Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.
Ülésnapok - 1910-17
17. országos ülés 1910 Julius 19-én, kedden. 275 zeti akarat megnyilvánulását erőszakos utón megakadályozza. Ez volt oka annak, hogy egyszer kivételesen még a régi rendszer és uralom alatt is érvényesülésre juthatott a nemzet szabad akarata. De méltóztassék megnézni csak néhány számból is, hogy lehetetlenség az, hogy ha a választóközönségre ráfekszik ugy, mint a kormányzat most ráfeküdött, hogy az ilyen számarányok mellett, a melyek mellett mostani választói jogunk mellett küzdenünk kell, lehetetlenség, hogy a befolyásolható elemek, a függő elemeknek, a lelküsmeretben gyengébb elemeknek számbavételével bármely kormányzat ezt az eredményt el ne érné. Kelemen Samu : Bármely, ez a lényeg ! Holló Lajos : A Bánffy-választások alkalmával 1896-ban a többség száma 290 volt és a 290 képviselő megválasztatott 158.504 választó által, a j)ótválasztásokon még 6689 választó által, és ha hozzáveszszük az egyhangú választások választóit, még 154.000 választó által. Ily kevés számú elem, ä leszavazott 158.000 és az egyhangú választások 154.000 választója vett tehát részt a választásban, és ez mutatja, hogy oly csekély rétegeire terjedt ki a választói jog a népességnek, hogy éveken keresztül már enerválva, vag^y begyakorolva a választási mechanizmusban, a hatalom nyomása alatt állva, lehetetlen, hogy nemzeti irányban itt tiszta és biztos eredményeket lehessen elérni. A Széll Kálmán-féle választások alkalmával 1901-ben a többség 277 képviselő volt; ezekre szavazott 184.378 választó. A Tisza István-féle választáson a többség leolvadt 159 képviselőre, leszavazott 110.000 választó. Ezek a számok, 110.000, 150.000, 180.000, még ha hozzá is veszszük azon kerületek választóinak számát, a hol egyhangú volt a választás, akkor is oly csekélyek, a mennyiben ez a számarány hosszabb időn keresztül megmarad, hogyha kellően fel nem frissítjük, akkor a hatalom kész martalékául dobjuk oda választási rendszerünket, hogy azzal rendelkezzék és teljesen a maga akaratához idomítsa. Ezzel szemben állottak követeléseink. Hivatkozom jsarlamenti programmjainkra, a melyekben elfogadtuk az általános választói jog megvalósítását. De nem most dobtuk fel ezt az eszmét. Hosszú időn keresztül függetlenségi programmunk lényegeként vallottuk. De ha kell parlamenten kivüli küzdelem, arra is rámutathatok: A milléniumi évben kinn, a parlamenten kívül, 15— 20.000 ember jelenlétében, nagy népgyűléseken a fővárosban, követeltük a választói reformot, valamint itt a parlamenti küzdelmek idején, Bánffy idejében, Széll Kálmán idejében és gr. Tisza István idejében mindig ezt a küzdelmet folytattuk. Hiszen épen egyik obstrukczió alkalmával, gr. Tisza István alatt, azon az áron történt a küzdelem megszüntetése, hogy már gr. Tisza István hozza be a Teformot. Nem kényszeritette reánk az uralkodó, nem Bécs kívánsága után indulunk, de legjobb ösztönünk, legjobb kívánalmunk, programmunk után, mert csak a kellő reformtól, a parlament regenerácziójától várhatjuk, hogy a jövő parlamentje szilárd nemzeti alapra legyen lefektetve. Azt mondják, hogy romboló munkát végezünk, hogy ha programmunknak azon részéhez, formájához ragaszkodunk, a melynek kifejezést adtunk. Programmunkban először benne van az általános választói jog. Azt hiszem, hogy az általános választói jog ellen nincs kifogás, hiszen az benne van a kormány programmjában, benne van a trónbeszédben ; az előző kormány programmjában is benne volt. Tehát az általánosság magának a t. háznak egyáltalán kifejezett kívánsága. A másik rész az egyenlőség. Az egyenlőség tekintetében voltak súlyos differencziák. Volt az előző kormánynak egy kiváló államférfia és ministere, a ki az egyenlőséget nem tartotta helyesnek, sőt még ma is azt mondja, hogy más formában tartja behozandónak a reformot, a pluralitás alakjában, a mely különbséget tesz a választói jogosultság tekintetében. Ezzel szemben azt hiszem, hogy a háznak mostam többsége a pluralitás nélküli, egyenlő alapon álló választói jognak megalkotása mellett foglalt állást és bizony gr. Andrássy megérhette azt, hogy azok, a kik még régebben, az ő zászlaja alatt, a pluralitásért lelkesedtek, most nagyon örömest csatlakoznak ahhoz az irányhoz, a mely pluralitás mellőzését akarja. (Hosszantartó inozgás a bal- és a szélsőbaloldalon. Elnök csenget.) Abban, hogy ehhez a programmhoz, az általános, egyenlő választói jog megalkotásához hozzáfűzzük mindannyian nemzeti életünknek meg védelmezését, közöttünk sem ebben a házban, sem ezen. kivül egyáltalában különbség nem lehet. A ki itt ennek az országnak ezer éves magyar nemzeti jellegét feldúlni, megváltoztatni kívánja, vagy egy reformnak olyan módozatait gondolja ki, mely ezen országban a magyar hegemóniát megsemmisítené, az j)ártolóra nem találhat bennünk, mert lehetetlenség, hogy épen mi, a nemzeti iránynak hívei hozzájáruljunk egy oly általános választói joghoz, mely nem ezen irányzatnak, hanem a kívülálló, talán a Bécsben hatalomra jutó irányzatnak kedvezne. Ez lehetetlenség. Mi az általános, egyenlő választói jogtól az ő helyes formájában igen is várjuk nemzeti életünk megerősítését. Nem gyengítését nemzeti életünknek, hanem ellenkezőleg, annak csak megszilárdítását. Hallottam egyik képviselőtársamtól a túlsó oldalról, Issekutz Győzőtől, hogy midőn mi kívánjuk a kerületeknek beosztását, ezzel egy nyílt ig gtalanságot akarunk keresztülvinni, és mi akkor az általános és egyenlő választói jognak a hatásait akarjuk mindjárt lerombolni. (Zaj balfelől.) Hát a t. képviselőtársamnak nem fáj az az igazságtalanság, melyben ő is benne van, hogy e gy °ly kerületet képvisel, melynek választóinak száma oly csekély, hogy más kerületből talán tizhusz hasonló választókerület volna kihasítható, mint az övé ? Nem fáj neki az, hogy a. mostani választási rendszer mellett van 2 kerület, melynek 35*
