Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-15

július 16-án, szombaton. 218 15. országos ülés 1910 A Habsburg-birodalmat nem bóditási czélok vezették; tagadom, hogy ennek a monarchiának expanzív törekvése lett volna, és tagadom különösen, hogy a magyar nép lelkületében ez megfogamzott volna, mert még az okkupácziót is perhorreszkálta a magyar közvélemény. De a Habsburg-ház elveszítette azt a nagy befolyását, a melyet a Keleten gyakorolt, a hol, a mint méltóztatik tudni, hosszú időn át mint a kereszténység protektora szerepelt. És felhívom az urak figyelmét arra a szláv kongresszusra, a mely Szófiában tartatott, felhívom arra, hogy miként vonultak ki a felszabadító Sándor czár szobrához őt ünnepelni. Tehát — mondom — ezek a történelmi adatok nem igen vágtak össze. Szívesen elismerem, hogy Magyarország szimpátiával viteltetett Romániával szemben, de azt hiszem, nem tévedek, ha felhívom az urak figyelmét arra is, hogy Románia sem volt ellenséges viszonyban Magyarországgal. Emlékeztetem az urakat az emigráczióra, a mikor 4000 magyar emigrált Romániába •— illetve Moldovába és ez a kis ország nemcsak, hogy nem adta ki az osztrák kormánynak a magyarokat, hanem még zsoldot is adott nekik és lehetővé tette ottani megélhetésüket. T. képviselőház ! Mindezekből az szűrődik le, hogyha az a Románia szabad és független állam, ne vegye el tőle az érdemet gr. Tisza István, mert hős fiainak vére árán szerezte meg egy nagy kapitány vezetése alatt azt a függetlenséget. Es a mikor a drinápolyi fegyverszünet után felmerült az a terv, hogy Oroszország el akarja tőle rabolni Besszarábiát és cserébe adni Dobrudzsát, a szignatárius hatalmak közül egyik sem ment a kis Románia segítségére, pedig ez karddal is meg akarta védeni a maga jogait, és Romániának a meghozott óriási áldozatok daczára épen az osztrák-magyar monarchia hozzájárulásával mégis oda kellett azt adnia, fel kellett áldoznia területe integritását. (Zaj a jobboldalon.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Pop Cs. István : Ezek a történeti adatai tehát némileg sántikálnak. De menjünk egy mmket közelebbről érdeklő kérdéshez. S ez a kérdés, a mint felveti gr. Tisza István, az, hogy milyen viszonylatban kell nekünk lennünk itt benn, hogy jól lehessünk ott künn. Gr. Tisza István konstatálja azt az örvendetes tényt, hogy a hivatalos Románia igen korrekt magatartást tanúsít. Ezzel szemben én is konstatálom, hogy a hivatalos magyar kormány is mindig lojális és korrekt, de a.mint ő állítja sajnálkozva, ho gy a nem hivatalos társadalom nem osztozik a hivatalos román véleményben, ug}^ állítom én azt, hogy a hivatalos Magyarország nem azonos a nem hivatalos Magyarországgal. Es ebből szintén konklúzióként csak az vonható le, hogy egészséges politika és boldogulás csak akkor lesz, a mikor a hivatalos hatalom karöltve jár a nem hivatalossal; az lesz a nemzet egybeforradása, a mikor akadnak oly kormányok, a melyek át tudnak hatolni a nép szivébe, fel tudják a népet emelni magukhoz, meg tudják nyerni a szivét; ez az a nagy, nehéz probléma, a melynek megoldása még nem sikerült, a melynek megoldására még várunk. Ha azonban azt mondják, hogy azt a másik véleményt ott mi provokáljuk, azt határozottan visszautasitom. Mi rágalmazzuk Magyarországot? Hiszen bármi történik, akár dróttalan távirattal is megtudhatják mindjárt. Ha azt a segédeszközt fogadják el, a mit gr. Tisza István ajánl, hogy szigorítsuk a büntetőtörvénykönyvet, szaporítsuk azok számát, a kiket kiüldöznek, azokat a jó erőket, a melyek a haza javára dolgozhatnának, kikényszeritsük, az nem fog segíteni. Azok természetesen az elégületlenség és gyűlölködés magvát viszik magukkal. És azok a tények, a melyek történnek, visszhangra találnak odakinn. Nem kell, hogy mi azt a zsarátot fújjuk, nem kell, hogy mi izgassuk, maguk a tények izgatnak, De van nekem egy nagy reményem, hogy a román hivatalos világ feje és a magyar hivatalos világ feje fölött a népek fogják megtalálni az igazi utat, és akkor ez már biztos lesz, ez a kapcsolat széttörhetetlen lesz. Ennek nem lesz csak plátói értelme, hanem ez lesz az igazi ösvény és remélem, hogy a kölcsönös megbecsülés és megértés fog belőle sarjadni. Akkor nem lesz ur és szolga, parancsoló és engedelmeskedő, hanem egymást megértő, gondosan mérlegelő képviselők, tanácsadók lesznek és megállapítják a megértés feltételeit. Az, a mit gróf Tisza István ajánl, sohasem fog vezetni a megértésre, a melyet, azt hiszem, valamennyien óhajtunk. Nagyon furcsán vagyunk ezzel. A mikor nem voltunk a parlamentben, azt mondták, miért nem jövünk ide, holott itt van a tér, hogy nézeteinket kicseréljük. A mikor meg idejöttünk, azt mondták, hogy talán nincs nagyobb érdeke az államnak, mint az, hogy minket innen kipusztítsanak. (Mozgás. Közbeszólások a jobboldalon : Ne mint nemzetiségi pari jöjjenek!) Nemzetiségi párt volt kezdettől fogva. Ha nem volt kényes Deák Ferencz, Eötvös József, hogy elfogadjanak minket, mint nemzetiségi pártot, akkor önök se kényeskedjenek. Ha Deák Ferencz tárgyalhatott velünk, mint nemzetiséggel, azt hiszem, hogy tárgyalhat gróf Tisza István is. (Vgy van ! a középen.) Gróf Tisza István tudhatja az ország történetéből, hogy az ő édesatyja életében is szerepeltünk mint külön párt, gyülekeztünk Nagyszebenben, határozatokat hoztunk és annak soha eszébe nem jutott, hogy ebben minket megakadályozzon. Hogyan merült fel tehát az az állítás, hogy nem létezik nemzetiségi párt ? Descartes mondotta egyszer: »cogito, ergo sum.« Itt vagyunk mint párt, és itt leszünk addig, a míg nem sikerül gr. Tisza Istvánnak minket innen elsöpörni. Az a megoldás a helyesebb, hogy mérlegeljük, vájjon az a képviselő ismeri-e népének tradiczióit, kívánságait, bajait, tud-e orvosságot azokra, alkalmas ember-e arra, hogy gyógyítson;