Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.
Ülésnapok - 1910-16
238 16. országos ülés 1910 Julius 18-án, hétfőn. más oldalról is fogják ezt feszegetni. Én elég garaneziát találok abban, hogy mi számarányunk szerint is többségben leszűrik itt Magyarországon. Áttérek a gazdasági osztály szocziális bajaira, mert igazán válságos időket élünk. A válság elsősorban a kisgazdát, a szegény paraszt embert sújtja. A liberalizmus és pedig a múlt századbeli liberalizmus kiragadta ugyan ezt a szegény embert a jobbágyságból, de azért csak jobbágy maradt, jobbágya nem ugyan az uraságnak, hanem a pénznek, a tőkének. Ez uralkodik fölötte, nem a földesúr. A törvényhozás szaporította ugyan az adókat, de nem gyarapította a megélhetési eszközöket. A gazdasági beraházkodásokhoz kölcsönre van szükség. A kölcsönfelvételnél a földbirtok képezi a legbiztosabb hipotékát. Az uzsorások és a kölcsönadó pénzintézetek kiszámítják a hipotéka alapjául szolgáló földbirtok tőkeértékét, s ehhez mérten engedélyezik a kölcsönt, nem törődve azzal, hogy ez által generácziókat tesznek tönkre. Szerény véleményem szerint a parasztnak adandó kölcsönöknél nem egyedül a földbirtok tőkeértéke lenne figyelembe veendő, hanem a földbirtok meliorácziója és a melioráczióból folyó haszon is. Mert csak igy tudjuk a parasztembert lekötni, csak igy tudjuk itthon tartani, csak igy tudjuk a tékozlástól megmenteni. Ha tudja a paraszt, hogy a melioráczióból folyó haszonra kaphat némi kölcsönt, akkor dolgozni is fog, és intenziven fogja művelni, munkálni a maga kis törpe gazdaságát. A föld szőnyegéhez nőtt a mi népünk, nem szabad tehát azt alóla kiragadni. (Ugy van! a baloldalon.) Mert ha mi a népet e szőnyegről elvonjuk, ezzel együtt sorvad az ipar és a kereskedelem. Az indusoknál van egy növény, az u. n. »Kura« növény. Csomós gyökere van, mely mélyen a földbe nyúlik és alig irtható ki; gyógyhatású is és sokan használják. Ilyen növényzethez hasonhtom én a mi paraszt népünket, melynek gyökerei mélyen a földben vannak, a mely gyökereket nem szabad onnét kiirtani, mivel egy jól szituált parasztosztály e hazának legbiztosabb támasztéka. A régi jó idők elmultak. A jelenkor müitárizmusa roppant összegeket nyel el; szaporítja az igényeket és egy hangzatos frázis, a kultúra frázisa alatt embermilliókat tesz tönkre. A militárizmusról beszélek, és valóban szükségesnek tartom kijelentem, hogy a hároméves szolgálat elvonja a földtől azt az erőt, a mely megművelésére a legalkalmasabb. A hároméves szolgálat pótolhatatlan veszteséget okoz, mert az izmos erőt vonja el, azokat távolítja el a földtől, a kikre annak a legnagyobb szüksége volna. Én tehát a kétéves szolgálat mellett foglalok állást, egyfelől azért is, mert ha már költségeket nem is kímélhetünk, legalább emberanyagot, munkást nyerünk a mezei teendőkhöz, földjeink megműveléséhez. Az államfentartó osztály manapság a kapitalizmus kegyelméből él. Maga az állam is e kapitalizmusnak kegyelemkenyerére, van utalva. Ha nincs hitele, csőd alá kerül, és hogy hitelét fentartsa, és ezzel exisztencziáját időről-időre biztosítsa, állami tekintélyénél és hatalmánál fogva az állami fentartó középosztályt, az agrárosztályt veszi adóprés alá. Mert épen ennek a szegény osztálynak van kézzelfogható és leginkább ellenőrizhető f ekvősége, birtoka. Ezeknek a birtokoknak értéke könynyen megbecsülhető, e szerint könnyen meg is adóztatható. Szemben ezzel a készpénz-készletek igen könnyen eltitkolhatok és csak nagynehezen terhelhetők meg. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) A kézzelfogható birtokokra vetik tehát ki az adót, és mivel adónál készpénzfizetést követelnek, ezen intézkedésnek ujabb terhe : a természetbeni birtokoknak pénzzé való átváltoztatása is, súlyosan nehezedik a gazdákra. Ha készpénzzel akar fizetni, a mikor az adóbehajtás ideje jön, akkor először is vevőt kell keresnie a gabonájára, és ha akad ilyenre, ez annyit ad neki, a mennyi neki tetszik, vagy pedig a tőzsde által megálíapitott árakat adja. Az indirekt adó is a földművelő osztályt terheli leginkább, a mig az állami intézmények hasznait a gazdagabbak élvezik. Ilyen viszonyok közt ne is csodálkozzunk, igen t. képviselőház, a középosztálynak felzúdulásán vagy nyögésén a végtelennek látszó adócsavar alatt. Semmit sem nevezhet a magáénak; még azért a kenyérért is, a melylyel éhségét csillapítja, fizetnie kell az államnak. A házőrző kutya sem az övé, azért is kutyaadót kell fizetnie. (Ugy van! balfelól.) Sőt családtagjait is megszámlálja az állam, mert ezek után a fejadót fizetteti. Semmit sem nevezhet a magáénak ; a gyümölcs, a mely neki terem, az is a másodosztályú kereseti adó alá esik. (Ugy van! halidol.) Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, igen t. képviselőház, a cselédséget sem. Minden gazdaember, legyen az közönséges gazda vagy földbirtokos, tudja, hogy termése értékének egy részét az évről-évre emelkedő cselédbér nyeli el. A cselédügy manapság kiváló fontossággal bír különösen a cseléddel gazdálkodókra nézve. Mert mit tapasztalunk ? A szolgálatra kényszerült emberek nagy része a városok és az ipartelepek felé tendál, az ezen helyeken fizetett nagyobb dijak, másrészt az ott feltalálható nagyobb szabadság és az úgynevezett élelmi comfort miatt. A mezei munka az ember minden erejét és idejét lefoglalja. Innen van az, hogy manapság a gazda csak kivételes esetekben akad jóravaló cselédre és ez is magasabb bért követel, mert a városi és ipartelepi magasabb dijak a gazdasági cselédségnek fokozottabb díjazását idézik elő. Hát ha a gazdák jelenlegi fényűzését veszszük tekintetbe! Megszűnt a régi egyszerűség, mások a viszonyok, megváltozott minden. Az egyszerűség helyébe lépett most maga a bizarr élvvágy. A termés mindig a régi, de az igények mindig magasabbak és ujabbak. A gyorsított közlekedés a városokba viszi az embert, a honnan már nem mint a régi tér vissza. Szemét kápráztatja a csil-