Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-449

296 U9. országos ülés 1909 n méltán provokálhattak volna innét méltó választ. (Igaz ! Ugy van 1 balfelöl.) Ha ettől tartózkodtunk, épen a függetlenségi és 48-as párt, mint a katonai kérdésekben a legexponáltabb programmal biró párt e tekintetben tartózkodott attól, bogy a méltó választ megadja az osztrák ministerelnök urnak és az osztrák parlamenti tényezőknek ezen fellépésével szemben, ezt ne tulajdonítsák semmi másnak, mint annak a higgadtságnak és komolyságnak, a mely bennünket mindenkor vezet, midőn a király, a kettős monarchia és elsősorban a magyar nemzet érdekei a higgadtságot tőlünk megkívánják. (Élénk helyeslés.) Még csak azt kívánom elöljáróul megjegyezni, hogy az ország határain túl az utolsó időkben ismételten oly tendencziózus híreket terjesztettek, mint hogyha mi, Magyarország, lennénk az, a ki a háborút minden áron provokálni akarja. Ezzel szemben utalhatok arra, hogy ezen ráfogás és állítás a valóságnak meg nem felel. (Igaz! Vgy van! balfelöl.) Mert az előbb jeleztem álláspont határain belül mi ellenkezőleg, mindig a békét kívántuk és ugy tudom, kormányunk is ezen az állásponton áll. Áttérve már most mterpelláczióm tulaj donképeni tárgyára, konstatálni kívánom, hogy a külügyi helyzetben a következő kérdések domborodnak ki. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik a mi viszonyunk Törökországgal az annexió következtében ; a második a nagyhatalmak, a szignatárius hatalmak eljárása és álláspontja ez ügygyei kapcsolatosan ; a harmadik Montenegró viselkedése és a negyedik a szerb királyságban történtek. Még egy momentum van, a mely a külügyi helyzetbe belejátszott, a melyet azonban itt egyáltalán nem akarok érinteni, mert távolabb áll tőlünk és amúgy is remélhetőleg mihamarább békés elintézést nyer. Ertem ez alatt a török-bolgár viszonyt. Ezzel nem akarok foglalkozni; ellenben a másik négy tényezővel lehető rövidséggel a t. ház engedélyével foglalkozni kívánok. (Halljuk ! Halljuk !) T. ház ! A mint már tegnap Rakovszky Béla t. képviselőtársam igen helyesen utalt reá, a berlini szerződés adott a kettős monarchiának utasítást és mandátumot arra, hogy Boszniát és Herczegovinát, habár ideiglenes jelleggel, de végső határidő kitűzése nélkül megszállja, okkupálja és adminisztrálja. Továbbá a berlini szerződés meghatalmazott és feljogosított minket arra, hogy Novibazárt csapatokkal megszállhassuk. Ez a berlini szerződésből kifolyó tényleges állapot, a mely állapottal mi leszámoltunk, a mely meghatalmazást és mandátumot mi végre is hajtottuk. Elméletileg fentartatott tehát a szultánnak felségjoga a két tartomány felett, tényleg azonban ezt a két tartományt mi kezelésünkbe vettük, adminisztráltuk, teljesen olyan formában, mintha í.zok már a Habsburg-dinasztia alá tartoznának. f Ugy van !) A tény most már az, hogy időközben mi az okkupácziót, habár a törvényhozás még nem is véglegesítette, de a felelős kormányok lárczius 30-án, kedden. által ellenjegyzett királyi ténynyel annektálássá változtattuk át. E tekintetben tagadhatatlanul legelsősorban is majdnem — hangsúlyozom, majdnem — kizárólag a monarchiát és Törökországot illeti meg az a kérdés, hogy ebből a konzekvencziákat levonják. A konzekvencziákat levonta a két fél abban az értelemben, hogy értesülésünk szerint az úgynevezett entente-jegyzőkönyvben megállapodtak arra nézve, miszerint a török birodalom szultánja az illetékes alkotmányos tényezőknek hozzájárulásával lemond Bosznia és Herczegovina felett gyakorolt szuverenitási jogáról bizonyos ellenszolgáltatások ellenében, a melyek az entente-jegyzőkönyvben mindenesetre részletesen benfoglaltatnak. E tekintetben, t. ház, én csak két megjegyzést teszek. (Halljuk! Halljuk!) Az egyik az, hogy a magyar nemzet, azt hiszem, a magyar nemzetnek kivétel nélkül minden tagja azon tradiczionális baráti viszonynál fogva, a melylyel a török birodalommal szemben viseltetünk, (ügy van!) a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel fogadta azon átalakulásokat, a melyek hónapokkal ezelőtt Törökországban történtek és a melyek az alkotmányos életnek meghonosításával biztosítékot és reményt nyújtanak arra, hogy a török birodalom megifjodva, megerősödve fog uj életre kelni. (Élénk helyeslés.) A másik megjegyzésem az, hogy én nagyon sajnáltam, hogy az annexió által azt a jó viszonyt, a mely monarchiánk és különösen Magyarország és Törökország között fennállott. . . Rakovszky István : Ugy van ! Teljesen felesleges volt ezt megzavarni! Gr. Batthyány Tivadar: . . . rövid időre megzavarták. Rakovszky István : Tökéletesen feleslegesen ! Gr. Batthyány Tivadar: De a mennyire sajnáltam ezt a körülményt, ép oly örömmel fogadom azon tényt, a melyet remélem, épen a ministerelnök ur lesz szives megerősiteni, hogy a megegyezés Törökország és a kettős monarchia között teljesen létrejött. Rakovszky Béla: 55 millió árán! (Zaj.) Gr. Batthyány Tivadar: T. képviselőház! Én nem akarok az entente részleteibe belemenni; elismerem, hogy egy bizonyos jogczimen, az állami javadalmak megváltása jogczimen bizonyos összeget fogunk Törökországnak adni. A magam részéről nem habozom kijelenteni, hogy szívesen belenyugszom abba, (Zaj. Elnök cseuget. Halljuk! Halljuk!) hogy ezt az összeget váltságképen az áUami javadalmakért megadjuk, ha ezzel sikerült a magyar-török barátságot a jövőre is megerősiteni, (Helyeslés.) sikerült egy vészthozó háború következményeitől a nemzetet megszabadítani. (Helyeslés.) A mi már most a nagyhatalmak fellépését illeti, egészen röviden kívánom konstatálni és elismerni a nagyhatalmaknak azt a jogát, hogy a berlini szerződésnek köztünk és a török birodalom közt történt megegyezés folytán szükséges módosi-