Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-20

20. országos ülés 19Í0 elnöki székben épen Gr. Khuen-Héderváry Károly ül, a kinek az a levéltár — és ezt a fiatal generáczió talán kevésbbé tudja, mint mi, öregek — nagy gyarapodást köszönhet. Nagyon jól emlékszem reá, hogy a 80-as évek elején, fiatal ember koromban felmerült az a kérdés, hogy a zágrábi Országos Levéltár nagyszámú — ha jól emlékszem, — 19—20.000 olyan okiratot őriz, a mely a Magyar Országos Levéltárat illeti meg. Én akkor már megtanultam becsülni a rnmisterelnök ur magyar érzelmét, mert feltűnt nekem, hogy ő a legnehezebb viszonyok között odaküldetvén abba az országba, a hol már magyarsága miatt is a legnagyobb gyűlölség tárgya volt, bátor kézzel, csak a meggyőződését követve belenyúlt ebbe a kérdésbe. Neki ott arra lett volna szüksége, hogy az emberek kedvét keresse és csak oly kérdéseket állítson előtérbe, a melyek ottani poziczióját erősithették, s ennek daczára azt mondta nyíltan a zágrábi országgyűlésen, hogy az ország nincs azon okiratok becsületes birtokában és vissza kellett azokat szolgáltatni; vissza is kaptuk azokat. (Helyeslés.) Ez esetből is azt látom, hogy a ministerelnök urnak, a ki mint belügyminister jelenleg az Országos Levéltár felett a legfőbb felügyeletet gyakorolja, érzéke van az ilyen kulturális kérdések iránt, és remélem, hogy miután már megszerezte nekünk ezen kincseket, nem fogja azt akarni, hogy ott elrothadjanak, elveszszenek és hogy Horvátországban azt mondhassák: kár volt a magyaroknak odaadni ezen okmányokat; hiszen nem tudják megbecsülni; tűz és penész által hagyják pusztulni. Remélem, hogy a t. ministerelnök ur ezen előzmények után kezébe fogja venni és meg fogja oldani ezt a kérdést. Azzal fejezem be szavaimat, hogy remélem, hogyha egyáltalában a politika tekintetében a háznak különböző pártjai nem is értenek egyet, de kulturális kérdésekben, a melyek egyenesen az ország jó hírnevét érintik, egyet fogunk érteni, és kérem is a t. ház tagjait pártkülönbség nélkül, hogy a mennyiben ebben a kérdésben súlyukkal, szavukkal valamit tehetnek : azt tegyék meg. (Helyeslés a jobboldalon.) Beszkid Antal jegyző: Désy Zoltán! Désy Zoltán: A mikor a szőnyegen forgó javaslathoz hozzá kivánok szólani, elsősorban engedje meg t. képviselőház, hogy mint a volt kormány egyik szerény, igénytelen munkása, foglalkozzam a volt kormányzat pénzügyi politikájával és az az ellen sajnálatomra először tegnap Láng Lajos t. előadó ur által itt e helyen felhozottakkal sőt az ország különböző helyein illetékes és ületéktelen egyének által szétszórt vádakkal, melyeknek lényege két pontban csúcsosodott ki: hogy tönkretettük az ország pénzügyeit és hogy hoztunk egy adóreformot, a mely minden egyébtől eltekintve — ezt mondották a választásoknál — a szegényebb néposztályok érdekét nem kiméli, sőt sújtja. Nem kivánok most azzal foglalkozni, hogy ezek a vádak miért hozattak fel ellenünk és miért július 22-én, pénteken. 351 épen azon alkalommal, (Halljuk ! Halljuk !) hanem hogy ezen kérdésben magam szólalok fel annak egyetlenegy oka, hogy nem ül sorainkban az a férfiú, aki nem csak a koaliczió, hanem Magyarország pénzügyi politikájának 67 óta egyik leghivatottabb képviselője, a ki európai pénzügyi tekintély és a kinek háta megett lehet róla ezt és azt állitani, de a kivel szemben, mikor ellenfelei vele szembe áüottak azon ellenvetések, a melyek az ő pénzügyi tudása és komolyságára vonatkoztak, nagyon szelid, nagyon enyhe alakban jelentkeztek. Engedje meg a t. képviselőház, hogy első sorban azon igen komoly és súlyos váddal foglalkozzam, a mely abban állott, hogy tönkretettük az ország pénzügyi helyzetét. Remélem, hogy a t. előadó ur, a ki tegnap lakonikus rövidséggel dobta oda ezt az állítást, tekintettel a ministerelnök ur és gr. Apponyi Albert beszéde közötti álláspontjára, nem akarta azt mondani ezzel, a mit általánosságban abszolút derut-nak szoktak nevezni. Azt az előadó ur sem állitja talán, hogy Magyarország pénzügyi helyzetét olyanná tettük, a melyben az ország bevételi forrásai, melyek első sorban közszolgáltatásokban állanak, megfeszitett fokozatos emelés daczára is ki vannak meritve, hogy az ország kiadásai továbbra nem telnek a bevételekből, hanem vagyonalkatrészekből, akár vagyoneladásból, akár hitelműveletek utján fedeztetnek és hogy ennek következtében eljutottunk oda, hogy az ország hitele a pénzpiaczon tönkrement. Nem ezt értette az előadó ur, hanem azt, hogy viszonyítva azon helyzethez, a melyet a t. szabadelvű párt kormányzata itt hagyott, viszonylagosan rosszabb helyzetbe hoztuk az ország pénzügyi állapotát. Azt hiszem, hogy ez a kérdés és azért a kérdésnek csak ezen részével kivánok foglalkozni. Hogy ezt a kérdést komolyan tárgyalhassuk, tisztába kell jönnünk azzal, hogy mi a kedvező pénzügyi helyzet az állam évi háztartása szempontjából ? (Halljuk ! Halljuk !) Azt hiszem, hogy rövidesen megegyezünk abban, hogy ez az az állapot, mikor az állam állandó bevételi forrásai állandó szükségleteinek kielégítésére elegendők oly módon, hogy a háztartás mérlegét, az ország vagyonmérlegét rosszabbá nem teszik. Itt engedjék meg — nem akarva akadémikus fejtegetéseket tartani, hiszen igen sokan tanultuk ennek a tudómánynak elemeit — épen az előadó úrtól, hogy elsősorban rámutassak arra, hogy ha ezt a kérdést egész komolyan akarjuk bírálni, kétfelé kell választanunk ugy a bevételeket, mint a kiadásokat. Szét kell választanunk az állandó jellegű és az ideiglenes jellegű bevételeket. Hiszen a mi budgetünkben is ezek az elvek vannak elfogadva, így vannak a bevételek a költségvetésbe és a zárszámadásba is beállítva. Most arra nézve, hogy elbíráljuk, mennyiben lett kedvezőtlenebb a pénzügyi helyzet — tekintettel arra, hogy a háztartás és a budgetirozás szempontjából mindenütt a világon a kiadásokból indulnak ki, mert hiszen az államháztartás, mérlege kell, hogy a tényleges