Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-39

152 39. országos ülés 1910 november 19-én, szombaton. t.-ez. rendelkezései fel nem jogosítják, sőt minden külügyre vonatkozó beavatkozástól őt az 1873:

XXXIV. t.-cz. 5. §-a és az 1867: XII. t-ez. 8. §-a határozottan eltiltják? 5. Szándékozik-e a ministerelnök ur gátat vetni a horvát bán — esetleg már elkövetett — hatásköri túllépéseinek ós gondoskodni arról, hogy a magyar állam Horvát-Szlavonország területén a magyar állam egységes jellege, a magyar állampolgárok összes jogai és az ott létező magyar intézmények számára biztosított jogok teljes hatálylyal megvédessenek és elalkuvás tárgyává ne tétessenek? Ajánlom interpellácziómat a ministerelnök ur figyelmébe. (Élénk éljenzés halfelől.) Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) Engedelmet kérek, hogy ezen interpelláczióra rögtön megadhassam a választ, (Halljuk!) A mennyire követhettem a t. képviselő ur beszédének fonalát és gondolatmenetét, igyekezni fogok azt a magam részéről is bizonyos rendszerbe önteni és annak kapcsán jelezni azt az álláspontot, a melyet ezen kérdésben a magam és a kormány nevében elfoglalok. Ha e tekintetben talán valamivel bővebben fogok nyilatkozni, méltóztassék ezt annak tulajdonítani, hogy, a mint a t. kéj)viselő ur is mondta, hosszabb ideig viseltem a báni állást, (Éljenzés jobb/elöl!) s ezen állásban bő alkalmam volt (Fellciáltásolc bal felöl: Maradt 'volna ott! Mozgás jobbfelöl: Halljuk! Elnök csenget.) az ottani felfogásokról magamnak kéj)et alkotni, azokat közelebbről megismerni, s mindenféle, sokszor talán rosszul értelmezett kívánságoknak és törekvéseknek a lelkületébe belelátni. Ha ennek folytán sokkal türelmesebb és elnézőbb voltam e kívánságok és törekvések elbírálásában, ez arra vezethető vissza, hogy azoknak komolyságát is mindig meg tudtam Ítélni. (Élénk helyeslés a jobboldalon.) Igen sok olyan körülmény van a közéletben, a melyek, ha azokat közelebbről nem vizsgáljuk és ha rugóikat nem ismerjük, sokkal komolyabb színben tűnnek fel, mintha valójában ismerjük. így van ez sokszor azon viszonyt illetőleg is, a melyben mi Horvátországgal vagyunk. Sajnos, és ezt nem hangoztathatom eléggé, hogy Magyarországon igen kevés politikus van, a ki közelebbről foglalkozik Horvátország politikai életével, szükségleteivel, s az ottani népnek lelkületével; és igy senkinek sem vethetem szemére, hogyha azokat talán nem ugy ítéli meg, mint a hogy én megítélhetem, a kinek alkalmam volt azokat közelebbről megismerni. (Helyeslés a jobboldalon.) Én tehát teljes nyugodtsággal ós tárgyilagosággal akarom taglalni azokat a nézeteket, a melyeknek a t. képviselő ur kifejezést adott és mindenekelőtt arra teszem meg megjegyzésemet, a mit a t. képviselő ur mindjárt beszédének elején hangoztatott, hogy t. i. a kiegyezési törvény, maga az 1868: XXX. t.-czikk az ő felfogása szerint közjogi szörnyszülött volna. Megengedem, hogy az 1868 : XXX. törvényczikk nincs épen mindenben nagyon szerencsésen megfogalmazva, hogy annak igen sok hiánya és hézaga van és hogy az különféle értelmezésre is szolgáltathat alapot, de ezt az akkori időknek tulajdonítsuk. (Helyeslés jobbfelöl.) Nem hiszem, hogy azok közül, a kik ezen törvény megalkotásában résztvettek — és ebben a horvátokkal egyenlő számarányban vettek részt az akkori magyar közélet legkiválóbb politikusai is — bárki is szándékosan hagyta volna meg azokat a hézagokat . . . Barta Ödön: Én is csak felületességnek neveztem! Gr. Khuen-Héderváry Károly ministerelnök:... vagy olyan szövegeket állajütottak volna meg, a melyekről tudták volna, hogy félremagyarázásokra adhatnak alkalmat. Az akkori politikai viszonyok igen kívánatossá tették a magyar közélet vezérlő férfiainak azt, hogy Horvátországgal bizonyos megegyezésre jussanak. Igen nagy súlyt fektettek rá, és azt hiszem, joggal, hogy Horvátországgal való viszonyunk állandó nyugpontra hozassák. Hiszen tudjuk, hogy a megelőző két évtizedben épeu nem kedvező alakulások voltak Horvátországban Magyarországgal szemben, és igy kívánatos volt mielőbb visszatérni azon viszony megerősítésére, a mely a 48-at megelőzőleg Magyarország és Horvátország közt fennállott. Nem akarom tagadni, hogy az abban a törvényben használt többféle kifejezés sokszor, rosszakaró félremagyarázók részéről, — ha szabad igy kifejeznem magamat, — felhasználtatott arra, hogy abba a törvénybe olyanok is belemagyaráztassanak, a mit annak a törvénynek alkotói soha bele nem gondoltak, és hogy a horvát túlzó jjártok részéről különféle kifejezések felhasználtattak arra, hogy azokból jogalapot alkossanak maguknak. De hisz nem arról van szó, hogy ki hogyan értelmez valamit, különösen, ha az illetők nincsenek felelős állásban. Hiszen a nemzetek és a pártok életében lehetnek különféle törekvések, a melyeket, ha kifejezésre jutnak, bármennyire nem helyeseljük is azokat, elnémítani nem lehet. De ebből nem szabad azt következtetni, hogy mert némelyek félremagyarázzák vagy rosszul magyarázzák a törvényt, hogy már most maga a törvény rossz. A fődolog az, hogy azok, a kik hivatva vannak a törvényt alkalmazni, azok ne magyarázzák félre, hanem annak igaz értelme szerint igyekezzenek annak érvényt szerezni. (Helyeslés a jobboldalon és a középen.) Tudomásom szerint az engem megelőző összes magyar kormányok 1868 óta e tekintetben mindig a helyes utón jártak és nem vethető szemükre, hogy elhanyagolták volna kötelességüket,