Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-448

H8. országos ülés 1909 márczius 29-én, hétfőn. 291 zatunk magatartása a szerb kormánynyal szemben a szerbeknek bőven nyújtott alkalmat arra, hogy reá lépjenek a józan reálpolitika azon útjára, a melyen monarchiánkkal nemcsak hogy találkozott volna, hanem a melyen mi a szerbeknek már is elébe mentünk. Alig hogy Szerbiában a kijózanodás egyes tünetei mutatkoztak, ott oly befolyások érvényesültek, a melyek a kijózanodás térfoglalását megakadályozták és a békés hangulatot csirájában fojtották meg. Ugyanezen befolyás a szerbeket részben nyilvánosan ellenünk felbujtotta, részben kétszinű játékával arra bátorította, hogy ragaszkodjanak azon álláspontjukhoz, a melyet monarchiánk magáévá nem tehetett és a mely lehetetlenné tette, hogy a köztük és köztünk fel se merült és csak a szerbek képzeletében létező ellentétek barátságosan elsimithatók legyenek. A szerbek felfogása szerint ugyanis monarchiánk az által, hogy Boszniát és Herczegovinát annektálta, Szerbiát nemcsak jogaiban súlyosan sértette, hanem politikai és gazdasági fejlődését is megakadályozta volna. E feletti teljesen indokolatlan felháborodásban a szerb kormány bizonyára nem barátságtalan hangon fogalmazott jegyzékünkre azzal a gőgös és minket sértő kijelentéssel válaszolt, hogy mi rajtunk keresni valója nincs, monarchiánkkal szóba nem áll; egyidejűleg azonban monarchiánkat megidézte Európa Ítélőszéke elé, mintha léteznék illetékes fórum arra, hogy ö felségének legmagasabb elhatározását felülbirálja, megsemmisitse, esetleg belátása szerint azt megmásítsa. Nézzük meg közelebbről a szerb gravaminák természetét. Kétségtelen, hogy Bosznia és Herczegovina valamikor kiegészítő részét képezték azon délszláv, vagy mondjuk, nagyszerb birodalomnak, melyet a törökök évszázadok előtt megsemmisítettek. De az sem szenved kétséget, hogy ép ugy, valamint a mai Görögország nem azonosíthatja magát Nagy Sándor nagy-görög birodalmával, a mai Szerbia sem azonosíthatja magát az évszázadok előtt megsemmisült NagySzerbiával, nem tekintheti magát jogutódjának és örökösének, mert létesülésének és fennállásának nemzetközi jogalapja egészen más. (Igaz! Ugy van ! jobbfelől.) A mai szerb állam létesülésének és fennállásának nemzetközi jogalapja a hatalmak azon elhatározása, a mely a berlini szerződésben az által nyilvánult meg, hogy Szerbiát önálló független államnak ismerte el. Minthogy pedig ugyanazon berlini szerződés értelmében a hatalmak minket Bosznia és Herczegovina illimitált, tehát örök időkre való megszállásával és kormányzásával biztak meg, ez a tény azt bizonyítja, hogy a hatalmak akkor, a mikor a mai Szerbiát megalkották, annak határait oly módon állapították meg, hogy ezen tartományok, melyeknek hovatartozandóságának kérdését illimitálta, tehát örök időkre elintézte, Szerbia határain belül sohase foglalhassanak. Ebből kiviláglik, hogy mi nemcsak, hogy Szerbia jogait meg nem sértettük, hanem hogy Szerbiának jogos aspiráczióit sem hiúsítottuk meg, mert hiszen épen a mandátum által a hatalmak Szerbiától elvették még annak az alapját is, hogy reményeket tápláljon, hogy ezek a területek valaha Szerbiába olvaszthatok lennének. Kiviláglik ez különben még Beaconsfield akkori beszédéből is, a melylyel ezen területnek általunk történendő elfoglalását és kormányzását azzal indokolta, hogy Európa érdekeinek meg nem felel, hogy a Balkánfélszigeten egy nagy szláv állam alakuljon. A mi pedig azt illeti, hogy mi az annektálás által Szerbiát politikai és gazdasági fejlődésében megakadályoztuk volna, be nem láthatjuk, hogy hogj^an akadályozhattuk meg azon körülmény által, hogy azt a természetellenes viszonyt, a mely Bosznia és Herczegovina lakosságát egy puszta jogi fikczió alapján más uralkodó személyéhez fűzte, a dolog lényegének és az állapot természetének megfelelő módon megváltoztattuk. Mi tehát az annektálással Szerbiának sem jogait nem sértettük, sem politikai vagy gazdasági fejlődését meg nem akadályoztuk, a miért is semmiféle czimen semmiféle kárpótlás vagy kompenzáczió Szerbiát meg nem illeti. (Élénk helyeslés.) Annál kevésbbé láthatom be, hogy hogyan jutnánk mi ahhoz, hogy azt a Szerbiát, a mely évek hosszú során át velünk kötekedik, velünk szemben kihivólag viselkedik, a mely Szerbia provokácziójáért máris kétszáz miihóval többet voltunk kénytelenek elkölteni, hog}^ azt a Szerbiát most, mintegy makacskodásának elismerése fejében, külön gazdasági, vagy egyéb előnyökben részesítsük. (Élénk helyeslés.) Ugyanez vonatkozik Montenegróra, a melynek rovására monarchiánk ujabb jogokat nem szerzett, tehát nem is vagyunk abban a helyzetben, hogy azon jogokból, a melyeket eddig Montenegróval szemben élveztünk, a mely jogokat eddig gyakoroltunk, bármennyit is engedjünk. Ha tehát a szerbek mindezek mellett mégis megmaradnak az általuk elfoglalt, de általunk elfogadhatatlan állásponton, ezzel csak azt bizonyítják, hogy itt nem Bosznia-Herczegovináról, hanem egészen másról van szó. (Halljuk ! Bálijuk !) Az izgatás minden eszközével évtizedeken át folytatott nagyszláv propaganda olyan programmot állított fel, a mely a szerbeket leterelte a józan politika teréről; lelkiismeretlen izgatók és politikai kalandorok a szerb népnek az állam jövőjét olyan képben mutatták be, a mely soha meg nem valósitható lesz. Ezen nagyszerb programmot már 1900ban egy délamerikai szerb izgató lapban közölték ; annak a lapnak spanyol nyelven irt vezérczikkében többek közt azt mondják, hogy a délszlávok nem nyugosznak mindaddig, mig a promrammjuk, a melyért vérüket az utolsó cseppig feláldozni készek, meg nem valósul. Ezen programm abból áll, hogy mindazon területek, a mik valaha a nagy délszláv birodalom alkatrészeit képezték, ismét egybeolvasztandók, ezen területek közt elsősorban Boszniát, Herczegovinát, HorvátSzlavon-Dalmátországot, Isztriát, egyszóval mind37*