Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-446

220 440. országos ülés ly09 márczius 26-án, pénteken. jobban megbírja. Ellenben, t. ház, nekünk, a kik ténybelileg talajdonképen független állam sem vagyunk, óvatosabban kell eljárnunk azért is. mert nálunk a felekezetközi viszonyok nem tisztán csak felekezeti viszonyoknak tekinthetők, hanem egyszersmind nemzetiségi kérdéseknek is, a fele­kezetközi vallási viszonyok a nemzetiségi kérdé­sekkel a legszorosabban lévén komplikálva. Azért, a hol a magyar állam erősítésén kell dolgoznunk, minden olyan kérdésben, a melynek erőszakos megbolygatása folytán az állam rendjét, egészségi állapotát megbolygathatnánk, felfogásom szerint határozottan óvatos körültekintéssel kell eljárnunk. (Élénk helyeslés a baloldalon.) Helyesnek tartom, hogy az állam a felekeze­teknek segítségére jön a maga anyagi erejével. Kétségtelen dolog, hogy az a modern jogelv, vagy inkább mondhatnók alkotmánypolitikai elv, a mely Deák Ferencz 1873-iki beszédében megnyil­vánul : szabad egyház a szabad államban, a leg­ideálisabb, de abszolút értelemben sehol sem le­het keresztülvinni, s egyáltalában szó csak ott lehet róla, hol az állam felekezeti és vallási tekin­tetben tabula rasát talált, mint pl. az Észak­amerikai Egyesült-Államokban. A hol azonban a felekezeti kérdés, és a vallási, egyházpolitikai kér­dések évszázados történelmi fejlődésnek ered­ményei, a hol a társadalmi élettel, az állami élettel, az egyházi élet a lehető legszorosabb összefüggés­ben van, ott okvetlenül szükséges vigyáznunk arra, hogy az államkormányzat ezzel a történeti tény­nyel számoljon. E tekintetben különösen két szem­pontot kivánok szem előtt tartani. Az egyik szem­pont az, hogy az állam akkor, midőn segitő kezet nyújt, ne csupán vallásfelekezeti. — hanem magyar nemzeti politikát is kövessen ; igyekezzék azokat a felekezeteket szorosabban a magyar államhoz fűzni és a magyar nemzeti állam szolgálatában megtartani. (Helyeslés). Ez az egyházpolitikának egyik helyes iránya, a másik irány pedig az, hogy a destruktív elemeket, különösen azokat, a melyek az egyes felekezeteknél megnplvánulnak, igyekez­zék az államtól távol tartani és igyekezzék azoknak hatását lehetőleg gyengíteni. Midőn a kongruát rendezni akarjuk, elsősor­ban ezt a kettős szempontot kell követnünk és e tekintetben a magam részéről azt a végső fejlő­dési fokot, a melyre törekednünk kell és a melyet a t. kultuszminister ur által kontemplált végső javasla'.ban is meg kell valósítani, abban látom, hogy az állam elsősorban azt a segítséget, a melyet nyújt az illető kongruás lelkészeknek, közvetlenül és pedig saját állami pénztárából nyújtsa, (Élénk helyeslés.) Erre azért van szükség, hogy az az illető felekezeti lelkész tudj a és folyton szem előtt tartsa azt, hogy az a segítség az államtól jön: az állam az, a mely jótékony kezét feléje nyújtja és a mely őt megélhetésében segíti; neki támaszul szolgál. Szükséges ez azért, hogy azt a ragaszkodást, a melylyel minden állampolgárnak, bármely fele­kezethez tartozzék is, az állam iránt viseltetnie kell, e módon folytonosan ébren tartsuk. A második fontos körülmény pedig az, hogy akkor, midőn az állam ezen segítséget nyújtja, azon destruktiv törekvések, a melyek egyes fele­kezetek lelkészei részéről az állameszmével, s a magyar állam egységével szemben felmerülnek, a kellő módon megakadályozhatók legyenek. Ez pedig a fegyelmi eljárás gyakorlása utján lehetséges. A mi a fegyelmi eljárást illeti, e tekin­tetben a javaslatban az 1898: XIV. t.-czikkel szemben jelentékeny haladás észlelhető. Az a tör­vényczikk bizonyos határidőket szabott ugyan, de azok szankozióval nem voltak ellátva. Ki volt mondva, hogy az államellenes és erkölcsi vétség miatt az egyház tartozik a maga fegyelmi eljárá­sát megindítani és ha azt három hónap alatt meg nem indítja, akkor joga van az államnak azt meg­indítani. Ennek azután az lett a következése, hogy ha meg is indították három hónapon belül az el­járást, annak befejezését kivárni nem lehetett, szóval az államnak semmiféle eszköz nem állt rendelkezésére, hogy az ilyen megkezdett munkát be is végeztethesse és annak következéseit az illető renitens pappal éreztesse. Okvetlenül szükséges­nek látom tehát, hogy az állam a fegyelmi hata­lom gyakorlását saját maga vegye kezébe. Ez a kérdés nézetem szerint ugy rendezhető, hogy egyet­len egy felekezetnek autonómiáját és egyetlen egyház alkotmányát se sértsük általa. Mit látunk e tekintetben ? Például az 1898-iki törvényczikk 9. §-ában akkor, midőn a fegyelmi eljárás a kongruás lelkész elől megindítandó, két eset van megkülönböztetve. Az egyik a súlyos erkölcsi vétség, — a másik pedig az államellenes magatartás esete. Azt hiszem, hogy a megoldás­nak ez a módja egy helytelen ; ez talán csak be­csúszott a törvénybe és ezt a mostani javaslat is fentartja, mert két teljesen különböző dolgot za­var össze, összevarja a súlyos erkölcsi vétséget és az államellenes cselekmén}^, holott ez két teljesen különböző dolog ; különböző megítélés alá esik és e szerint két különböző fórum alá is tartozik. Ha tehát az autonómia és az állam alkot­mánya szempontjából e tekintetben bizonyos aggályok merülhetnek fel, azok nem származhat­nak egyébből, mint a törvény helytelen disztink­cziójából, a melyet e részben a javaslat is fenn­tart. Magam is részt veszek egy egyház életében, vezető ponton, és azt hiszem, hogy már állásom­nál fogva is kötelességem az autonómiát minden tekintetben megvédeni. E tekintetben semmiféle kompromisszumot sem ismerek. Még beszédem folyamán fel fogom említeni az autonómiának nagy jelentőségét, de már most is ki kell nyilvá­nítanom azt, hogy államellenes vétség elkövetése esetén egyedüli helyes szempont az, hogy a fegyelmi eljárást ne az egyházi hatóság, hanem az állami hatóság, vagy pedig a törvényhatósági bizottság vagy bíróság, a mely bírói garancziákkal bír, vé­gezze el az egyházi fegyelmi hatóság mellőzésével, a miben én a legtávolabbról sem látom az auto­nómia megsértését. (Helyeslés a baloldalon.) Itt, t. képviselőház, nem valami egyházi vétséggel

Next

/
Thumbnails
Contents