Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-445

202 445. országos ülés 1909 márczius 2í-én, szerdán. sitéssel és nem a lelkészi állással függ össze, ehhez képest azon körülmény, hogy az előd 1600 korona, vagy pedig 800 korona jövedelemkiegészítést élvezett-e, az utódra nem jöhet számításba. A jövedelemkiegészités megállapítása a törvény által előirt módozatok szerint történt és igy konstatálva lett az, hogy miféle jövedelmi forrásokkal rendelkezik az egyházközség, mennyivel képes a lelkészi fizetéshez hozzájárulni és egyszersmind megállapítva lett az a a különbözet is, a mivel az államnak segély utján hozzájárulnia kell. Ez a törvénynek fényes oldala. Van azonban árnyoldala is, a mennyiben a 9, §. szerint a lelkészek fegyelmezésébe befolyni kivan. Ezzel én megbarátkozni nem tudok, ez engem nem elégített ki és ki nem elégít, mivel én a lelkészek fegyelmezését kizárólag csakis az egyház körébe tartozónak tekintem. Most kutassuk, hogy az 1898 : XIV. t.-czikk elvi álláspontjával szemben miként r

kivan most rendelkezni ez a törvényjavaslat? Altalánosságban röviden már előrebocsáthatom a választ, hogy ezt az alapelvet egészben figyelmen kivül hagyja, a törvény fényoldalát egészen elsötétíti, az árnyoldalát pedig egészen betetőzi. Joggal állithatni tehát, hogy ezen törvényjavaslat nem novelláris jellegű, hanem önálló törvény, mivel a meglevő törvényt alapvető intézkedéseiben megváltoztatja, megmásítja. Részletezni fogom a bizonyítást. A harmadik szakasz utolsó bekezdése igy szól: »A mely lelkészi, helyi kápláni, külön rendszeresített missziói lelkészi állás 1908. évi január hó 1-éig kisebb minősítésű lelkészszel volt betöltve, magasabb jövedelmi kiegészítésre csak abban az esetben tarthat igényt, ha az illető hitközség híveinek száma a 800-at elérni, és ha a magasabb jövedelmi kiegészítéshez szükséges többletnek, vagyis 800 koronának felét az illető vallásfelekezet a lelkész részére állandóan biztosítja. Kivételes figyelmet érdemlő esetekben, különös tekintettel a hitfelekezetekkel szemben követendő egyenlő elbánás elvére, a vallás- és közoktatásügyi minister ezektől a feltételektől eltekinthet.« Ez intézkedés által megtámadtatnak a törvény által elismert és rendszeresített lelkészi állások, mert a hitközségek önállóságának megszüntetése vétetik tervbe, a mikor a javaslat visszamenőleg a segélynyújtás mérvét a hivek számától teszi függővé, a jövedelemkiegészités magasabb mérvét pedig a lelkészi álláshoz köti, mert a jövedelemkiegészitést az elődminősitéstől teszi íüggővé. Igaz, hogy e szakasz értelmében a minister jóvá teheti ezeket a nyomasztó rendelkezéseket és ezektől a feltételektől eltekinthet, azonban mikéjjen lehet a törvénynek ily fontos rendelkezését a minister diszkrécziójára bizni, hogy ő ítélkezzék kénye-kedve szerint a lelkészségek és a lelkészek sorsa felett. Szembetűnő, hogy ezen szakasznak most idézett bekezdésében foglalt rendelkezése óriási visszaesést jelent, felforgatja az eddigi viszonyokat és egyszersmind szerzett jogokat is semmisít meg. Vájjon mi bírhatta a t. minister urat ilyen rendelkezések megtételére? Hiszen tudatában volt annak, hogy jelenleg hány hitközség van, melynek lélekszáma 800-on alul marad, valamint azt is tudja, hány olyan hitközség van, a mely fedezni tudja a magasabb jövedelem kiegészítéséhez szükséges többletnek a felét, vagyis a 800 koronának a felét. Továbbá azt is tudja, milyen magasztos hivatás a lelkészi hivatás, s hogy az minél eredményesebbé tótessék, ugy az egyházra, mint az államra, megkívántatik, miszerint magasabb miveltségű lelkészek legyenek. Ez pedig csak akkor várható, ha a leendő lelkészek jövőjüket biztosítva látják, és anyagi követelményeik legalább annyira kielégíttetnek, a mennyire azt a szerény megélhetési mód megkívánja. Hiszen ha a magasabb jövedelem kiegészítését veszszük is, s az 1600 K-ig terjedő kiegészítést, a melyben már benfoglaltatik a lakbér és a lótartási átalány is, ha tekintetbe veszszük a mostani megélhetési viszonyokat, a kor igényeit, az állás fontosságát, továbbá azt, hogy sok lelkésznek családja van, mondom, ha mindezeket a kívánalmakat tekintetbe veszszük, akkor őszintén bevallhatjuk, hogy messze vagyunk még attól, hogy ez által a lelkészség helyzete megfelelően javíttatnék. Ezen tényálladékkal szemben tiz évi tajmsztalat után méltán várható volt, hogy a kongruaügy rendezése haladást fog jelenteni, nem pedig visszaesést, és ha a tudományos előkészültség szempontjából a törvényjavaslat továbbra is statuálni akarja minőség tekintetében a két fokozatot, akkor a létminimumot az egyikre 1600 K-ban, a másikra 2400 K-ban kellett volna megállapítani. Ily módon azután a lelkészek is közelebb jutottak volna a tanitók javadalmazásához, a kik 30 évi szolgálat után a lakáson és kerti átalányon kivül már 2200 korona javadalmazásban részesülnek. Ezen javítás mellett várható volt, hogy a 9. §. rendelkezéseit, a melyek nem tartoztak volna a törvénybe, mivel az egyházak autonómiájának jogkörét sértik, kihagyja a törvényjavaslat és ily alakban azután bevenné már a katholikus vallásfelekezetet is a törvény keretébe. Tehát mi volt mégis az oka annak, hogy a minister ur tudatában lévén mindezen indokoknak, a törvényjavaslatot ilyen reakezionárius szellemben szerkesztette és terjesztette a ház elé ? A vallott indokok ezek: először is a magasabb kongrua-igények további ellátása elviselhetetlen terheket róna az államra, másodszor, hogy a különböző vallásfelekezetek lelkészségénél statisztika szerint a hivek legkisebb átlagos száma 800, tehát ennél kisebb számú hívővel biró lelkészségek vallási és egyházi szempontból