Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-16

16. országos ülés 1910 Julius 18-án, hétfőn. 237 akarat harmóniájának daczára mégsem tudjuk kivinni mindazt, a mi szivünket dobogtatja és a mi lelkünket nap-nap mellett foglalkoztatja. Keresem az okot, hogy miért van az, hogy épen itt Magyarországán nem tud lábrakapni az a nemzeti szellem, nem tud uralkodóvá lenni intézményeiben ugy, a mint azt a haza és a magyarság érdeke magával hozza és követeli. Gazdaember lévén, egy közönséges gazdahasonlattal élek. A midőn a búza fejlődik, midőn már kalászát hányja, a gazdaember örömmel látja, miként fejlődik, s miként lesz nagyobbá és nagyobbá a kalász. Nézi a szemet, mily szépen kezd fejlődni, és öröme telik benne. Rövid egy hét múlva azonban észreveszi, hogy a kalász satnyul és a szem sorvad. És midőn ezt tapasztalja, azt mondja, itt a búzának a legnagyobb ellensége, itt a hesszeni légy, mely a szárban láthatatlanul emészti fel az életnedveket, és nem engedi, hogy a mag kifejlődjék. Ekkor mondja a gazda, vége az én reménységemnek, vége minden munkásságomnak, mert megette fáradozásaim gyümölcsét a hesszeni légy. Nálunk is, mélyen t. képviselőház, a magyar érdekeknek is sokszor a legnagyobb ellensége maga a magyar. Ennek a háznak a psychéjét tanulmányozva, arra a meggyőződésre jutottam, hogy a nagy szellemek, a pártok szellemóriásai kardjaikat összemérik, párbajt vivnak, finom vágásokat osztva, de mégis ez az egész munka, ez a tetszetős párbaja a szellemeknek, a szellemnek ezen villogmégis improduktív. A nagy társadalom szocziális alkotásokat vár, és lesve lesi a pillanatot, a midőn bajainak törvényes enyhítéséről szóló relácziókat hoz majd az újság. Hiszen sok a tennivaló. A gazdasági téren szükséges feladatok igen fontosak. A közlekedésügyi, az ipari és kereskedelmi, a szocziális alkotások mind mind várják kielégítésüket. Az erők egyesítésének, a szellemóriások produktív eszméinek realizálását várja most a magyar társadalom. Felszólalásomban, mely rövid lesz, (Helyeslés jobbfelöl.) csak azokra a bajokra akarok rámutatni, a melyek a magyar állam fentartó elemét, a parasztgazda-osztályt és az állam gépezetében nap-nap mellett szorgalmasan dolgozó munkásosztályt érintik. Nem akarok polemizálni, sőt rekriminálni sem, egyszerűen rámutatok mindarra, a mi a gazdaközönséget emeli és a munkásosztály baját enyhíti. Sienláevic »Quo vadis ?« czimű regényének egyik legmegrázóbb jelenete Ursusnak, a szittya eredetű Herkulesnek viaskodása a bivalylyal, a melynek szarvai között ott feküdt úrnője, Ligia. A mint megpülantja a vadállatot és látja, milyen állapotban van ott úrnője, érzi erejét, megállítja futtában és megbirkózik vele; lábai mindjobban süppednek az arénába, az állat pedig toporzékolva támad neki, érezvén, hogy itt élet-halálharczról van szó. Végre is Ursus lesz a győztes, kitekeri nyakát a vadállatnak, a melylyel birokra kelt, megszabadítja kedves úrnőjét, Ligiát és a nézősereg éljenzése közt oldja le kötelékeit. Ezen Ursusban, ezen szittya eredetű hatalmas erejű Herkulesben látom én a nagy nemzettestet, a szoczialistákat, a gazdaközönséget, a munkássereget, a mely birokra kel az erőszakkal, hogy kiszabadítsa Ligiát, az ő úrnőjét, jogi és politikai szabadságát! (Tetszés balfelől.) A XIX. század a materialisztikos liberalizmus százada. És habár most is azt mondja a túloldal, hogy szabadelvű, én nyíltan kijelentem, hogy annak a szabadelvűségnek nincs itt az ideje, mert a jövőt lefoglalja magának — akár tetszik nekünk, akár nem — a szoczializmus. A XX. század nem a liberalizmus százada, hanem a liberális szoczializmus százada ; a megvetett negyedik rend a maga izmosságával áll elő, gyors mozdulataival és hatalmas erejével. A hegyi patak mindenekelőtt a szikláknak tör, azon próbálja ki erejét és csak azután váj magának medret. E század szoczializmusa is először a társadalom sziklatömbjébe ütődik, azt vájja, a mig árját nap-nap mellett szaporítja a nemzetközi munkásszervezet. Mozdulataiban gyors, erejében hatalmas, cselekvésében vakmerő és ezen vakmerőséget növeli annak tudata, hogy hiszen nincs veszíteni valója, ő csak nyerhet; Sullam inopem, inde praecipuam eius audatiam. A jövő szoczialisztikus mozgalmának tulaj donképeni tendencziája a paraszt- és a munkásosztály anyagi érdekeinek ugy külső, mint belső biztosítása, a kizártak politikai jogainak kivívása. Nem akarok hosszabb ideig időzni ezeknél a politikai jogoknál, én saját nézetemet fejtem ki, a midőn kimondom, hogy én a titkos, egyenlő, általános szavazati jognak vagyok a híve. Nem osztom azoknak az aggályait, a kik azt mondják, ha itt egyenlő és általános lesz a szavazati jog, akkor minket a nemzetiségek megesznek, nem oszthatom egyszerűen azért, mert a statisztika egészen mást bizonyít. Ha Magyarországon az összesen 24 éven fölüli irni-olvasni tudó lakosságot tekintem, ennek száma 2,621.000, a melyből 61.5 százalék magyar és 38.6 százalék más nemzetiségű. Ez a számarány bizonyítja, hogy igenis, ha az irni-olvasni tudáshoz kötjük a választójogot, akkor magától elesik ez az aggály, mert még mindig többségben vagyunk. De még egy körülményt vagyok bátor megemlíteni, és ez az, hogy én példának okáért, mint szepesi ember ismerem a szepesieket; ott a németség is mind magyarul gondolkozik, magyarul érez, a kultúrája is magyar, megmutatta minden téren és minden körülmények közt. (Felkiáltások a baloldalon : Igló !) A választási küzdelemben sok mindenféle előfordul, a mi azonban a nép lelkületének rovására nem irható. Ha mi ezeket a dolgokat figyelembe veszszük, akkor kimondhatjuk, hogy támaszkodhatunk a németségre és ha vannak eltévelyedettek, én azt gondolom, hogy a magyar államnak van annyi ereje, hogy el tud bánni azokkal, a kik jogaikkal visszaélnek. Ennél a kérdésnél tehát tovább nem időzöm; lesznek mások, a kik talán majd