Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-8

56 B. országos ülés Í9Í0 július 8-án, pénteken. felöl: Mi is!), a midőn állomásfőnökök, hivatalfőnökök, a törvény határozott megsértésével, felszólították és felhívták a hivatalnokokat, hogy szavazzanak a kormányra. (Ettenmonäások a jobboldalon.) Ez t. uraim így van, ezt letagadni nem lehet. Ismétlem, hogy a szolgálati pragmatikát a politikai jogok biztosítása szempontjából is fontosnak tartom, de annak tartom szolgálati szenrpontból is. Egy modern fegyelmi törvény a tisztviselők jogainak körülírásával, modern és szabadelvű irányzattal ugy a tisztviselőknek, mint magának az adminisztrácziónak is nagy érdeke. Sajnálattal nélkülözöm továbbá a szocziális munkára vállalkozott kormánynál azt, hogy az egész trónbeszédben a vasárnapi munkaszünet problémájáról, a magántisztviselők, kereskedelmi alkalmazottak, hajósok jogviszonyainak szabályozásáról egy szó említés sem tétetik. Ezernyi intelligens ember exiszteneziájának biztosításáról van itt szó. Pártkülönbség nélkül kötelességünk, hogy e derék honpolgárok jogviszonyait rendezzük, vasárnapi munkaszünetét szabályozzuk, ugy az ő, mint az állami tisztviselőknek és mint minden kereső osztálynak nyugdíj-ellátásáról gondoskodjunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) Itt kénytelen vagyok sajnálattal felemlíteni, hogy a felirat sem a gazdasági, sem az ipari munkásság aggkori ellátásáról nem tesz említést. Hát el tudnak az urak szocziálpolitikát képzelni a nélkül, hogy a nehéz munkában görnyedő munkásosztály aggkori ellátásáról gondoskodnánk ? (Ugy van! balfelöl.) Felemelni az adókat, monopóliumokkal megterhelni a népet és ezeket a többleteket nem a nép aggkori ellátásának biztosítására, hanem a nagyhatalmi érdek, a katonaságnak tulontuli fejlesztésére fordítani: ez minden, csak nem szocziálpolitikai (Igaz! Ugy van! a szélsőbalon.) És midőn szocziális munkáról van szó, kénytelen vagyok a kormánynak első - szocziális törvényalkotási kísérletéről szólni, a mely abban a se nem indemnitásban, se nem költségvetésben foglaltatik, melyet a kormány alkotmányosságunk nagyobb dicsőségére a t. ház elé terjesztett. E törvényjavaslatnak van egy rendelkezése, a mely ha végigvezettetik az egész vonalon, súlyos érdekeket sért és ismét csak a szocziális érzék teljes hiányát igazolja. Az előző törvényhozás u. i. az állami tisztviselők státusrendezését megkezdette, annak folytatását, sőt befejezését az 1910. évre beígérte. Tudomásom szerint ez a státusrendezés az 1910. évre benyújtott, de szét nem osztott költségvetésben bentfoglaltatik, azonkívül abban a postások, állami üzemünk legkiválóbbjának alkalmazottaira, altisztekre és szolgákra nézve a fizetésrendezés első részlete kontemplálva van. Az egész fizetésrendezés három részre lett beosztva, hogy a posta- és távirdaintézmény személyzetének fizetése is a vasúti alkalmazottak fizetésrendezéséhez hasonlóan szahályoztassék. Ez három évre volt kontemplálva. Az indemnitási törvényjavaslat ezt egészen kihagyja. (Zaj.) Azt mondja az igen t. kormány hivatalos kommünikéiben, hogy itt csak egy hónapról lenne szó. (Mozgás jobbfelöl.) Nagyon könnyen segíthetünk ezen. Az indemnitási törvényjavaslatban egy háromsoros kiegészítéssel lehet provideálni arról, hogy ezek a státusrendezések a postásokra nézve is, a többiekre nézve is már ebben az évben, úgy, a hogy kontemplálva voltak, bevétessenek egyszerűen visszahatólag 1909 január 1-ére. Ha a katonaságnál meg lehetett ezt tenni, egy kis szocziális érzékkel, egy kis jóakarattal meg lehet ugyanezt csinálni az állam polgári alkalmazottainál is. (Helyeslés a szélsobaloldalon.) És én kötelességszerüleg felkérem az állam polgári alkalmazottait, ne hagyják magukat elkeseredésbe vinni, avagy szélsőségekre ragadtatni az által, a mi itt tervbe van véve, hanem teljesítsék hiven kötelességüket. És elvárom a kormánytól ezzel szemben azt, hogy az 1910. költségvetésben erre nézve provideálni fog és azt a hibát, a mely ebbe a javaslatba becsúszott, orvosolni fogja. Nem kívánom magunknak, az ellenzéknek a dicsőséget, kegyeskedjenek a túloldalról indítványozni, hogy belevétessék a törvénybe és mi ahhoz készséggel hozzájárulunk. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) T. képviselőház! Valószínűleg csak véletlen, hogy a legfelsőbb trónbeszédben az iparfejlesztésről egyáltalában nem hallunk konkrét terveket. Nem tudom talán, annak a következménye ez, hogy egy igen tekintélyes oldalról a választási kampány során elhangzott az a tétel, — szószerint nem emlékszem rá, de értelme az volt — hogy igen szerencsésen van ez a kettős monarchia beosztva, amennyiben Ausztria virágzó ipari állam, mi pedig mezőgazdasági állam vagyunk, hogy mi szépen kiegészítjük egymást, s hogy ez talán kívánatos állapot. Ezzel szemben én és elvbarátaim a leghatározottabban sajnáljuk, hogy az iparfejlesztés erőteljes módon való folytatása a trónbeszédben kilátásba nem helyeztetett. Mi kívánjuk az iparnak és ezzel kapcsolatosan a kereskedelemnek a fejlesztését az egész vonalon, kívánjuk ezt az ország, a dinasztia, a nagyhatalmi érdekek szempontjából, mert azokkal a nagy terhekkel, a melyek erre az országra várnak, a mai mezőgazdasági állam megküzdeni nem lesz képes. (Helyeslés a szélsőbaloldalon.) És ha már itt vagyok az ipar kérdésénél, kénytelen vagyok mindjárt utalni arra is, hogy az urak olyan nagy készséggel felajánlják a gazdasági közösség fentartását és a most esedékes bankkérdésnek a közösség alapján való rendezését, a kormány hogyan mulaszthatta el megjelölni azokat az eszközöket, a melyekkel az országot anyagilag megerősíteni, az országnak uj jövedelmi forrásokat teremteni lehet a nélkül, hogy