Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-39

146 39. országos ülés 1910 november 19-én, szombaton. semmi egyebet nem jelent, mint jelentett Erdélyben a szászok vagy székelyek territoriális joga és külön autonómiája, mert natio volt és nem gens, csak nemzetiség volt, csak egy része a nemzetnek ; és a pars nem lehet erősebb, mint az egész, mert ka a parsokat olyan jogokkal ruházzuk fel, a melyekkel az egészet meg lehet semmisíteni, akkor egészről többé beszélnünk nem lehet. (TJgy van! a baloldalon.) Ezeket a ferdítéseket, ezeket a hamisításokat, ezeket a közjogi botlásokat, a melyeket mi elkövetünk, bőségesen, s merem állítani nagy ügyességgel, de azt is merem állítani, hogy nagy rosszhiszeműséggel használták fel ellenünk azok, a kiknek mint egy államterület, egy egységes állam polgárainak az ezen állam összessége érdekeinek istápolásában ép oly részt kellett volna maguknak követelniök, mint a milyen részt mi nekik mindenből juttatunk. Ezen ferdítésekben csakhamar felszínre kerültek a legkülönbözőbb és a haza fogalmával, az egységes állam jogi berendezésével és jogi oltalmával homlokegyenest ellenkező fogalmak : a horvát királyság, a független horvát országgyűlés, a Zvinimir, vagy a hogy mi mondjuk, Zvonimir koronájával való megkoronáztatás követelése, a királyi hatalommal, teljhatalommal felruházott bán követelése, Bosznia-Herczegovinának horvát jogon való követelése és így a nagy Horvátország megvalósulásának előtérbe tolása, mindezek különkülön nem uj dolgok. Ha a t. ház szives türelmével megajándékoz, beszédem további részében fogok ezekkel foglalkozni. Ezekben a ferdítésekben és közjogi hamisításokban a horvát közvéleménynek ha szabad erről így beszélnem, nagy mértékben segítségére siettek azok a történetírók, a kik ott halhatatlan érdemeket szereznek és bizonyára hamarább kapnak majd szobrot, mint akármelyik honvédő Mátyás királyunk. Klaios, Kerchelich, Kukuljevics és még sok más kimondhatatlan nevű történetirójuk egyenes történethamisitással kimutatják, hogy önálló, független horvát királyság állott fenn, hogy a Horvátország koronájával való megkoronáztatás nélkül érvényes koronás királyt elismerni nem lehet. Hirdetik, hogy itt két állam van és a két állam közt reál-unió van. Ezt már a fejlesztés utján Pliverics ur annak idején bőségesen fejlesztette és az ő hűséges tanítványa és követője, Tomasics, egyáltalán nem zárkózott el attól, hogy ebben a házban nem is olyan régen, a t. ház türelmével és elnézésével, beszéljen nekünk a két hazáról, a mire még én voltam bátor megjegyezni, milyen szerencsés ember, hogy neki két hazát adott végzete. (Mozgás.) Szmrecsányi György: Hát a közjogi elméletek, a miket hirdet az egyetemen Tomasics ! Barta Ödön : Messzire vezetne, eltérítene tárgyamtól és kötelességem teljesítésétől, ha lépésrőllépésre ki akarnám mutatni a mulasztásokat, a melyeket államiságunk épségben tartása tekintetében a horvát területen elkövetnek; viszont azonban, ha nem fájna oly nagyon, el kellene ismerni, hogy azt a könnyelműséget, a melylyel legdrágább nemzeti kincseinket elejtegetjük, (TJgy van ! a baloldalon.) ügyesen kihasználják, nagy gonddal felszedegetik odaát és értékesitik legjobb tudásuk ellenére az egységes magyar állam kiépítése munkájának megakadályozására. Meg vagyok arról győződve, hogy sohasem fejlődtek volna a viszonyok Horvátországban oda, a hova fejlődtek, sohasem nőtt volna be az az erdő annyi ferdítéssel, túlkapással, mint a mennyivel szemben állunk, ha mindenkori kormányaink lelkiismeretes kötelességérzettel mérlegelték volna egyrészt az állam érdekében terhükre rótt törvénybeli kötelességüket, mérlegelték volna a rendelkezésükre álló eszközöket, és ha morfondirozás és hamleti tépelődés helyett magukhoz vonták volna a kezdeményezést, valamint a cselekvést is, hogy oly irányban vezessék a nemzetet, a hol horvátországi, velünk egy államterületen lakó társaink és testvéreink velünk együtt megtalálták volna ez egységes nemzeti állam kiépítését. Az a szemrehányás, a mely az eddigi kormányokat illeti, nagyon természetesen ez idő szerint és ebben a házban nem tárgyalható ; de ha valakit e kérdésben komolyan lehet felelősségére figyelmeztetni, valamint kötelességének teljesítésére felhívni, az a mostani ministerelnök ur. Ö nemcsak ministerelnöke az országnak azzal a hatáskörrel, a mely Horvátország területére ép ugy kiterjed, mint Budapestre ; ő egyúttal Ö felsége személye körüli minister, ebben a minőségben is befolyást gyakorol az ügyek menetére, HorvátSzlavonországok ministere is itt, és ő képezi a törvény szövegének világos rendelkezése szerint a kapcsolatot a horvát autonóm kormányzat és Ö felsége között. Azonkívül bír oly kvalifikáczióval, a minővel egy elődje sem dicsekedhetett : évtizednél hosszabb ideig Horvátország bánjaként működvén, közvetlenül volt alkalma meggyőződni arról, hogy ott a magyar állam elleni forrongás, lázítás napirend szerinti dolog és hogy azoknak az üzelmeknek, melyek már odáig fejlődtek, hogy nyílt hazaárulásról beszélünk, a nélkül, hogy valakit megrágalmaznánk, véget vetni elsőrendű állami kötelesség. (Igaz ! balfelől.) T. képviselőház ! A t. ministerelnök ur bán korából jól emlékezhetik saját mondására. A ministerelnök ur báni működésének idejéből származik az a mondás, hogy Horvátországban az ellenzéki pártok között nincs semmi különbség, mert valamennyien Horvátország függetlenségére törekednek. Ez igaz, de csak féligazság. A t. ministerelnök ur, ha nem is szándékosan, de csak a fél igazságot mondta el, mert nem mondta el ugyanebben a híressé vált mondásában azt, hogy ugyanakkor, mikor ezt mondta, a kormányt támogató pártban ült Miskátovics, a ki azt mondta és fenn is maradt ez a hires mondása, hogy Horvátország függetlensége csak egy álom, de minden horvát álmodja ezt. Ez pedig kormánypárti volt, és ez egy hajszálnyival sem kevesebb, mint a