Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.
Ülésnapok - 1906-445
íí5. országos ülés 1909 márczius 2í-én, szerdán. 203 sem birnak létjogosultsággal, annál kevésbbé tarthatnak igényt nagyobbfokti állami támogatásra, végül, hogy az a korlátozás, mely szerint az a nagyobb kongnia felét az illető egyház a hivek szolgáltatásából vagy egyéb egyházi forrásból fedezze, azon alapszik, hogy az állam nem ad fizetést a lelkészeknek, hanem csak kiegészítést, igy csak támogatólag hát a kongrua-rendezéssel és az illető vallásfelekezet magára kell hogy vállalja a magasabb kongruaigény legalább felének biztosítását. A tulajdonképeni motívumok pedig azok, hogy az alanyi és tárgyi korlátozások által ugy a lelkészeket egyéni szabadságukban, mint az egyházakat mint közjogi testületeket működési szabadságukban meggátolja. Tehát tisztán politikai szempont; az állami kormányzat omnipotencziáját akarja növelni és fokozatos beavatkozás utján az államosítást eredményezni. Ezen megszorított intézkedések, t. ház, egyelőre csak egy vallásfelekezetre irányulnak, a görög-keleti román vallásfelekezetre. Hogy ez igy van, ezzel tisztában lehetnek mindazok, a kik az 1898. évi törvényjavaslat tárgyalása alkalmával itt a házban elhangzott nyilatkozatokat ismerik. Különösen érdekes, minő véleménnyel volt, minő elvei voltak akkor a mostani kultuszminister urnak. Ezt azért jó tudni, mert ha összehasonlítjuk azokat a mostani törvényjavaslattal, meg fogunk győződni, hogy azokat most érvényesíteni törekszik és főképen azokat, a melyek a görög-keleti román egyház gyengítésére irányulnak, még inkább fokozni. A kultuszminister ur első észrevétele ugyanis az volt, hogy csak a törvény 4. §-ában előirt kvalifikáczióval biró lelkészeknek adassék meg a megállapított 1600 K minimum. A második ellenvetése az volt, hogy az állam ne segélyezzen oly állásokat, a melyek nincsenek az egyházi és vallási szükséglettel arányban. Mert tudva van, hogy különösen a görög-keleti egyházban a lelkészségek száma indokolatlanul nagy, a mit gyakran egyes családi érdekek kielégítése okozott. Harmadik szempontja az igazság és méltányosság szempontja volt, hogy t. i. minden vallásfelekezetre nézve az állami segélyezésnek ugyanaz a mértéke vétessék fel; hogy a vallásfelekezetek hatóságaival egyetemben állapíttassák meg egy átlagos önmegadóztatási összeg, s erre az összegre adja az állam a szubvencziót. Adassék minden felekezetnek annyi anyagi támogatás, mennyi szükséges, hogy ez az önadóztatási mértéket föltételezve, az összes lelkészi fizetések 800 frtra felemeltessenek. Ezen elveket a minister ur a törvényjavaslatban még fokozottabb mérvben törekszik keresztülvinni, különösen abban az intézkedésekben, a melyek a görög-keleti és görög-katholikus román egyházakat érintik, ismervén azoknak nyomasztó anyagi helyzetét. Reflektálva a minister ur most emiitett kongrua-rendezésre vonatkozó indulópontjaira, kenstatálom a kvalifikácziót illetőleg, hogy jól tudta, miszerint a görög keleti román felekezet lelkészei a törvény ilyen rendelkezései alapján csak egy tizedrészben részesülnek állami javadalmazásban, nem a felekezet hibájából, hanem az idő mostoha hatása miatt, az egyház nem képezhette jobban lelkészeit. A törvényjavaslat most ebben az irányban még reakezionáriusabb. Ugyanis bebizonyult most a tízévi időköz alatt, a mióta az 1898. évi XVIII. t.-czikk életbelépett, hogy a kvalifikált lelkészek, az állami segély által részben biztosítva látva jövőjüket, szaporodtak és már három év óta, különösen az erdélyi román görög-keleti főegyházmegye papnöveldéjében nincs egyetlen egy növendék sem, a kinek ne lenne érettségi előképzettsége. A mostani törvény pedig olyan akadályokat akar gördíteni, a melyek a kvalifikált elem szaporodásának útját vágnák, mert magasabb fokú kiegészítésre csak akkor támaszthat igényt, ha az illető hitközségben a hivők száma legalább 800 és ha magasabb jövedelmi kiegészítéshez szükséges többletnek, vagyis ha 800 koronának felét az egyház állandóan biztosit. Már pedig statisztikailag ismert dolog, hogy a görögkeleti román egyházban és különösen a főegyházmegyében nyolez tizedrésze az egyházaknak olyan, a hol a hivek nem érik el a 800-at és szintén oly sok lelkészség van, a hol a hivők saját erejükből 2—300 koronánál többel nem tudnak hozzájárulni. A minister urnak második észrevételével szemben állítom, hogy a lelkészségeknek kisebbszámu hívekkel való szervezése, nem mint a minister ur állította családi érdekből, hanem vallási szükségletből lettek felállítva. Ugyanis a görög-keleti és görög-kath. román lelkészségnek túlnyomó része hazánk hegyesebb vidékein vannak és ezekben is nagy terjedelműek lévén, a hivek több kilométernyi távolságban vannak egymástól, valamint a szomszédos lelkészségek szintén. A közlekedési utak annyira rosszak, hogy az év némely részében nem lehet összejönni egy helyre; és más akadályok. Ebből következik tehát, hogy a kisebb lelkészségek felállításának oka és létjogosultsága a helyi viszonyokban keresendő. Számbavehető körülmény az is, hogy különösen ezen egj-házak hivei inkább igénybe veszik a lelkész munkásságát vallási szükségletekben. Igy van ez hegyes vidéken a politikai külsőségekkel is. Hiszen nincs oly egyházi község, a hol ne volna önálló politikai község. A minister ur harmadik észrevételére, hogy az igazságosság és méltányosság megkívánja, miszerint az államsegély egyenlő mértékkel méressék minden vallásfelekezetre, és igy egy önmegadóztatási átlagösszeg vétessék fel minden felekezetre nézve; és erre szabassák az állami szubvenczió, a válaszom ez: ezt az önmegadóztatási összeget a minister ur a törvényjavaslatban most az egy26*
