Képviselőházi napló, 1906. XXVI. kötet • 1909. deczember 17–1910. márczius 21.
Ülésnapok - 1906-469
72 469. országos ülés 1909 deczember 22-e/i, szerdán. ugyanis valamennyi szakember felfogása az volt, ma is az, hogy egy önálló bankot rövidebb idő alatt is fel lehet állitani technikailag, mint egy év alatt. De különben is ugy tudom, hogy ez az önálló bankmozgalom nem most indult meg. A t. kormányban is kellett lenni annyi előrelátásnak és kötelességérzetnek, hogy bizonyos lépéseket tegyen már eddig is a tekintetben, hogy az önálló bank fel legyen állitható. De hogy ez a határidő nem épen az én felfogásom, hanem a t. kormány tagjai között is vannak kiváló tekintélyű egyének, a kik e felfogásomban osztozkodnak, erre vonatkozólag felolvasom Kossuth Ferencz minister urnak a kiegyezés tárgyalása alkalmával a következő néhány sorból álló szavait: »Az önálló vámterületnek tényleges létesitése csak 1917-ben vagy 1915-ben és az önálló magyar bank létesitése csak 1910-ben lehetséges.* Ha tehát a ministerelnök ur velünk szemben azt a felfogását érvényesiti, hogy 1910 deczember 31-ére nem lehet felállitani az önálló bankot, akkor az ő felfogásával szembeállítom egy másik nagytudásu politikusnak, Kossuth Ferencznek felfogását, a mely szerint ez 1910-ben lehetséges. De ismétlem azt, a mit előző felfogásomban mondottam, hogy ha a technikai nehézségek elhárításáról van szó, ezeknél mindig az határoz, hogyan indulnak e nehézségek legyőzésére. (Ugy van! a szélsőbaloldalon.) Lehetséges olyan megoldás, hogy éveken keresztül mindig csak függő kérdésekként kezelik e kérdéseket; de lehetséges megoldani e kérdést erélylyel, a siker minden biztositékával. Ha politikai akadályok vannak, ha önöket az tartja vissza, hogy politikai szempontból kell nehézségeket legyőzni az uralkodónál ; ha azt hiszik, hogy az ő előítéleteiben talán gát van, akkor az-e a helyes, hogy önök szembehelyezkednek a parlament többségének — mert ma is azt mondom : többségben vagyunk — felfogásával és készségüket mutatják arra, hogy a közösség fenntartására politikai eszközöket nyújtanak az uralkodónak ? Nem ez a helyes, hanem az volna a helyes felfogás, hogy mivel tudják, hogy az önálló bank felállítása a nemzet kifejezett többségének alkotmányos követelése, nem támasztanak nehézséget és akadályt és nyújtanak alapot az uralkodó elhatározásának meggátlására. Vagyok bátor újólag elfogadásra ajánlani javaslatomat. (Élénk helyeslés és taps a szélsőbaloldalon.) Elnök : A ministerelnök ur kivan szólam. Wekerle Sándor ministerelnök: T. képviselőház ! Azt hiszem, a t. képviselő ur szavaim egyik részét félreértette. (Halljuk ! Halljuk !) En a leghatározottabban kinyilvánitottam, hogy soha sem vontam kétségbe azt, hogy Magyarország képes egy önálló bankot felállitani. Ez volt az egyik. Azt mondtam : nemcsak e helyen, de mint magyar ember sem vitathatom vagy állithatom azt, hogy erre ez a nemzet képesítve nincs. (Helyeslés.) A kérdés csak az, hogy ugy a hitelnyújtás biztonsága, valamint a valutának biztonsága és jósága érdekében ugyanazt a mértéket tudja-e az az uj bank fenntartani, mint a milyen a jelenlegi; ez a kérdés. (Ugy van! jobb felől.) Mivel nekem az a meggyőződésem, hogy ez legalább az első időbe beállani nem fog,.ezért nyüatkoztam az indítvány ellen. Ez volt az álláspontom és mindig tartózkodtam attól, hogy kisebbítsem Magyarország álláspontját. A személyes dolgokra, t. képviselőház, nem reflektálok, csak egyet vagyok bátor megjegyezni: hogy rosszul állhat a t. képviselő ur politikája, ha a bűnbakok keresésében találja annak egyedüli igazolását. (Helyeslés jobbfelöl. Zaj.) Elnök : Következik a szavazás. A házszabályok 227. szakasza értelmében még egyszer fel fog olvastatni az indítványt, a mely szavazás alá bocsáttatik. Kérem Csizmazia Endre jegyző urat, szíveskedjék az inditványt felolvasni. Csizmazia Endre jegyző (olvassa Holló Lajos indítványát). Elnök: A kérdés mikénti feltevését illetőleg fogok javaslatot tenni. A kérdés igy fog szólni: Elfogadja-e a t. ház Holló Lajos képviselő ur indítványát, igen vagy nem ? (Helyeslés.) Előre kijelentem, hogy a mennyiben a t. háznak ugy méltóztatik dönteni, hogy az indítványt elfogadja, ugy kötelességemnek fogom tartani a legközelebbi ülések egyikére a 21 tagú bizottság kiküldésének napirendre tűzése iránt javaslatot tenni. (Helyeslés.) Méltóztatnak a kérdés ilyetén feltételéhez hozzájárulni ? (Helyeslés.) Egyúttal jelentem, hogy a házszabályok 228. §-ának megfelelően tíz képviselő ur kérte a szavazatoknak fejenként való összeszámlálását. Ezt elrendelem és kérem Szász József és Csizmazia Endre jegyző urakat, hogy a szavazatokat szakaszonként összeszámolni szíveskedjenek. Felteszem tehát a kérdést: Elfogadja-e a t. ház Holló Lajos képviselő ur indítványát, igen vagy nem ? (Élénk felkiáltások: Igen! Nem!) A kik elfogadják, kérem, szíveskedjenek szakaszonként felállani. (Megtörténik. Szász József és Csizmazia Endre jegyzők összeszámlálják a szavazatokat.) Most kérem azokat, a kik nem fogadják el, szíveskedjenek felállani. (Megtörténik. Szász József és Csizmazia Endre jegyzők összeszámlálják a szavazatokat. Zaj.) Elnök ". Kérem a kéjjviselő urakat, ne zavarják a szavazók összeolvasását. (Nagy zaj a jobbos baloldalon.) A szavazás alatt nem szabad beszédeket tartani ! Senkit sem szabad befolyásolni abban, hogy hogyan szavazzon! Tessék csendben maradni, mindenki ugy szavaz, a hogy akar. Csizmazia Endre és Szász József jegyzek (összeolvassák a szavazókat). E!nÖk : T. ház ! Van szerencsém a t. háznak bejelenteni, hogy Holló Lajos képviselő ur indítványára igennel szavazott 133, nemmel, tehát az indítvány ellen szavazott 89 képviselő. (A szélsőbaloldalon felállva hosszas zajos éljenzés és taps. Zaj a jobboldalon. Elnök csenget.)