban, hogy ezt csak addig tehetik, a meddig bizalmi állásukkal nem élnek vissza. (Helyeslés jobb felöl. Zaj balról.) Ugron Gábor: A hatáskörök elválasztása nem azért van! Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: Ha az illető bizalmi állásával visszaélne és azt arra használná fel, hogy illetéktelen befolyást szerezzen, akkor más volna a helyzet. De a mig ez nincs igy, addig nekünk nincs okunk bizalmatlankodni és nincs okunk meggyanúsítani egyéneket, a kik nagy felelősségű állásuknál fogva igen jól meg tudják találni azon határt, a melyet az érintkezésben fenn kell tartamok. (Ugy van! jobb felöl.) E kérdésnél is hivatkozom az előző kormányra, s az előző bánokra, a kik a koalicziós kormány idejében igen sokat jártak Bécsbe és a kik igyekeztek mindazon faktorokkal, a kikkel való érintkezést most kifogásolják, kontaktust találni. Kijelentem, hogy ha arról győződnék meg a magyar kormány, hogy bármely vele szolidaritásban álló közjogi faktor illetéktelenül igyekeznék befolyást szerezni valahol, akkor az az illetővel igen röviden bánnék el. (Éljenzés jobbfelöl és a középen.) De mig ez nem történik, nincs jogunk bizalmatlansággal és gyanúsítással illetni az illetőket, a kik jóhiszeműleg járnak él. (Ugy van! jobbfelöl.) Azt hiszem, nem maradtam adós a felelettel egyik felvetett kérdésre sem. De meg kell még ismételnem a nyelvkérdésre és a vasúti pragmatikára vonatkozólag, hogy szorosan az 1868-ik évi törvény határai között fogunk mozogni e kérdések tekintetében, a melyek különben nem is ez alkalommal vetődtek fel, hanem más, a vasúti szolgálatot illető igen fontos kérdésekből kifolyólag csak közvetve jöttek tulajdonképen szóba. És most megint csak arra kell az igen t. ház figyelmét felhívnom, hogy ne méltóztassék Horvátországhoz való viszonyunkat lekicsinyleni, (Helyeslés jobbfelül.) de igen nagy hibának tartanám, ha a horvát ügyeknek túlnagy jelentőséget méltóztatnának tulajdonítani, mert ez épen oly hiba volna, mint amaz, a mennyiben nekünk magyar politikusoknak érdekünk, hogy az államnak azon részével, t. i. Horvátországgal olyan viszonyban éljünk, és ott olyan politikai helyzetet teremtsünk, a milyen érdekeinknek megfelel. Ez igenis nagy érdekünk, a mely nekünk erőt ad ós igen sok más veszedelemtől is hivatva van minket mentesíteni. (Helyeslés a jobboldalon.) . Ezért tartom igen fontosnak, hogy ezt a kérdést ne méltóztassék lekicsinyelni, mert más veszedelmek elhárítása szempontjából is ezen viszonynak ápolása igen nagy érdekünk. (Helyeslés a jobboldalon.) Ennek kifejezésével végzem felszólalásomat és kérem,_ méltóztassék válaszomat tudomásul venni. (Elénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Elnök : Az interpelláló képviselő ur kivan szólni. Barta Ödön: Bocsánatot kell kérnem, de lehetetlenség, hogy azok után, a miket a ministerelnök ur válaszként interpellácziómra elmondani szíves volt, legalább egynehány szóval ne reflektáljak, daczára annak, hogy szivem szerint mélyen óhajtottam volna respektálni a t. ház türelmét, a melyet eddig is nagyon igénybe vettem. De országos érdekű ügy ez és nagyfontosságúak a ministerelnök ur kijelentései, a melyeknek egy részét megnyugvással hallottuk, s a melyeket ezért le kell szögezni. Mindenekelőtt csak egyet emelek ki, a melyet óhajtok, hogy Horvátországban ép ugy megnyugvással fogadják mint mi. Senki sem mondotta, hogy mi az 1868 : XXX. t.-czikk végrehajtását perhorreskáljuk. A mi nálunk törvény, akármilyen áldozatunkba kerül, akármilyen sérelmes ránk nézve, annak végrehajtását nemcsak tűrjük, hanem mindig meg is követeljük. A mig törvény, tiszteletben kell tartani, de követeljük és megnyugvással szögezem le a ministerelnök urnak a kormány nevében tett kijelentését, hogy ő is követeli, hogy amott is tartassák meg, hogy ott is végrehajtassák és minden ferdítéstől és államellenes belemagyarázástól megtisztittassék. A minis'erelnök urnak azt a kijelentését illetőleg, hogy szives volt minket megnyugtatni arról, hogy nekünk népoktatási jogunk oda lenn van, hogy az ottani népoktatási törvény 104. §-ában megengedi az iskolák felállítását és ezt említettem is, de az idő rövidsége miatt nem reflektáltam rá hosszasabban azért, mert 1907. júniusában ebben a házban ennek a kérdésnek majdnem kétórás vitát szenteltem. Sajnálom, hogy a vita csak egyoldalú maradt, mert az