Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-21

364 21. országos ülés 1910 Julius 23-án, szombaton. Fájdalom, itt a házban mindenkinek van valamely prekautélája. Az egyik azt mondja, kogy a magyar faj szupremácziáját meg kell erősiteni, a másik megint más feltételeket szab. Az emiitett szupremácziára vonatkozólag van egy megállapodott elvem, a mely széles e világon helyt foghat: az, hogy a szupremácziát nem lehet törvényes kautélákkal megerősiteni, mert az nem törvényes intézkedésekben gyökerezik, az az illető faj magasabb, kiválóbb sajátságaiban, képességeiben, a vagyonban és a műveltségben rejlik, a mihez járul még a numerikus előny. Mindezen tényezők alkotják meg a szupremácziát. És ilyen értelemben a magyar faj szupremácziáját senki sem vonja kétségbe. De hogy azt prekautélákkal, törvényes garancziákkal erősitsük meg, az egyfelől nem felel meg a jogegyenlőségnek, másfelől pedig, ha azt törvényes garancziákkal kell körülvenni, akkor az már nem egészséges valami, az csak üvegházi palánta. Ugron Zoltán: Megfelel a történelmi fejlődésnek. Pop Cs. István : Ha azt akarjuk, hogy végrevalahára ez a kérdés lekerüljön a napirendről, és hogy végre-valahára munkához foghassunk, ahhoz a munkához, a melyet a nemzet már régóta vár, akkor feltétlenül szükséges, hogy a teljes jogegyenlőség alapján alkossuk meg az általános választói ]0g0tT. képviselőház ! A harmadik indok, a mely miatt a felhatalmazási törvényjavaslatot nem fogadom el, a mely szokatlan módon most egész évre szól, és átveszi a múlt költségvetés tételeit, mondom, a harmadik indok, a mely miatt nem fogadom el, az, hogy nem felel meg az állam összes polgárai érdekeinek. A szabadelvű kormány fellépése óta, Deák Ferencz óta, kizárólagosan csakis a magyar kultúra czéljainak adakoznak azokból a fillérekből, a melyeket az ország összes népei fizetnek, és nem történt, hogy valamely közművelődési nemzetiségi egylet kapott volna azokból a pénzekből egy fillért, a melyekből pedig a magyar kultúrára milliót és milliót költenek. Deák Ferencz, a kire én nagy előszeretettel szoktam hivatkozni, máskép fogta fel a dolgot, és azt mondta, hogy a közös fillérekből begyült adókból vagy az összes nemzetiségeknek, vagy senkinek se kell juttatni, mert azok közös birtokok. Ha a magyar nyelv kultúráját akarjuk előrevinni, adjunk, de akkor adjunk a többieknek is, mert joguk van. Siegescu József: Hát nem adunk \ Pop Cs. István : Annyira érdekes beszédének ez a részlete, hogy felolvasom ; 1868-ban történt, a mikor Dünitrievits Milos a szerb Nemzeti Színház segélyezésére 5000 forintot kért. Azt mondta Deák Ferencz : »Sehogy sem tudom megegyeztetni az igazsággal azt, hogy az állam, mely politikai tekintetben egységes és osztatlan magyar állam, magára a színházra, mint a magyar nyelvet művelő, s egyáltalában művelődési intézetre, egyedül és kizárólag csak egyik nyelvű és nemzetiségű nép számára költsön a közös adókból. Erre nézve én azt gondolom, hogy vagy mindegyikre, vagy egyikre sem. Ha módunk van, valamennyinek adunk, ha módunkban nincs az ország költségvetéséből adni, ne adjunk a magyar nyelv érdekében sem.« Ezt mondta Deák Ferencz. Mi kulturális czélokra sohasem kaptunk egy garast sem. Vannak nekünk egyleteink, a melyek színházi alapot akarnak alkotni. Soha egy garast sem kapnak, ugy hogy szegénységünk miatt körülbelül 45 éves alkotmányos éra alatt nem tudtunk odáig jutni, hogy egy színházat építsünk, mert köztudomású, hogy szegények vagyunk, és nem kaptunk a közművelődési egylet javára soha egy fillért sem ; pedig ez ép ugy teljesít állami szolgálatot, mint akármelyik magyar egyesület. Szász Károly : A nemzeti színházat sem tudjuk felépíteni! Pop Cs. István : De van annyi színházuk, hogy ha nékünk csak tizedrész annyink volna, boldogok lennénk. A negyedik nagy indok, a mely miatt nem fogadom el a felhatalmazási törvényjavaslatot és a mely engem különösen arra késztet, hogy hosszasabban nyilatkozzam e tételnél, a választási visszaélések. (Mozgás a jobboldalon. Felkiáltások : Már hallottuk I Már megint ?) SiegeSCU József: A terrorizmusról volna jó beszélni, a melyet a nemzetiségek követtek el. Pop Cs. István : Legutóbbi beszédemben ezeket csak jeleztem és történt az a különös eset, hogy az ellenzék padjain helyeseltek, a mit önök nagyon rossz néven vettek. Vájjon miért történt ? Mert talán valami valótlant állítottam ? Vagy mert mindenki érezte a lelkében, hogy igazat mondok, mert vele is megtörtént, habár kisebbb mértékben ? De elhangzottak az előadó ur ajkairól olyan szavak, melyeket én nem hagyhatok szó nélkül. Azt állította, hogy én itt invektivákkal álltam a ház elé. Mélyen sajnálom, hogy a t. előadó ur, a ki tanárom volt, ilyen súlyos váddal illet, mert azon meggyőződésben vagyok, hogy invektivákkal a házba senkinek sincs joga jönni és körülbelül hat évi parlamenti működésem alatt nem adtam erre a vácira soha senkinek sem okot. Ha a baj nagy, ha a seb tátongó, és annak a gyógyítását kérem, akkor nem én vagyok az, a ki invektivákkal áll elő, hanem Id okozta, előidézte. Hogy ne mondhassa senki, hogy valamit állítottam ebben a házban, a mit nem tudok bebizonyítani, ezért szólalok fel, mert jogom van, hogy megvilágítsam ezeket a dolgokat és azt hiszem, hogy maga a parlament hivatott ezt orvosolni. Hisz valamennyien beismerték hogy quasi nemzeti hagyomány ez a visszaélés; de egyszer csak meg kell hogy szűnjön. Nem én terjesztem, hanem jön az általános választójog ligája és azt mondja : te képviselőjelölt, világosíts fel, hogy milyen visszaélések történtek, mert én statisztikát akarok, nem lehet suba alá dugni. Ha már megvan a baj és megváltoztathatlan, vegyük legalább kezdetét annak, hogy gyógyítsuk. Nem az a szándékom, hogy ezeknek feltárá-