Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-16

238 16. országos ülés 1910 Julius 18-án, hétfőn. más oldalról is fogják ezt feszegetni. Én elég garan­eziát találok abban, hogy mi számarányunk sze­rint is többségben leszűrik itt Magyarországon. Áttérek a gazdasági osztály szocziális bajaira, mert igazán válságos időket élünk. A válság első­sorban a kisgazdát, a szegény paraszt embert sújtja. A liberalizmus és pedig a múlt századbeli liberalizmus kiragadta ugyan ezt a szegény em­bert a jobbágyságból, de azért csak jobbágy maradt, jobbágya nem ugyan az uraságnak, hanem a pénz­nek, a tőkének. Ez uralkodik fölötte, nem a földesúr. A törvényhozás szaporította ugyan az adókat, de nem gyarapította a megélhetési eszközöket. A gazdasági beraházkodásokhoz kölcsönre van szükség. A kölcsönfelvételnél a földbirtok képezi a legbiztosabb hipotékát. Az uzsorások és a köl­csönadó pénzintézetek kiszámítják a hipotéka alapjául szolgáló földbirtok tőkeértékét, s ehhez mérten engedélyezik a kölcsönt, nem törődve azzal, hogy ez által generácziókat tesznek tönkre. Szerény véleményem szerint a parasztnak adandó kölcsönöknél nem egyedül a földbirtok tőkeértéke lenne figyelembe veendő, hanem a földbirtok meliorácziója és a melioráczióból folyó haszon is. Mert csak igy tudjuk a parasztembert lekötni, csak igy tudjuk itthon tartani, csak igy tudjuk a tékozlástól megmenteni. Ha tudja a paraszt, hogy a melioráczióból folyó haszonra kaphat némi köl­csönt, akkor dolgozni is fog, és intenziven fogja művelni, munkálni a maga kis törpe gazdaságát. A föld szőnyegéhez nőtt a mi népünk, nem szabad tehát azt alóla kiragadni. (Ugy van! a baloldalon.) Mert ha mi a népet e szőnyegről el­vonjuk, ezzel együtt sorvad az ipar és a kereske­delem. Az indusoknál van egy növény, az u. n. »Kura« növény. Csomós gyökere van, mely mélyen a földbe nyúlik és alig irtható ki; gyógyhatású is és sokan használják. Ilyen növényzethez hasonhtom én a mi paraszt népünket, melynek gyökerei mélyen a földben vannak, a mely gyökereket nem szabad onnét kiirtani, mivel egy jól szituált paraszt­osztály e hazának legbiztosabb támasztéka. A régi jó idők elmultak. A jelenkor müitáriz­musa roppant összegeket nyel el; szaporítja az igényeket és egy hangzatos frázis, a kultúra frázisa alatt embermilliókat tesz tönkre. A militárizmus­ról beszélek, és valóban szükségesnek tartom kije­lentem, hogy a hároméves szolgálat elvonja a földtől azt az erőt, a mely megművelésére a leg­alkalmasabb. A hároméves szolgálat pótolhatat­lan veszteséget okoz, mert az izmos erőt vonja el, azokat távolítja el a földtől, a kikre annak a leg­nagyobb szüksége volna. Én tehát a kétéves szol­gálat mellett foglalok állást, egyfelől azért is, mert ha már költségeket nem is kímélhetünk, legalább emberanyagot, munkást nyerünk a mezei teendők­höz, földjeink megműveléséhez. Az államfentartó osztály manapság a kapitaliz­mus kegyelméből él. Maga az állam is e kapitaliz­musnak kegyelemkenyerére, van utalva. Ha nincs hitele, csőd alá kerül, és hogy hitelét fentartsa, és ezzel exisztencziáját időről-időre biztosítsa, állami tekintélyénél és hatalmánál fogva az állami fentartó középosztályt, az agrárosztályt veszi adóprés alá. Mert épen ennek a szegény osztálynak van kézzelfogható és leginkább ellenőrizhető f ekvő­sége, birtoka. Ezeknek a birtokoknak értéke köny­nyen megbecsülhető, e szerint könnyen meg is adóztatható. Szemben ezzel a készpénz-készletek igen könnyen eltitkolhatok és csak nagynehezen terhelhetők meg. (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) A kézzelfogható birtokokra vetik tehát ki az adót, és mivel adónál készpénzfizetést követelnek, ezen intézkedésnek ujabb terhe : a természetbeni bir­tokoknak pénzzé való átváltoztatása is, súlyosan nehezedik a gazdákra. Ha készpénzzel akar fizetni, a mikor az adóbehajtás ideje jön, akkor először is vevőt kell keresnie a gabonájára, és ha akad ilyenre, ez annyit ad neki, a mennyi neki tetszik, vagy pedig a tőzsde által megálíapitott árakat adja. Az indirekt adó is a földművelő osztályt ter­heli leginkább, a mig az állami intézmények hasz­nait a gazdagabbak élvezik. Ilyen viszonyok közt ne is csodálkozzunk, igen t. képviselőház, a közép­osztálynak felzúdulásán vagy nyögésén a végte­lennek látszó adócsavar alatt. Semmit sem nevez­het a magáénak; még azért a kenyérért is, a melylyel éhségét csillapítja, fizetnie kell az állam­nak. A házőrző kutya sem az övé, azért is kutya­adót kell fizetnie. (Ugy van! balfelól.) Sőt család­tagjait is megszámlálja az állam, mert ezek után a fejadót fizetteti. Semmit sem nevezhet a magáé­nak ; a gyümölcs, a mely neki terem, az is a másod­osztályú kereseti adó alá esik. (Ugy van! hal­idol.) Nem szabad figyelmen kívül hagynunk, igen t. képviselőház, a cselédséget sem. Minden gazda­ember, legyen az közönséges gazda vagy föld­birtokos, tudja, hogy termése értékének egy részét az évről-évre emelkedő cselédbér nyeli el. A cseléd­ügy manapság kiváló fontossággal bír különösen a cseléddel gazdálkodókra nézve. Mert mit tapasz­talunk ? A szolgálatra kényszerült emberek nagy része a városok és az ipartelepek felé tendál, az ezen helyeken fizetett nagyobb dijak, másrészt az ott feltalálható nagyobb szabadság és az úgyneve­zett élelmi comfort miatt. A mezei munka az ember minden erejét és idejét lefoglalja. Innen van az, hogy manapság a gazda csak kivételes esetek­ben akad jóravaló cselédre és ez is magasabb bért követel, mert a városi és ipartelepi magasabb dijak a gazdasági cselédségnek fokozottabb díja­zását idézik elő. Hát ha a gazdák jelenlegi fényűzését veszszük tekintetbe! Megszűnt a régi egyszerűség, mások a viszonyok, megváltozott minden. Az egyszerűség helyébe lépett most maga a bizarr élvvágy. A ter­més mindig a régi, de az igények mindig maga­sabbak és ujabbak. A gyorsított közlekedés a városokba viszi az embert, a honnan már nem mint a régi tér vissza. Szemét kápráztatja a csil-

Next

/
Thumbnails
Contents