Képviselőházi napló, 1906. XXVI. kötet • 1909. deczember 17–1910. márczius 21.

Ülésnapok - 1906-468

í68. országos ülés 1909 deczember 21-én, kedden. 53 bejegyezze indítványát — mint Holló Lajos t. képviselőtársara tette — az inditványköiiyvbe, s a ház a nélkül, hogy a ministerekre vonatkozó szakaszokat alkalmazná, határozna a felett, hogy belemenjen-e az érdemleges tárgyalásba vagy nem. Megtehette volna Wekerle Sándor vagy helyette más is azt, hogy az indemnitásról szóló törvényjavaslatot ilyen módon terjeszsze be, és okosan tette volna a saját szempontjából is, mert talán most már az érdemleges tárgyalásnál tartanánk. Justh Gyula tehát nem tagadta a ministereknek, mint képviselőknek, törvénykezdeményezési jogát, csak azt mondta, hogy nem vehetik azt igénybe a 129. §. alapján, hanem igénybe vehetik a 198., 199., 200. és 201. §§-ok alkalmazása mellett. T. képviselőtársam hivatkozik az 1907 : XX. törvényczikk 3. és 19. §-aira és itt is mond helyes dolgot; megállapítja, hogy a 3. §-nál fogva kötelessége lett volna e kormánynak a költségvetési törvényjavaslatot beterjeszteni. Imént már megindokolt álláspontomra való tekintettel ezt csak annyiban korrigálom ki, hogy kötelessége lett volna a kormánynak beterjeszteni a költségvetési javaslatot, de azt állitom, hogy nem a lemondott imparlamentáris kormánynak, mert e kormánynak nem volt joga beterjeszteni sem a költségvetési javaslatot, sem az indemnitást, hanem kötelessége lett volna kézzel-lábbal arra törekedni, — ha már igy kell beszélnünk — hogy áprilisban, vagy legfeljebb májusban elmenjen, adjon helyet az utána következendő parlamentáris kormánynak, a melynek igenis kötelessége lett volna a költségvetési törvényjavaslatot benyújtani és az indemnitást is. Az igazán logikátlanság, hogy mikor a kormányról azt mondjuk, hogy kötelessége lett volna e kormánynak a költségvetési törvényjavaslatot benyújtani, akkor azt mondjuk, hogy nem volt joga azonban beterjeszteni az indemnitásról szóló törvényjavaslatot. Ha egyikre volt joga, akkor a másikra is, de ha parlamentáris kormányról beszélünk, akkor meg kell állapitani, hogy ennek a kormánynak nemcsak nem volt kötelessége, de nem is volt joga egyiket sem benyújtani május havától kezdve. Álláspontjának indokolására t. képviselőtársam nagyon furcsa indokokra hivatkozik. Azt mondja Hencz Károly t. képviselő ur, hogy a költségvetés készitésénél és tárgyalásánál a ministerek jogi és politikai felelőssége érvényesül, mig az indemnitásnál csak a jogi felelősség, de nem egyszersmind a politikai felelősség. Erről a jogi és politikai felelősségről annyit beszéltünk mostanában, annyi téves elméletet hallottunk e dologról, hogy helyénvalónak tartom e dolog tisztázását. A jogtudomány mai állása mellett tényleg ugy áll a dolog, a mint gróf Apponyi Albert t. képviselőtársam e hó 17-én tartott ülésben igen helyesen megállapította, hogy a kormánynak jogi felelőssége nem szűnik meg lemondása által, hanem tart halálukig. Hozzátehetjük: a magánjogi felelősség esetleg azután is tarthat, a hagyatékra is kiterjedhet. Azt mondta a minister ur, hogy a jogi felelősség ténykedéseiért nem szűnik meg a lemondás, a távozás által. >>A kormány politikai felelősségét — úgymond — nem lehet erősebben érvényesíteni, mint a hogy maga a kormány érvényesítette saját magával szemben, a mikor lemondott. Más a jogi felelősség, a mely tart életük végéig.<< Igen helyesen megállapította a t. minister ur, hogy a politikai felelősségnek vége van a lemondással. Mert mi a politikai felelősség ? Felelős a kormány azért, hogy Ő felségének a szándéka harmonikus legyen a parlamenti többségnek szándékaival. Különösen arra köteles figyelni, és ha akár ö felségénél nem találkozik helyesléssel az ő politikája, akár pedig a képviselőház többségének véleményével nem harmonikus, akkor kötelessége lemondani és ezzel konzumálva van a politikai felelősség. Tehát politikai felelősség nincs a nélkül, hogy parlamentáris tárgyalások ne lennének; a politikai felelősség éj>en a szavazásoknál nyilvánul meg, mert ha megszavazza a ház többsége a minister urak előterjesztéseit, javaslatait, akkor az dolgozhat tovább politikai felelősség mellett; ha pedig leszavazza, akkor kötelessége azonnal távozni. Legfeljebb két-három nap engedtetik arra, hogy legyen ideje Ö felségének kikeresni azokat a kormányférfiakat, kiknek a politikája remélhetőleg harmonikus lesz a képviselőház többségének politikájával, és ha ilyent nem talál, apellálhat a nemzetre. De már április 26-án lemondott a kormány, és még nem hallottuk a szájából azt a nyilatkozatot, hogy miután nem vagyunk képesek arra, hogy ezt a parlamentet irányitsuk, tehát apellálunk a nemzetre. Nekik tehát nem kell — ugy látszik — sem a parlamentnek a többsége, sem pedig a nemzetnek a választásoknál megnyilvánuló akarata, és igy ők 1909 április 26-ától, lemondásuktól kezdve, politikai felelősség nélkül vezették ennek az országnak a kormányát. Wekerle Sándor ministerelnök ur ugyan ezt nem igy mondja, mert ő például április 26-án azt mondta, hogy most már politikai felelősség nélkül vezetjük az ügyeket, szeptemberben pedig azt mondta, hogy politikai felelősség mellett vezetjük az ügyeket; de ez nem valami nagyon irányadó, mert már többször vettük észre, hogy Wekerle ministerelnök ur azzal a fogalommal, melyet a politikai felelősséghez általában füzünk és füz a tudomány, hadilábon áll. Már több, mint egy évvel ezelőtt a zárszámadási bizottságban volt neki e tekintetben vitája Hencz Károlylyal. Ott Hencz Károlynak volt igaza, a ki ott megadta a politikai felelősségnek helyes fogalmát. A ministerelnök ur azonban akkor is, ma is összezavarja a politikai felelősséget a jogi felelősséggel. Daczára, hogy nekem nincs szerencsém a néppárt politikáját helyeselni, de a mi igaz. az igaz, és be kell ismernem, hogy abban a vitában nem Wekerle ministerelnök urnak volt igaza, hanem I Hencz Károlynak. Mihelyt a kormány idejön a