Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.
Ülésnapok - 1910-15
228 15. országos ülés 1910 július 16-án, szombaton. Mezőssy Béla : Hiszen mi volt az ő politikájuk alapgondolata ? örökös izgatás, lázítás a magyar nemzetiségeknél a magyar nemzeti állam pilléreinek lebontására, (Ugy van! Ugy van I a baloldalon.) Más országokban is vannak izgatók, nemzetiségi agitátorok és ma nekem teljesen közönyös az, hogy Axmann ur elsülyed-e a korrupczió azon tengerében, a mely a feje fölé kerekedett, vagy Bielohlavek ur kiuszik-e, de az nem volt közömbös, hogy Lueger hatalmas politikai faktor volt, a kinek személyisége és neve mellett Ausztriának hatalmas tényezői állottak. (Felkiállások balfelől: Az udvar kedvencze volt.) Emberileg értem azt az érzést, ha egy embernek, a ki Wien székesfőváros fejlesztésénél kétségtelenül elévülhetlen érdemeket szerzett, ha egy embernek, a ki maga, mint a közélet embere puritán volt, ha egy embernek, a ki az osztrák dinasztikus törekvések szolgálatában Ausztriában kétségtelenül a dinasztiával szemben érdemeket szerzett, ha egy ilyen embernek a temetésénél megjelenik a hivatalos világ. De. bocsánatot kérek, annál a kihűlt tetemnél megjelentek az idegen hollók [és varjak, megjelentek a magyarországi nemzetiségek, megjelentek a románoknak a küldöttségei (Igaz ! Ugy van ! jobbéi; balfelől.), ott volt Popovioiu ur, a maga beszédével a zsebében és hogy az a beszéd az utolsó pillanatban elmaradt, annak csak az a magyarázata, hogy a t. nemzeti munkapárt közvetlenül a választások előtt állott, mert attól tartottak, hogy ha azt a beszédet annál a nyitott sirnál Popoviciu ur el találja mondani, a kisded munkapárti csecsemőt nagyon könnyen elparentálhatta volna. Minekünk, t. képviselőház, nem fáj sem a fény, sem a pompa, a mely Luegernek, az embernek, Bécs város jjolgármesterének szólott. De a mikor az egész világ sajtójában ugy állították oda a hivatalos temetést, Lueger politikai végrendeletének a közhírré tétele után, a mely a magyar nemzeti állam direkt megtagadásával keltett feltűnést, mint hivatalos aktust, (Igaz! ügy van! balfelől.) akkor, t. képviselőház, mi joggal várhattunk, joggal remélhettünk csak egy rövidke szót, a mely azt mondja, hog}^ mindez az ünnepeltetés szól Luegernek. az embernek, de nem szól a magyarságot gyűlölő politikusnak. (Igaz! Ugy van I balfelől.) És hogy ez a czáfólat elmaradt, azt hiszem, jobban fájt nekünk, minden jó magyar embernek, mint hogy ha Popoviciu ur a világnak, nem tudom, mindenféle szennyét ránkszórta volna. Es miért hivatkozom én erre ? Azért, t. képviselőház, mert ülhet bárki Magyarországon azokon a piros bársonyszékeken, az teljesen közönyös és teljesen egyre megy, mindaddig, a mig a magyarországi nemzetiségek az ő felbátoritójukat, hatalmas biztatójukat túl, az ország határain túl tudják, mindaddig nem lesz megoldva a magyar nemzetiségi kérdés. (Igaz ! ügy van 1 balfelől") Ez a belügyi vonatkozása ennek a dolognak. I Most áttérek a külügyi részére. Gr. Tisza István azt mondotta, — és egyetértek vele — hogy végzetes szerencsétlenség lenne Magyarországra nézve az, ha a föderalisztikus törekvések itt szintén érvényesülhetnének. Én továbbmegyek. Én azt mondom, hogy addig, a mig van becsületes magyar nép és addig, a mig ennek a népnek józan vezetője van, addig Magyarországon föderalisztikus álmokról képzelődni egyenesen az őrültség világába vág. Hiszen mit jelentene Magyarországon a föderalizmus behozatala ? Nem a magyar nemzet érdekei szempontjából fogok érvelni, hanem igenis, kiindulok a monarchia és a dinasztia biztonsága szempontjából. Am jó, tegyük fel, az erőszak ereje — ne adja Isten — de egyszer Magyarországon föderalisztikus politikát — természetesen nem alkotmányos eszközökkel — inaugurál. Mi lehetne annak az eredménye ? Megalakulna ott a nyelvhatárokon, épen a legveszélyeztetettebb pontokon, egy tartományi önállóság, román nemzeti izgatással, román kultúrával és nyelvvel, vagy lejebb az Aldunán létrejönne egy másik, szerb, ugyanilyen alakulás . . . Egy hang (balfelől) : Már egyszer volt kísérlet! Mezőssy Béla: Igenis, már történt ilyen kísérlet. Mit méltóztatnak gondolni, — nem mi, magyar képviselők, mert azt hiszem, hogy ebben minden tekintetben egyetértünk — de mit gondolnak odafenn az intéző körök, hogy az a román vagy az a szerb nép, a mely a magyar nezmeti állam egységének megbontásával már annyit kivívott volna, hogy kapott egy tartományi önállóságot, megelégednék a népiskolákkal és azzal, hogy Alvinczen, vagy nem tudom melyik oláh faluban oláhul folyik a közigazgatás ? Igenis megelégednék talán hetekig. Hetek alatt természetesen, egy állam és egy népéletéről lévén szó, évek értendők ; megelégednék addig, mig bekövetkeznék egy külpolitikai bonyodalom, de a mint egykoron az első külpolitikai bonyodalom alkalmával fölharsant az olasz félszigeten az a jelszó, hogy »Ki az idegennel k< akkor átragyogna Romániából is az egységes Románia csillaga, átragyogna Szerbiából is a nagy szerb álmoknak hódi tó ereje, és szeretném én azt tudni, hogy ha a népekben, a néptörzsekben felébred a teljes szabadság, egyenlőség és egy testvérnéphez való tartozás érzete, minő kapcsok fogják akkor meggátolhatni a románokat és szerbeket, hogy a hazának ne legyenek hű fiai, hanem odagravitáljanak, a hová benső titkos érzésük és vágyuk viszi őket ? (Igaz ! Ugy van ! a baloldalon.) És akkor mit gondolnak oda fönn az intézőkörök ? Mi leszünk majd az a becsületes magyar nemzet, a mely az egy évezreden keresztül szenvedésekkel fentartott történelmi egységet ezen utón megmentenők ? Mi lennénk majd azok, a kik a veszély pillanatában a dinasztia biztonságát és nagyhatalmi állását megóvnók ? (Mozgás a baloldalon.) Ugron Gábor: Ha akarnók, sem birnók! Mezőssy Béla: De nem is akarnók! Vagyis konklúzióm végére érek. Magyar nemzeti szempontból, az uralkodóház biztonsága szempontja-