Képviselőházi napló, 1906. XXVI. kötet • 1909. deczember 17–1910. márczius 21.

Ülésnapok - 1906-472

110 472. országos ülés 1910 január 25-én, kedden. cziója akadályozta meg a képviselőházat abban, hogy akaratát érvényre juttassa. A kormány tehát, a mely alig is tehetett mást, mint hogy ex-lexben kormányzott, veszélyes jjreczedenst teremtett. A mit ez a kormány kényszerhelyzetben, védhetően tett, azt később már ezen mentő körülmények nélkül utánozták. Jött idő, mikor Fejérváry, annak daczára, hogy tudta, hogy a képviselőház nem akarja megszavazni az indemnitást, indemnitás nélkül kormányzott. De akkor is maradt az alkotmányosságnak egy fügefalevele. O elnapolta a házat, mielőtt a ház határozatokat hozhatott volna. Félek, hogy most még egy lépcsővel lejebb csúszunk. Félek, hogyha ez a képviselőház visszautasítja az indemnitást, az a kormány, a mely el van határozva választások elé vinni a dolgot, tovább fog kormányozni a visszautasított indemnitás ellenére is. (Zaj a szélsöbaJoldalon, Elnök csenget.) Ha egy kormány azokat a nagy kérdéseket, a melyek napirenden vannak, illetékes bírája eléje akarja vinni, akkor annak a képviselőháznak, a mely fél a haláltól, (Ellenmondások a szélsöbaloläalon. Felkiáltások: Oszlassa fel ma!) annak a képviselőháznak, a melynek kényelmetlen az, hogy illetékes bírájához viszik, (Ellenmondások balfelöl.) nem lehet módjában, hogy egy egyszerű sztrájkkal, csak azzal, hogy a kért indemnitást, a törvényes kormányzás alapját egyszerűen megtagadja, a kormányt elzárja attól, hogy illetékes birája elé mehessen. (Zaj.) Eitner Zsigmond: Nem az índemnitásról van szó! Nem arról beszélünk! (Zaj.) Gr. Andrássy Gyula: De én meg arról beszélek! Hallottam közbeszólásokban, hogy Fejérváryval szemben, Tiszával szemben én is megtagadtam az indemnitást. Állok elébe. Igaz, én is megtagadtam az indemnitást. (Nagy zaj. Elnök csenget.) Védekezhetnem azzal, hogy azt mondhatnám, más volt a helyzet, mert tényleg más volt. Mikor Tiszával állottunk szemben, akkor olyan házszabály volt, a melynek érvényét mi, az ellenzék, el nem ismertük, a melynek érvénye alatt semmit sem tárgyalhattunk, sem indemnitást, sem mást, mert nem volt meg a normális tárgyalás előfeltétele. Mondhatnám azt, hogy mikor Fejérváryval állottunk szemben, megint egészen más volt a helyzet azért, mert Fejérváry tudta, hogy többsége nincs, (Nagy zaj. Elnök csenget.) hogy többsége nem is lehet, erre a kísérletet sem akarta megtenni, kormányozni akart tisztán azért, mert a király kinevezte és ő azt tartotta, hogy ez elég arra, hogy a kormány összes jogaival élhessen. Tehát ő a parlamentarizmus alapelveivel szembehelyezkedett, a míg ez a kormány ezt nem tette. De én nem ezekre a különbségekre fektetem a súlyt; én bevallom, hogy akkor talán nem ismertem mindazokat a károkat, a melyek eljárásomból következtek. A ki szégyenli azt, hogy tanul, a ki szégyenli azt, hogy az ország keservein okul, és ha lát, tapasztal valamit és be kell vallania, hogy hibázott, ezt nem teszi meg: az nem érdemes arra. hogy szava legyen a nemzet tanácsában! (Hosszantartó élénk éljenzés és taps a jobboldalon.) A ki az ország sorsára befolyást akar gyakorolni, a ki igazán szereti hazáját, ne tekintsen arra, hogy be kell-e vallania egy tévedését vagy sem . . . (Elénk helyeslés a jobboldalon) Ballagi Aladár: Hát mi vagyunk a bűnösök ! (Zaj a jobboldalon. Elnök csenget.) Gr. Andrássy Gyula: . . . hanem csakis azt nézze, hogy mi van az ország érdekében! (Zajos tetszés^ jobbról.) Én meg is mondom, mi vezetett engem arra az elhatározásra, hogy a lehetőségig mindig ellenezzem azt, hogy az indemnitás meg ne adassék. Én azt hiszem, az ország érdekében van, hogy rövid indemnitást bármely kormánynak megadjunk. (Helyeslés a jobboldalon.) Én azt hiszem, hogy ha nagy nemzeti ellenállás előtt állaná.nk is, ez volna a helyesebb eljárás. Legyen szabad rámutatnom, hogy miért jutottam erre a tapasztalatra. Mikor láttam azt, hogy az indemnitás megtagadása következtében a csatasorban, azon ütközetben, a melyet mi okoztunk, nem mi állottunk — mi vigan dudáltunk otthon — hanem a tisztviselők voltak azok, a kiknek választaniuk kellett kenyér és becsület között; a mikor azt láttam, hogy mennyi ember szenved olyan küzdelmekért, a melyeket mi okoztunk; akkor már az emberi érzés is megszólalt bennem, és azt mondtam: hogy ha ilyen politikai küzdelmek újból előállanak, folytassuk azokat olyan terrénumon, a hol nekünk magunknak kell helyt államink! (Élénk helyeslés, éljenzés és taps a jobboldalon és a középen.) Holló Lajos: Nincs is ehhez fűzve a tisztviselőkérdés ! Gr. Andrássy Gyula: Nem akarom soká igénybe venni a t. ház figyelmét. (Halljuk! Halljuk!) Végezetül azonban, mielőtt határozati javaslatomat felolvasnám, csak arra figyelmeztetem a t. képviselőházat, hogy az egész történelem, annak minden lapja azt bizonyítja, hogy az abszolutizmus mindenütt ós mindig a szabadságot védő, a szabadságot szerető pártok túlzásaiból és hibáiból erősödött meg. (Nagy zaj a

; baloldalon. Halljuk! Halljuk! a jobboldalon.) Óva intem azon t. képviselő urakat, a kik velem szemben állanak, hogy ezt a hibát el ne kövessék, a parlamentarizmust túlságos, a szükségesnél élesebb fegyverek használata által lehetetlenné ne tegyék. Molnár Jenő: Maguk is lehetetlenné tették Bécsben! (Zaj a jobboldalon. Halljuk ! Halljuk ! Elnök csenget.) Elnök: Kérem Molnár Jenő képviselő urat, ne méltóztassék zavarni a szónokot!