Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-11

11. országos ülés 1910 Julius 12-én, kedden. 119 is rájön arra, hogy nincs más menekvés, oda kuporodik mellé, mert — ugy mond — a nyomorúság néha nagyon különös hálóczimborákkal hozza össze az embert. (Derültség a szélsőbaloldalon.) Akkor, a mikor látjuk, hogy a t. többségnek vezetői között, a kormánynak t. tagjai között vannak férfiak, a kik a választói jognak radikális irányú reformja alapján állanak, ebből titkot nem csinálnak, azt nyíltan hirdetik . . . Egy hang (a jobboldalon): Egyéni nézettik! Bakonyi Samu... és ezzel szemben a t. képviselő ur ugy nyilatkozik, hogy ő küzdeni fog a választói jog radikális reformja ellen, a melyet pártjának érintett vezetői elfogadnak, akkor azt hiszem a Trinculo kevéssé örvendetes példáját magára nézve, ha nem is egész nyugodt lélekkel el kell fogadnia. De e belső meghasonlásnak tragikus vagy komikus képétől térjünk át derűsebb tájak felé, mert e disszonancziával szemben találunk annál nagyobb harmóniát azon három részből álló győzelmi szimfóniában, a melyet a t. kormány a trónbeszédben, a t. többség a válaszfelirati javaslatban és a t. előadó ur a vitát bevezető beszédében megkomponált. Ehhez a legfőbb téma abban érte el a tetőpontját, lirai lágy ömlengéssel és harsogó örömrivalgással azt variálja, hogy ime, a 48-as többséget sikerült a 67-es politika varázserejének letepernie. Ezért törnek ki minduntalan lelkes örömujjongásba. Megérthető ez, t. ház, mert a mire szivük lelkük vágyakozott azt ime elérték, itt vannak, feltámadtak és szertelen diadalmámorukban szinte ugy látják, hogy Magyarország függetlenségének harezos tábora le van törve, ki van irtva. Die Toten reiten Schnell. A feltámadottakra nézve azonban úgy látszik, ebből csak annyi igaz, hogy nagyon gyorsan felejtenek, mert a diadalnak ebben az örömében elfelejtik közel negyven esztendős uralmuk belső erőtlenségét. Erre az örömre akkor volna igazi etikai ok, ha a maguk erejéről teljes mértékben meg volnának győződve. De ugyan miben volt az erejük? A király hatalmában? — a kit négy évtizeden át nem sikerült meggyőzniük arról, hogy a nemzetnek régi történelmi aspirácziói nemcsak alvó jogok, de megvalósítandó czélok is ? (Ugy van! a bal- és a szélsőbaloldalon.) Vagy a nemzetben van az erejük, t. többség? a melyet arra tanítanak, hogyan kell a király vétója előtt feltétlenül meghajolni ? (Ugy van! a bal- és a szélsöbaloldalon.) Az én meggyőződésem szerint igazi erőt egy kormányzó többségnek a nemzeti jövendőért való felelősség teljes átérzésóből kellene merítenie. De ez az egész alakulás nem a jövendőnek, hanem a jelennek szól, mert ha a jövendő lelkiismerete élne az önök gondolkodásában, akkor nem hirdetnék világgá az örömüket, hogy a függetlenségi ellenzék megfogyatkozott. Ezt az örömet természetesen indokolni kell, és a ki keresi az indokokat, meg is találhatja, főként két tételben. Azt mondják, hogy így állhatott helyre a béke a király és a nemzet között és így sikerült biztosítani a parlament munkaképességét. A mi az elsőt, a király és a nemzet közötti békét illeti: teljes joggal kérdheti a háznak az a tagja, a ki e padokon foglal helyet, hogy vájjon ki hozott több áldozatot a király és a nemzet közötti béke kedvéért, (Igaz! Ugy va.n! a bal- és a szélsőbaloldalon.) önök-e, vagy pedig a függetlenségi és 48-as párt, a mely népszerűségének úgyszólván egész tökéjét feláldozta azért, hogy ez a béke a király és a nemzet között alkotmányunk megzavart rendjének helyreállítása érdekében visszaállíttassák. (Igaz! Ugy van! balfelöl.) Egy hang (balfelöl): Kár is volt olyan sokat feláldozni! Bakonyi Samu: A mi a parlament munkaképességét illeti, megint teljesen nyugodt öntudattal hivatkozhatunk mi arra, hogy ezt nem mi zavartuk meg. Először is, a mi a munkát illeti, ha ennek az országgyűlésnek száz meg száz naplókötetét át méltóztatnak elfogulatlan szemmel lapozni, nem igazat kell-e adniok abban, mikor arra nem egészen büszkeség nélkül hivatkozhatunk, . hogy ez a párt résztvett minden alkotó munkában bírálattal és ellenőrzéssel, de gyakran pozitív hozzájárulással is. (Helyeslés balfelöl.) És vegyük csak a mostani választással önök szerint befejezett válságnak a kezdetét. Hiszen 1901-ben békés munkálkodása folyt a parlamentnek mindaddig, mig a katonai követelésekkel elő nem állott a bécsi akarat. Természetes dolog, ez a párt azon az állásponton volt, hogy a hadseregben a magyar államiságnak minden követelményét érvényesítenie kell programmjának megfelelőleg is, de különösen akkor, mikor vele szemben meggyőződése szerint szertelen követeléseket formálnak a nélkül,- hogy azzal szemben a nemzeti jogoknak bármily előnyomulását lehetne biztosítani. Ezt a küzdelmet folytatta a függetlenségi és 48-as párt, válság keletkezett belőle és akkor átvette a kormányzatot a mostani többségnek egyik igen t. vezére. Folyt eleinte a harcz még akkor is, de mégis helyreállott a parlamenti béke és a munka ismét nem ütközött semmiféle akadályba egészen addig, mig — még mindnyájunknak élénk emlékezetében él — a házszabályrevizió kérdése ujabb tápot nem adott a nyugtalanságnak, nem kavarta fel újból az ellenzéknek aggódó lelkiismeretét. A házszabályrevizió csakugyan feldúlta a parlament békéjét, de nem azért, mintha elvben elleneztük volna bármikor a tanácskozási rend reformját, hanem főkép azért, mert felismertük azon czélokat, melyeknek szolgálni hivatva volt