Képviselőházi napló, 1910. II. kötet • 1910. szeptember 27–deczember 10.

Ülésnapok - 1910-39

39. országos ülés 1910 november 19-én, szombaton. 143 felé liferálni. Kinőttünk már abból a naivitásból. Méltóztatik emlékezni méhyen t. minister ur, hogy Tisza Kálmán idejében egyszerre, ötletszerűen bány román embert küldöttek tősgyökeres magyar vidékekre. László Mihály: Okosan! Bár igy tennék mindig! Pop Cs. István : Hát én köszönöm a felvilágosításokat, meg vagyok győződve, hogy azok a régi jó ismerőseink, a kikkel majdnem mindig sirtam, a mikor Erdélybe visszajöttek, bizony nem valami nagyon jó szántukból vándoroltak FelsőMagyarországba, vagy az Alföldre. Hiszen az erdélyi magyar sem jön szivesen az Alföldre. A vidék második természete az embernek. Az ember szereti a miliőt, a melyben nevelkedett, a hol született, a hol családja, emlékei maradtak. Emberek vagyunk, emberi érzésünkből nem tudjuk magunkat kivetkőztetni, még ha a szelid ministeri nyomások arra kényszeritenek is bennünket, hogy magunk kérjük áthelyezésünket. Ez egészségtelen állapot, és azért ennek a törvénynek nincsen értelme addig, a mig nem rendezik a bíróságok szervezését ugy, hogy a ki ítélkezni hivatva van a perjog értelmében, az értse is az illető felek nyelvét. Mert méltóztassanak megengedni, az a tolmácsi intézmény a legtöbb és legnagyobb visszaélésekre fog okot szolgáltatni és ezekért az intézményt fogják okolhatni a legjobb intencziók mellett is. Ki van szolgáltatva az a szegény ember egy félig művelt ember szeszélyének vagy tudásának. Hiszen, a ki tanultember, az tudja, hogy milyen nehéz korrektül egyik nyelvről a másikra visszaadni a dolgokat. Még annyi sérelmes pont van, hogy igazán kevés volna egy egész nap arra, ha mindazokat felhozni akarnám. Ezek a szakaszok már csak a Gergely-naptárt ismerik el és mondjuk, a mi minket románokat illet, a kik hála Istennek túlléptük a három millió számot, a mi törvényeink, a melyek alaptörvényekbe vannak iktatva, nem fognak respektáltatni, ha nagyon rosszkedvű az az illető bíró, vagy mondjuk, nem is a biró, hanem a kezelőszemélyzet, ugy az épen karácsony ünnepére hívja be a románokat. (Zaj. Elnök csenget.) Azt hiszem, ahhoz, hogy ünnepnapjaink tiszteletben tartassanak, jogunk van. Nem kívánunk minden ünnepet respektáltatni, hanem csak az a. n. sátoros-ünnepeket, hiszen az 1868: LIV. t.-cz. is kifejezetten mondja, hogy a feleknek ünnepeit figyelembe kell venni. A gyakorlat eddig az volt, hogy nem idéztek semmiféle nagyobb ünnepre más nemzetiségű eket, tehát a Juliánnaptárt is respektálták. E mellett a jogunk mellett megmaradunk, ezt feltétlenül érvényesítjük, és ha a mélyen t. minister ur megfelelő megnyugtatást nem ad, azt hiszem, szükséges lesz az illető szakasznál egy előterjesztést tennem. Ezek voltak azok az indokok, melyek arra késztettek, hogy ezt a törvényj a vasiatok mint olyant, a mely kardinális törvényekbe ütközik ; a mely évszázadok keserves küzdelmei árán szerzett jogokat egyszerre, egy tollvonással megsemmisít, visszautasítsam. (Zaj.) Felhívom a mélyen t. minister ur figyelmét Deák Ferencznek az unióról szóló értekezésére. Olvassa azt el a minister ur és nézze meg, miket ígért ott nekünk Deák Ferencz, a kinek örökébe ma a minister ur ül. Olvassa el azt az értekezést, hiszen Deák Ferencz Magyarországnak a legelső közjogásza volt és marad örök időkre. Azt Ígérte, hogy a románok nyugodtak lehetnek, mert az unió által összes nemzeti jogaik fentartatnak és intézményi biztosítást nyernek, a mint, tényleg, a nemzetiségi törvényben biztosíttattak is. De ezt a törvényt most a minister ur és a t. igazságügyi bizottság egyszerűen ignorálják. A nemzetiségi törvény köti önöket és mi e mellett hangosan fogunk érvelni és jogainkat semmi körülmények között el nem adjuk. Túrni fogjuk az igazságtalan törvénynek átkát; tűrni fogjuk, hogy végrehajtsák rajtunk, de a néplélekbe az nem fog sohasem átmenni. (Zaj.) Ezekkel a fontos alkotmányjogi kérdésekkel nem óhajtok most bővebben foglalkozni, habár előre is ígérhetem, hogy szerény erőmtől kitelhetőleg minél gyakrabban fel fogok szólalni a javaslat tárgyalása során. (Mozgás.) Most csupán csak egyre akarom még a minister ur figyelmét felhívni. Ezek az u. n. feriák, szünidők. A hogyan önök ezt a perjogot részben kompillálták, a hogyan átvették ugy az osztrák, mint a német per jogot, ugy átvehették volna azokat a szakaszokat is, a melyek az emiitett jogokban intézkednek arról, hogy mikor legyenek szünnapok. Az osztrák CivilProcess-Ordnung-ban benn van, hogy Julius 15-étől augusztus 25-éig szünet van, a német birodalmi eljárásban pedig Julius 15-dikétől szeptember 15-dikéig. Ha a minister ur tudná, mennyi baj rejlik abban, hogy nincsenek ilyen szünnapok nálunk is, menten megváltoztatná a törvényt vagy beiktatna egy megfelelő szakaszt. Már csak az adminisztráczió szempontjából is sok hátrányt okoz nálunk ez a hiány. Megmondom miért. Ismerek igen sok törvényszéket, a hol az évnek úgyszólván majdnem minden egyes szakában van eset rá, hogy a ki felebbviteli vagy főtárgyalásra megy, nem végezheti el dolgát, mert mindennaposak azok a mizériák, hogy ez meg ez a biró elment vagy ez meg ez a biró szabadságon van. A német nagyon okos ember ; az tudta, miért iktatja törvénybe a szünidőt; ez nem időveszteség, hanem a legnagyobb időnyereség, a mely elképzelhető. Legalább tudja az a biró is, hogy mely időponttól mely időpontig köteles dolgozni. Akkor a tanácsok mindig együtt vannak, akkor ilyen sibolások, ilyen hiányok fel nem merülhetnek, mert akkor a bíróság mindig együtt van és akkor nincs szabadság. A dolognak másik nagyjelentőségű oldala nemzetgazdasági. Nagyon jól tudjuk, hogy Magyarország par excellence mezőgazdasági állam. Nos hát, a parasztot épen akkor hívják törvény elé, a