Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-39

.39. országos ülés 1910 november 19-én, szombaton. 151 a baloldalon.) Mert ezt törvényeink kifejezetten tiltják. Az 1873: XXXIV. tczikk 5. §-a felállítja a horvát ministeri széket; körülírja a horvát minister teendőit és a míg egyrészről a bánnak az alkotmány értelmében kötelességévé teszi, — mert nem jogról, hanem kötelességről beszél a törvény — hogy minden, az autonómia körében szükséges intézkedést ellenjegyezzen és aláírjon — ismétlem, nem mint jogáról, hanem mint kötelességéről mondja ezt a törvény, nehogy megtagadhassa az aláírást és mesterségesen forradalmat csinálhasson odalenn — addig viszont ki van mondva, hogy a horvát bánnak minden felterjesztését a Horvát-Szlavon-Dalmátországok számára a magyar kormány kebelében felállított ministeri székben ülő minister terjeszti fel 0 felségéhez. És a gyengébbek kedvéért az is meg van mondva, (Mozgás a jobboldalon.) hogy ő kéjiezi a kapcsolatot, s egyrészről a horvát tartományi országos kormány, másrészről a magyar kormány, valamint 0 felsége között. A mikor ilyen világosan ki vannak jelölve az utak, a melyeken valakinek haladnia kell, akkor az, a ki egyenes utón akar járni, erről az útról le nem térhet. (Igaz! Ugyvan! élénk helyeslés a baloldalon.) A ki erről letér, az hibát követ el, mert ha egyébből nem, legalább a történelemből okulást szerezhetett volna. Minket nem hagyhat közönyösen, mikor azt látjuk és olvassuk, hogy a horvát bán — bárminő bizalmasa legyen is a ministerelnöb urnak — túllépi a törvényadta hatáskörét. Nekünk figyelmeztetnünk kell a minister elnök urat arra, hogy e hatáskör ilyetén módon való túllépésének megengedése hazárdjáték, (Igazi ügy van! a baloldalon.) és itt most már a ministerelnök urnak negyedik minőségére apellálok, a midőn kérem: tiltsa be ezt a hazárdjátékot. (Élénk éljenzés és taps a baloldalon.) Ezek után rátérek arra a Nagy-Horvátország álmát hirdető valóságra, a melylyel a horvát nemzetiség összes rétegei meg vannak mételyezve. (Zaj jobbfelöl.) Tisztelet a kivételnek, de általánosságban tényleg igy áll a dolog. Ezt a veszélyt összetett kézzel néznünk nem lehet. A horvát közvéleménybe bedobtak jelszót, ragadjuk meg és teljesítsük ezt a követelményt. De itt a házban tárgyaljuk, s ne regnikoláris bizottságban alkudozzuk el a nemzet jogait, (Zajos helyeslés a baloldalon.) itt tárgyaljuk le. A horvátok, a kiknek negyven képviselőt ide küldeni joguk van, jöjjenek ide és itt színről színre érvényesítsék jogaikat és igényeiket. Vegyük revízió alá az 1868 : XXX. törvényczikket; adjunk nekik, ha kell, anyagi előnyöket, biztosítsunk nekik az ország területén anyagi boldogulást, de biztosítsuk velők szemben a nemzeti élet alapfeltételeit képező állami élet azon mozzanatait, a melyek tekintetében az elhomályositás terén ma már oda jutottunk, hogy a gaztól nem látjuk vetéseinket. (TJgy van! Tetszés bal felől.) Én emlékezetébe idézem a t. háznak a régi történelemnek egy igen érdekes epizódját: Mikor a gallusok először betörtek Hómába, akkor a római fórum egészen üres volt; Rómából mindenki elmenekült; csak mintegy nyolczvan szenátor maradt ülve a fórumon. (Halljuk! Halljuk !) Nyolczvan tisztes, öreg szenátor, a kik mindegyikének a kezében az egyetlen fegyver, egy kampós bot volt. Mozdulatlanul ültek. S a betörők nem tudták, hogy vájjon Istenek-e ezek vagy emberek. Az egyik gallusnak eszébe jutott, hogy meg kell próbálni, és az egyik szenátornak a szakállát megránczigálta, és ez ebben a I>illanatban a kampós botjával leterítette. Ebből a többiek is megtudták, hogy nem Istenek, de emberek. Ajánlom a t. ministerelnök urnak ezt a követendő példát; mert, a mennyire ennek a magyar közéletnek a hosszú, ezeréves szakállát ránczigálják, ez mégis csak provokál annyira, hogy legalább ezt a csekély fegyvert, a mely a kezünkben van, használjuk. (Elénk tetszés, helyeslés és éljenzés balfelöl.) Ezek után méltóztassék megengedni, hogy előterjeszszem interpellácziómat a ministerelnök úrhoz (olvassa): 1. Van-e tudomása a ministerelnök urnak azokról a politikai tárgyalásokról, melyeket dr. Tomasics ez idő szerinti horvát bán oly czélból folytat, hogy magának a horvát Saborban többséget biztosítson ? Isineri-e a ministerelnök ur azokat az Ígéreteket, melyeket a bán a többség megszerzése végett tett? 2. Ha igen! Igaz-e, hogy a bán saját pozicziója megszilárdítása érdekében oda igéri Horvátországban mindazt, a mit eddig a legtúlzóbbak követeltek, nevezetesen — tetemes értékű anyagi előnyök biztosításán kívül a magyar felírásoknak minden középületről való teljes eltávolítását, a magyar iskoláknak az eddiginél is szigorúbb megrendszabályozását, — a vasúti szolgálati pragmatika nyelvbeli rendelkezéseinek a magyar nyelv sérelmére eszközlendő reparáczióját és végre mindezek fölé az 1868 : XXX. t.-cz. revízióját és főként a pénzügyi önállóságra való törekvés támogatását? 3. Van-e tudomása a ministerelnök urnak azokról a tárgyalásokról, melyeket dr. Tomasics horvát bán legfelsőbb helyen folytat, ismeri-e mindazon előterjesztések tartalmát, melyeket a báu az 1873 : XXXIV. t.-cz. 5. §-ában foglalt rendelkezés ellenére közvetlenül juttat ujabb időben O felsége, a magyar király elé ? 4. Van-e tudomása arról, hogy a horvát bán legutóbb már a magyar és osztrák monarchia külügyeinek ministerével is tárgyalásokat , folytat, holott erre őt sem az 1868: XXX.