Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-16

242 Í6. országos ütés 1910 Julius 18-án, hétfőn. előtt igen érdekes és tanulságos interpelláczióban mutatta be azokat a sajnálatos állapotokat, a melyek az egyetem tanítási és vizsgálati rendszerében uralkodnak. Nagyon helyesen vonta le a konklúziót, mikor azt állitotta, hogy ilyen nevelési és tanitási rendszer mellett nem várhatjuk, hogy nemzeti ideálokért lelkesedő, életerős és egészséges gondolkozású fiatalságot kapjon a nemzet. Én azonban tovább megyek és rámutatok arra az igazán vérlázító állapotra, rámutatok a »mi tudósaink« ottani garázdálkodásaira. Eltűrhető, lehetséges-e, hogy az egyetemi kathedrákról nyakatekert, megemészthetlen, képtelen és perverz tanokat hirdessenek, hogy ezzel mérgezzék meg a mi ifjúságunknak lelkét ? Lehetséges-e, hogy az egyetemi kathedráról, Pázmány egyeteméről lehessen a hazafiság helyett az internaczionalizmust, a vallás és az erkölcs helyett pedig az atheizmust és a nemzetköziséget hirdetni ? Sajnos, a kulturállamok között majdnem az utolsók között ballagunk a szocziális intézmények terén. Igaz, hogy az elmúlt koalicziós kormány ezen a téren néhány jelentős lépést már tett, mégis nagy fe^datok várnak még megoldásra. De csak akkor fogunk ezen a téren maradandót, hasznosat alkotni, csakis akkor fogunk a nép érdekében tenni és a szegénység érdekében jól működni, ha ezeket az alkotásokat nem hatja át a rideg materializmus és az önzés, hanem ha ezeket a világ és minden idők legnagyobb szocziologusának, Krisztusnak tanításai fogják befolyásolni! A trónbeszédnek egyetlen egy passzusa van. a mely minket legalább első látásra némi megnyugvással tölt el. Ez a passzus pedig szól a katholikus autonómiának törvénybeiktatásáról. A magyarországi katholikusságnak évtizedes óhajtása az, hogy autonómiánk törvénybe legyen iktatva, illetve az ahhoz való jogunk a törvényhozás által elismertessék. És nem hiába kívánjuk ezt, mert a többi, autonómiával biró egyházaknak hivei, a kik az autonómiában, az egyházkormányzatban részt vesznek, meggyőznek minket arról, hogy a mikor a laikus elem nálunk is be lesz vonva az egyházkormányzatba, akkor ez csakis a hitélet megerősítésével járhat. Ez az autonómia azonban -csak akkor fog czéljának megfelelni, csakis akkor fogjuk azt örömmel és megelégedéssel üdvözölni, ha azt fogjuk tapasztalni, hogy a kormány itt nem hatalmi érdekek megvalósítását fogja ezélozni. Ha pedig a kormány arra a jogtalan álláspontra fog helyezkedni, hogy illetéktelen befolyását a katholikus alaj>okra, az ezekből fentartott iskolákra és a főpapi kinevezésekre még az autonómia keretén belül is gyakorolni kívánja, akkor lesülyeszti ezt az autonómiát egy konzultatív testület nívójára. Ez nekünk nem kell és ennél sokkal jobb a. mostani állapot fei'tartása. Én nagyon tartok tőle, hogy megismétlődnek az 1897. esztendei autonómiai kongresszus alkalmával felmerült nehézségek, a melyeket az akkori szabadelvű kormány támasztott ily hatalmi czélok elérése érdekében. Áttérek már most a választási törvény és a választási jog reformjának kérdésére. Hosszú évek óta előtérbe van tolva ez a kérdés és mondhatnám senki, a ki az országban politikával foglalkozik, nincs, a ki e kérdést ismételten és ismételten fel ne hozta volna abban a körben, a melyhez tartozik : a parlamentben, a sajtóban, a megyegyüléseken, a községházán, népgyűléseken. Mindenütt ezt a kérdfot tárgyaljuk és mégis mit látunk 1 Azt, hogy a trónbeszéd ezzel a kérdéssel meglepően felületesen foglalkozik, csakúgy odaveti, hogy szándéka van a választási törvényt reformálni. Én azt hiszem, hogy nem tévedek, ha ennek az okát abban keresem, hogy a nagy nemzeti munkapártban nemcsak hogy kialakulva nincsenek a vélemények a választási törvény felől, hanem hogy ott két hatalmas tábor áll egymással szemben, (ügy van! balfdöl.) a mely még egyelőre a kulisszák mögött folytatja a küzdelmet. Utalok a nemzeti munkapárt megalakulása körüli zavarokra. Majdnem meghiúsult a kormányalakítási kísérlet, mikor Tisza István nem akart semmikép belemenni a Lukács és Székely minister urak által propagált általános egyenlő és titkos szavazati jogba. Akkor az exjjedienst abban találták meg, hogy egy semmitmondó frázissal állanak az ország közönsége elé. Bakonyi Samu: Hogy minél tovább elodázzák ! Szmrecsányi György: Ez a kérdés most már megérett arra, hogy végre megoldassék. Az elodázás vagy pláne a kérdés elől való kitérés teljes lehetetlenség. De hogyan várjam én azt a t. kormánytól, hogy itt egy közmegelégedésre szolgáló törvényjavaslatot fog beterjesztem, mikor gróf Tisza István a demokratikus szellemben végrehajtott választási jogot nemzeti veszedelemnek mondja, ezzel szemben pedig Székely Ferencz minister lupédig Szombathelyen, Marosvásárhelyen, Kőbányán és más alkalmakkor viszont az általános egyenlő és titkos szavazati jog mellett nyilatkozik ? Itt van a kormány harmadik tagja Lukács László pénzügyminister ur, a ki télen a Justh-párttal volt hajlandó kormányt vállalni ezen az alapon. Ezért a legnagyobb bizalmatlansággal nézek ezen kérdés megoldása elé. A lefolyt választások eredménye nem a nemzet szabad akaratának megnyilvánulása, mert egy oly választási törvény alapján folytak le a választások, mely a nemzet elenyésző csekély részének ad jogot, (Igaz ! ügy van ! bal/elől.) másrészt a hatalmi eszközök és hatalmi erőszak ezt az elenyésző kisebbséget hatalmi szóval, pénzzel, presszióval elnyomta. Több mint egy hete folyik itt a választási visszaélésekről a szó. Már átment a köztudatba, hogy talán nem volt választás, hol a hatalom annyira érvényesítette volna befolyását minden irányban. Nekem e téren személyes tapasztalataim vannak, a melyeket bátor leszek itt előadni. (Halljuk ! Halljuk!) E visszaélések előadásánál czélom