Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-448

292 *4& országos ülés 1909 azon területeket értették, a hol a mai napig is a szerb nyelvet beszélik. Ha a szerbek ezen programm megvalósításában látják politikai fejlődésüket, akkor ugy hiszem bátran kimondhatom, hogy monarchiánk ezen programm megvalósítását minden eszközzel meg fogja hiúsítani, akár beleegyeznek abba a hatalmak, akár nem. (Igaz! ügy van !) A mi a hatalmak ebbe a kérdésbe való beavatkozását ületi, erre vonatkozólag csak azt óhajtom kiemelni, hogy mi Bosznia és Herczegovina annektálása által a lényegben semmit, a formaiakban pedig egy képzeletbeli olyan részletet változtattunk meg, a melyben csak Törökország,szoros értelemben véve pedig, csak a szultán személye volt érdekelve. (Ugy van f) Ezt a kérdést sikerült Törökországgal rendeznünk, miért is az annektálás ténye minden tekintetben és mindenki által elintézettnek tekintendő. (Igaz ! Ugy van !) A hatalmak beavatkozásának csak akkor lett volna helye, ha mi az annektálás által a hatalmi viszonyokat megváltoztattuk volna, vagy ha ezáltal akár Európában, akár csak a Balkán félszigeten az egyensúlyt megzavartuk volna. (Ugy van !) Minthogy ezt nem tettük, az én felfogásom szerint a hatalmak beavatkozásának nincs helye. (Igaz ! Ugy van !) Ha az annexióval kapcsolatosan egyes európai államokban a köztudat felháborodott ellenünk, tekintettel arra, hogy ezen államokhoz baráti viszony kötelékei fűznek bennünket, fel kell tételeznünk, hogy a hangulatnak ezenraegnyilvánulása annak a körülménynek tulajdonítandó, hogy — most nem vizsgálandó okoknál fogva — Bosznia és Herczegovina annektálására véletlenül ugyanakkor határoztuk el magunkat, midőn Törökországban nagy politikai események játszódtak le, mikor a török birodalom nagyon súlyos rázkódtatásokon ment keresztül. Ezen véletlen az európai hangulatot könnyen arra a meggyőződésre bírhatta, mintha mi az annektálás által Törökország további fejlődését meg akartuk volna zavarni. Midőn azonban az európai közvélemény meggyőződött arról, hogy mi Törökországgal a jelenben is ugy, mint a múltban is mindig, benső baráti viszonyban, jó szomszédokként akarunk élni; midőn meggyőződtek arról, hogy Törökország minél egészségesebb alapokon történendő fejlődése és megerősödése monarchiánknak is érdekében van, akkor ez az európai közvélemény is mellettünk foglalt állást. (Halljuk ! Halljuk !) Pedig a mi azon hatalmakat illeti, a melyek az utóbbi időben a béke megőrzése érdekében fáradoztak, ezen hatalmaknak hálás köszönettel tartozunk, legnagyobb hálával tartozunk mindenesetre Németországnak, (Igaz 1 Ugy van !) a mely a béke ügyének a legnagyobb szolgálatot tette azáltal, hogy tántoríthatatlan szövetségesi hűségét — a melyben mi magyarok, sohasem .kételkedtünk (ügy van !) — bebizonyította oly módon, hogy most abban már azok sem kételkedhetnek, a márczius ?9-én, hétfőn. kik abban talán már kételkedtek és azért igyekeztek a helyzetet megzavarni. De a mint elismerjük, hogy azon hatalmak, a melyek az események szinterétől távolabb esnek és ennélfogva azok további fejlődésében csak általános politikai tekintetekből vannak érdekelve, akkor, mikor külkormányzatunkat arra igyekeztek birni, hogy bizonyos szövegezési formáktól tekintsen el, hogy ezek a hatalmak akkor a legőszintébb szándéktól voltak áthatva és vezéreltetve, elvárjuk ezen hatalmaktól, hogy elismerjék azt, hogy mi, mint az események fejlődése által legközelebbről érintett és érdekelt felek leginkább vagyunk abban a helyzetben, hogy megítélhessük, miért ragaszkodunk a szövegezés egyik vagy másik formájához, (Ugy van !) hogy erre a legkomolyabb okaink vannak. (Ugy van!) Semmi esetre sem szolgáltunk rá arra, hogy bárki feltehetné rólunk, hogy mi egy puszta, üres forma kedvéért készek lennénk a hatalmaknak a béke fentartása körüli fáradozásait meghiúsítani. Szerbiával szemben tanúsított végtelen türelmünk ós engedékenységünk egész Európát meggyőzte arról, hogy a békét mindenáron fenn akarjuk tartani ; de senki sem követelheti tőlünk, hogy annak fentartása érdekében túlmenjünk azon a határon, a melyen csak a monarchia tekintélye, a nemzet becsülete árán, szégyenpiros arezczaí lehetne túlmenni, (ügy van!) Kimutattam, hogy Szerbia jogait nem érintettük, (Ugy van!) hogy politikai, gazdasági fejlődésében akadályozni nem akarjuk, hogy jogosult reményei teljesedését nem hiúsítottuk meg. Ha tehát Szerbia ezentúl is ragaszkodik eddigi álláspontjához, azt bizonyítja, hogy a váratlanul, meglepetésszerűig bekövetkezett politikai eseményekkel kapcsolatosan keletkezett kavarodást, konfúziót akarta felhasználni, hogy a tényeket szántszándékkal elferdítve Európában saját javára hangulatot keltsen. (Ugy van!) Szerbia e magatartása csak azt bizonyítaná, hogy az általános zűrzavarban egy európai konflagrácziót akart előidézni, (Igaz !) a melynek segítségével nagy délszláv politikai programmjának alapzatát vethesse meg, a mely programm egyenesen monarchiánk területi integritása ellen irányul, velünk szemben agresszív. (Igaz! Ugy van !) Ha pedig a dolog igy áU, a háború elkerülhetetlen. Ha elkerülhetetlen, inkább ma legyen, mint holnap. A helyzetet csak abból a szempontból világithatom meg és csak ugy mutathatom be, a mint én látom. Arra hivatott körök Ítéljék meg, helyesen látom-e. Ha helyesen látom, tőlem telhető erővel igenis szorítom a kormányt arra, hogy mentől előbb menjünk háborúba, mert ennek elodázása csakis ellenfeleink előnyére szolgálna és az eddig elköltött nagyon jelentékeny összegek elpazarlását jelentené. Ha azonban Szerbia békét akar, én leszek az első, a ki azt mondja, hogy kössük meg a békét. (Helyeslés jobbfelől.) Azonban mi a szerbektől ma csak olyan békeajánlatokat fogadhatunk el, a melyek erős