Képviselőházi napló, 1910. I. kötet • 1910. június 23–augusztus 6.

Ülésnapok - 1910-10

106 10. országos ülés 1910 Julius 11-én, hétfőn. adassék pénzért, de állami biztosíték mellett amortizáczióra. Egyben nem tudok egyetérteni Szabó István képviselőtársammal. Midőn a választói jogról beszélt, arra hivatkozott, hogy mivel hallja, hogy nemzetiségi vidékeken és különösen Erdélyben veszély fenyegeti a magyarság vezérszerepét, hát oszszuk be ugy a kerületeket, hogy inig magyar vidéken ezer választó legyen egy kerületben, addig nemzetiségi vidéken legyen tízezer. Én azt hiszem, hogy t. kép viselő társam elszólta magát és nem csodálkozom, mert figyelemmel elolvastam a beszédet. Valaki ugyanis közbekiáltott neki: Erdély, hát ő megijedt ettől a szótól, mert Erdélyt ugy szokták prezentálni, mintha ott minden reggelinél, ebédnél vagy vacsoránál egy magyart szoktak volna felfalni. A t. képviselőtársam meggyőződhetnék Erdélyben arról, hogy ott nagyon békés és jó viszonyban élnek a magyarok a nemzetiségekkel. A jelenlegi helyzetre vonatkozó kérdések megoldásánál a sajtónak egyik, különösen a demokratikus része igen helyes irányba fordult, amennyiben igyekszik kiegyenlíteni azon ellentóteket, melyeket a kormányrendszer és az úgynevezett hatalomkeresők erőszakos módon előidéztek. Különösen van szerencsém e tekintetben, hogy Szabó István kollegámat megnyugtassam, Erdély jelenlegi helyzetére vonatkozólag a következő méltatást felolvasni, melyet a Huszadik Század 1907. évi szeptemberi számában olvastam: Szabó István (nagyatádi): Nem javaslatot tettem; én csak példát hoztam fel azoknak, a kik keresik, hogyan lehet megcsinálni. Miháli Tivadar (olvassa): . . . »Ujabb időben érdeklődéssel kezdenek a nemzetiségi kérdésre tekinteni, s gyarapszik azoknak száma, a kik vele foglalkoznak. És ez természetes is. Minél erősebb lesz a társadalmi szükséglet valamely kérdés megoldására: annál inkább feléje fordul írók és olvasók figyelme. A szocziálizmussal is így volt; a nemzetiségi kérdéssel sem lesz máskép. Mert Farkas Pál alaposan téved, mikor az oláh kérdést »lelketlen izgatók« művének tartja. Szinte elcsodálkozik az ember, hogy valaki, a ki a történelmi materializmus szempontjából szereti a történelmet olvasni, e nagy társadalmi mozgalom végső okait ugyanott keresi, a hol az agrár-feudális-klerikális sajtó a szocziálizmusét. Eötvös József nem volt marxista és mégis nagyon lenézte azokat, a kik a nemzetiségi kérdésben — idehaza és a külföldön — néhány gyűlölködő vagy a zavarosban halászni akaró ember mesterkedését látták. A nemzetiségi kérdés épp ugy. mint a szocziálizmus, egyetemes világtörténelmi mozgalom, határozott történelmi előfeltételekből, s gazdaság-politikai okokból eredő. Dőreség tehát alapokat a vezető emberek önérdekében keresni. Kenyér, önérdek, mandátum, bank és gseft minden világtörténelmi mozgalomhoz hozzátapad, bármily szent és emelkedett legyen is az. De azért volnánk szocziologusok, hogy az éhes, apró emberek tülekedését megkülönböztetni tudjuk azoktól a nagy folyamatoktól, melyekbe azok bele csimpajkoznak. És ha a lengyel, cseh, ruthén, görög, örmény, ír, finn stb. nemzetiségi kérdés nem néhány jDanamista műve, — pedig ott is van elég bankű és mandátumzsaroló — miért volna az a román, a tót, a szerb nemzetiségi kérdés ?« »Nem mondom én, hogy Farkas Pál mindent rosszul látott, midőn nagynevű angol barátját a román vidékekre elvezette, de határozottan állítom, hogy a valóságnak csak egy részét — és talán nem is a legfontosabbikat — vette észre, a mit ma gentry-magyar eUenzéki lapban megírni lehet. így rikitó színekkel festette meg a lelkiismeretlen román zsebelő ügyvéd és bankuzsorás típusát, s elfeledte, hogy mindkét típus színmagyar vidéken nem kevésbbó virul. Ellenben egy szava sincs az ázsiai közigazgatásról, az otrombán brutális választásokról, mikor pl. egy érdemes, művelt, önzetlen román vezérférfiut kellett minden áron kibuktatni a koaliczió egyik házi zsurnalisztájával szemben, a rettenetes népoktatásról, a mely sem nem magyarosit, sem nem tanít és egy sereg más olyan dologról, melyet ma nem mondhat el Magyarországon senki, a ki előkelő és hazafias férfiú.« »Az is igen meglepő, hogy Farkas Pál az ő nagy és alapos tanulmányutjában angol barátja ámulatára egy szót sem hallott a földkérdésről. Ellenben én csak egy pár napos kirándulás közben sem tudtam beszélni román emberrel a nélkül, hogy a föld és a legelők elégtelenségéről ne panaszkodott volna. Bátran állithatom, hogy a föld a román paraszt lelki életének ép ugy a jegeczesedési középpontja, mint a magyar paraszté. E mellett lépten-nyomon hallottam kínos, szomorú, rezignált vagy kitörő keserveket a »czifra jog« ellen, mely a szegény embert »ide-oda csavargatja« és az igazságtalan telepítési politika ellen. De nem hallottam semmit arról az izzó magyar-gyűlöletről és nem láttam semmit abból a veszedelmes dako-romanizmusból,melylyel a pénzre dolgozó sovinizmus a magyarságot ijesztgeti.« »Igenis, a gazdasági és a kulturális nyomor az alapja a nemzetiségi izgatottságnak. Ebben igaza van Farkas Pálnak, de nincs igaza, mikor azt mondja, hogy ezt a gazdasági és kulturális nyomort a nemzetiségi középosztály csinálja, vagy hogy ebből az izgatottságból él. A nemzetiségi középosztály — mely jobbára pap és lateiner — maga is elnyomott osztály, s mint minden elnyomott osztály, szükségkép demokrata politikára kényszerül. A magyar középosztály is demokrata volt, a mikor főnemességgel és klerikálizmussal, tehát Ausztria kéjwiselőivel vivta a maga osztályharczát.