Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-451

45Í. országos ülés 1909 április 26-án, hétfőn. 315 nyozó nevének és az indítvány tárgyának rövid bejegyzésével iktatandó be, és azután a házszabályok 199. és következő szakaszai irják elő, hogy milyen eljárás követendő az inditványnyal szemben. Most napirendünk ki van meritve. Megkérdem Baloghy Ernő képviselő urat, vájjon elegendő ideje van-e még most egy óráig, hogy előtérjeszsze interpelláczióját. Baloghy Ernő : Hogyne! Elnök : Akkor méltóztassék! Baloghy Ernő: T. ház! Abban a pillanatban, a midőn a koaliczió dicsőségesen megkezdett útjáról a lemondáshoz ért és a mikor nézetem szerint minden politikai faktornak teljes erejével arra kell törekednie, hogy megtalálja az utat ebből a súlyos válságból való kibontakozásra, talán szokatlannak fog feltűnni, ha én ínterpelláczióval kívánok a ház elé járulni. Ámde politikai kötelességet vélek teljesíteni, a midőn mindezek daczára Popovics Sándornak, az Osztrák-magyar Bank kormányzójának székfoglaló beszédét már ma a házban szó tárgyává teszik. (Élénk helyeslés.) T. képviselőház! Popovics Sándor ur e ház minden tagjának és minden pártjának őszinte tiszteletét élvezte; nagy tudása előtt valamenynyien szívesen hajoltunk meg. (Zaj. Elnök csenget.) Kedves modora neki igen sok barátot szerzett, és épen ez az oka annak, hogy a mikor a bankkormányzó ur kineveztetvén, uj állását elfoglalni készült, még mindig osztatlan bizalmunk kisérte őt, mert azt reméltük, hogy ebben az állásban is a magyar ügynek, a magyar törekvéseknek barátokat fog iparkodni szerezni. Szomorúsággal konstatálom, hogy ez nem így történt. A kormányzó ur székfoglaló beszédének első részében hivatkozott azon komoly törekvésekre, a melyek nálunk megnyilatkoztak, hogy a bank-szétválás megtörténjék. Ez nagyon helyes megjegyzés. Ezek a mi törekvéseink annyira fontosak, (Zaj. Elnök csenget.) hogy ezeknek sikeres megvalósítása egyenesen életkérdés, és a mennyiben ez most sajnálatunkra meg nem történnék, kiderülne nemcsak az, hogy az 1848. törvény nem hajtható végre, hanem kiderülne egyúttal az is, hogy az 1867: XII. t.-cz.-be lefektetett törvényes jogunk nem élő, hanem papirosjog. Helyesen mondja a kormányzó ur azt, hogy az Osztrák-magyar banknak várakozással kell tekintenie a fejlemények elé és nyugodtságot kell tanúsítania. Csakugyan igy is van a dolog. A míg az osztrák-magyar bank szabadalma fennáll, kötelessége egyedül abban áll, hogy a törvényben és alapszabályokban körülirt kötelességét teljesítse, és a bankkormányzó urnak székfoglaló beszédében egyedül erről a készségről kellett volna nyilatkoznia, nem pedig politizálnia. A bankkormányzó ur azonban politizált, és nézetem szerint rosszul politizált, (Igaz! Ugy van! a szélsőbaloläalon.) Méltóztassanak meghallgatni, mit mondott a kormányzó ur. A beszéde első részében emiitett komoly törekvéseket lekicsinyli és várakozó álláspont helyett egy politikai oldaldöfést ad nemes törekvéseinknek. Azt mondja (olvassa): »Hiszen remélhető, hogy azon időjaontban, mely az elhatározás és a tett közé ékelődik, mégis annak megfontolása fog felülkerekedni, hogy jobb a már kipróbált, bevált álláspontnál megmaradni, mint megpróbálni az ugrást a bizonytalanba és ezzel mindkét állam köz- és államgazdaságának legmagasabb érdekeit koczkára tenni.« Majd a készfizetések felvételére igy folytatja a bankkormányzó ur (olvassa): »Ébben a tekintetben is készek vagyunk a törvényhozások parancsának megfelelni és a reformmunkának utolsó befejező lépését megtenni. Hogy vájjon ép ez az időpont alkalmasabb-e arra, hogy e nagy fáradsággal és gonddal létrehozott tervezetbe a bankkérdés fölvetésével belenyúljunk és ezt megrázkódtassuk, erre válaszoljanak azok, a kik készek is a következményekért a felelősséget vállalni.« Nézzük csak ezen nyilatkozatoknak először nem politikai, hanem banktechnikai részét. Hogy mennyire bevált a közös bank intézménye Magyarországon, erre nézve csak azt vagyok bátor megjegyezni, hogy Magyarország mindig kérte a tisztességes mezőgazdasági hitelt és sohasem kapta meg. (Ugy van! balfelöl.) Azt vagyok bátor röviden jelezni, hogy Magyarország a legdrágább kamatláb országa. A bankkamatláb magassága tekintetében egy nivón áll Ausztria legszegényebb tartományaival, Clalicziával és Bukovinával; az osztrák és a magyar Compass megtekintése igazolja ezen állitásomat. Azt mondja a bankkormányzó ur, hogy a magyar bank ugrás a bizonytalanságba. Erre azt felelem, hogy ezt az ugrást minden nemzet megtette. Megtette Németország, Francziaország, Olaszország, a mikor a szabad kereskedelem politikájáról a védvámos politikára tért át. Megtette Norvégia és Svédország, a mikor gazdasági életét önállóan rendezte be. (Ugy van! balfelöl.) A készfizetések felvétele tekintetében azt vagyok bátor megjegyezni, hogy itt a bankkormányzó ur ellentétbe jött az osztrák szakközegek felfogásával, a kik a készfizetések felvételét nem tartják feltétlenül szükségesnek. Tulajdonképen ugy áll a dolog, hogy Angliát kivéve, igazi készfizetés nincs sehol. Ez nemcsak szellemes mondás, hanem gyakorlati valóság. Am a készfizetések felvétele se Magyarországra, se Ausztriára nézve nem jelent bajt. mert rendelkezni fogunk annyi aranynyal, a mennyi a fedezetre szükséges. Most következik a beszéd politikai része, a mely nézetem szerint egyenes megnehezítése a 40*