Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-444

44'/. országos ülés 1909 márczius 23-án, kedden. 181 Szent-Királyi Zoltán: . . . Toltam bátor az 1898: XIV. t. cz.-nek, a kongrua-törvénynek hiányaira rámutatni, a melyek különösen abban nyilvánultak meg, hogy a görög-keletieknek már volt kongruájuk, a görög-katholikusoknak még nem volt, minek folytán nagyon sokszor megtörtént, hogy ha a szomszédos községben, vagy nagyon gyakran ugyanazon községben két vallásfelekezet együtt volt, a görög-keletiek papjukat jó ellátásban tudták részesíteni, a görög-katholikus papok pedig kevés fizetéssel nyomorogtak, a mi a híveket sokszor arra ösztönözte, hogy áttérjenek a görög-keleti vallásra, hogy ezáltal a terhek kevesbedjenek és a terhektől szabaduljanak. Hátránya és hiánya volt annak a törvénynek az is, hogy nem vette be sem a római katolikus, sem a görög-katholikus lelkészeket, pedig különösen a római katolikusoknak és a görög-katholikusoknak ruthén szertartású lelkészei ellen senki sem emelhetett hazafiság szempontjából sem soha semmiféle ellenvetést, sőt a görög-katholikus román lelkészek nagy része ellen sem lehet semmi tekintetben sem kifogást tenni. Ezek a lelkészek, a görög-katholikusok, különösen a szamosujvári és a balázsfalvai egyházmegyében 4—500 K évi jövedelemmel birnak és a népük, szegény lévén, nagyobb összeggel hozzá nem járulhat a lelkész fizetéséhez. Igazán nem tudom megérteni, hogy voltak képesek megélhetésüket és családjuk fentartását biztosítani ezek a görög-katholikus lelkészek ebből a csekély jövedelemből. Mindazonáltal sem a görög-katholikus, sem a római katholikus lelkészek, daczára annak, hogy jó idő elmúlt, mióta a törvény gondoskodott a más vallású lelkészek fizetéskiegészítéséről, egy szóval sem zúgolódtak, hanem békességesen tűrtek, míg eljön az ideje, hogy az állam pénzügyi helyzete megengedi és a tárgyalások lefolynak az egyházi hatóságokkal, mig megtalálják azokat a módozatokat, a melyekkel az ő fizetésüket kiegészítik. Mert ezekre a lelkészekre is, mint a többiekre, fennáll, hogy nem tisztán egyházi funkcziókat teljesítenek, hanem egyszersmind állami funkcziókat; minden községben maga a pap a kulturális fejlődésnek egyik tényezője és a község az ő papja lelkének, tevékenységének, buzgóságának és működésének bélyegét viseli magán. Ha látunk községeket, a hol rendezett viszonyok vannak és a hol értelmesebb és gazdaságilag fejlődöttebb a nép, s ha kutatjuk az okát, azt találjuk, hogy az nem tisztán a törvények intézményeiben rejlik, hanem a buzgó és tevékeny pap működésében. (Helyeslés.) Epén azért ezt a törvényjavaslatot, a mely ezeken az anomáliákon segít, t. i. a nyomorban levő görögkatholikus és római katholikus papság helyzetét olyan nívóra emeli, mint a többi lelkészeké, én a legmelegebben üdvözlöm. Épen azért, mert ez csak kiegészítés, nem bírhat mindazokkal a tulajdonokkal, a melyekkel külön, önálló kongrua-törvény bírhat. A régi törvénynek meg volt az a hibája is, hogy daczára, hogy az állam hozzájárult a lelkészi fizetések kiegészítéséhez, egyáltalán nem gondoskodott hazafias szempontból arról, hogy a lelkészek valóban a haza szolgálatában is legyenek. T. i. minden testületben és így a lelkészi testületben is akadhatnak olyanok, a kik a haza gondolatával nincsenek megbarátkozva és a kiknek szivéből távol van a hazaszeretet. Mint minden testületben, ugy ebben is lehetnek hibásak, de az államnak a régi törvény keretében nem volt semíni eszköz a kezében, a mely által az ilyen hazafiatlan papokra hatást gyakorolhatott volna. Ezen mostani kiegészítési törvény 4. §-a utján, és pedig annak azon módosításával, a melyet a kultusminister ur elfogadásra fog ajánlani, meglesz a biztosíték a haza szempontjából is arra nézve, hogy a haza az áldozatot nem fogja rossz helyre juttatni. Másrészt azonban épen azon módosítások által biztosítva van az is, hogy az egyházak érzékenykedését nem fogják felkelteni. Magyarországon kivételes helyzet van. Nálunk igen sok tényezővel kell egyházi téren számolni: a protestánsok autonómiájával, a görög-keletiek autonómiájával, a katholikus egyház hierarchikus szervezetével, és senki sem kívánja, hogy az állam akár az egyik, akár a másik egyház intézményeibe belenyúljon, mert ezzel a felekezeti békétlenséget idézné elő, mint az egyházpolitikai harczok idejében, a mikor szétszakadt a társadalom. Miután mi Magyarországon annyifelé vagyunk széttagolva, senki sem óhajtja, hogy esetleges érzékenységek felkeltésével még nagyobb széttagoltság jöjjön létre, a mely az országnak kárára volna. Felhozták egyesek, hogy ennek az uj kongruaj avaslatnak a hibája az, hogy egy minister kezében van az összes hatalom, és lehet az a minister szabadkőműves vagy lehet vallásellenes, de mivel az összes hatalom az ő kezében van letéve, a törvény végrehajtása tekintetében sérelmeket okozhat az egyháznak. Azonban épen a kontemplált módosításban benne van az, hogy a kultusminister a ministertanács hozz íj árulására van utalva, tehát az ellenőrzés szélesebb körű lesz és nem egyetlen személytől függ az eljárás. A teljes biztosíték tehát megvan arra nézve, hogy ezt a hatalmat az egyház ellenében nem fogják kihasználni. Másodszor taxatíve vannak felsorolva mindazok a ténykedések, a melyek okozói lehetnek annak, hogy a lelkészi fizetést az illetőktől megvonják. Tehát abban senkinek semmi kétsége nem lehet, hogy csak ilyenféle, nem pedig bármely egyházi vagy politikai ténykedés vonhatja maguk után azt, hogy az állani eljárjon a lelkész ellen. A miniszter tehát nem fogja e törvényt politikai czélból való üldözésre