Képviselőházi napló, 1906. XXV. kötet • 1909. márczius 10–november 13.

Ülésnapok - 1906-443

156 443. országos ülés 1909 márczius 22-én, hétfőn. Kmety Károly: Ha valaki kapaczitálva van, csak rövid gondolkozású ember ki ezt következetlenségnek tudja be, mert igaz, hogy a következetesség férfias dolog, de ha megszűnt a következetes gondolkozásnak minden indoka, akkor a következetességet ugy nevezik, hogy makacsság, sőt van annak még egy találó elnevezése, (Közbeszólás.) nem szamárság, t. képviselőtársam, én a parlamentben ezt a kifejezést nem szeretem használni ; van egy parlamentáris elnevezése is a következetességnek akkor, mikor a következetesség indokai megszűnnek : az u. n. csökönyösség. Másrészről azonban ne öltöztessünk mi a bölcseség szinébe minden következetlenséget. Mostanában nagy divat a politikában azt mondani, hogy csak az állat következetes. Boldog emlékű Szilágyi Dezső egyszer szintén kiszalasztotta a száján azt a nem épen parlamentáris kifejezést, hogy csak az ökör következetes, mert az mindig szénát eszik, (Derültség.) Csakhogy ujabb divat Magyarországon a bölcseség köpönyegét teríteni a következetlenségre. Nagyon félek, hogy közéletünkben is előtérbe fog tolulni az a felfogás, hogy igaz, hogy a következetesség mást parancsol,, de a körülmények változtak, a politika nem a következetesség tudománya, hogy a megváltozott körülményekhez képest változtassuk meg gondolkodásunkat és felfogásunkat. Nagyon vigyáznunk kell, hogy a bölcseség szine alatt a következetlenség túlságos nagy teret ne foglaljon el közéletünkben sem a kis, sem a nagy dolgokban és hogy csakugyan akkor legyen a következetlenség elfogadva bölcseség gyanánt, ha a körülmények csakugyan ugy megváltoztak, hogy azok megindokolják egy eddig következetesen vallott nézet elejtését. Arra a felfogásra mondottam ezt, a mely abban nyilvánult meg, hogy bár — csak közbeszólás alakjában, — valaki megint a következetlenséget dicsőitette. Nem is tételezem fel, hogy azok, a kik e kérdésben eddigi álláspontjukat szigorúan értelmezték, valamely okot találjanak nézetük megváltoztatására. Sőt én azt tartom, hogy semmiféle releváns körülmény nem merült fel két esztendő óta a pozsony—bécsi villamos tárgyában (Ugy van ! a középen.) és hogy mindazok a körülmények, a melyek abban az időben e vasút ellen szóltak, teljes mértékükben fennállanak és a vasút ellenzői részéről érvényesíthetők és érvényesitendők is. (Igaz! ügy van! a középen.) Sőt tovább megyek. Ha a körülmények valamiben változtak, akkor változtak az Ausztria és Magyarország közötti viszony tekintetében. És pedig rosszabbra változtak. Ha nekünk két év előtt minden okunk volt arra, hogy megfontoljuk, nem cselekszünk-e olyant, a mely bármely teldntetben, legalább gazdaságilag, Magyarország hátrányára és Ausztria előnyére szolgál, most még sokkal lelkiismeretesebben meg kell fontolnunk minden, bár látszólag csekély lépésünket is, nehogy akaratlanul, jóhiszeműleg bár, saját kárunkra. Ausztria gazdasági érdekeit elégítsük ki. Ha változtak a körülmények, ez nem azokat igazolja, a Iák a vasút mellett foglaltak állást, hanem azokat, a kik a vasút ellenében foglaltak állást. Én teljesen érteném, ha azon változott viszonyok következtében, a melyek Ausztria és Magyarország közt gazdasági tekintetben előállottak, a vasút eddigi barátai is eltántorodnának ezen vasút támogatásától. Hisz az én mérlegelésem szerint a körülmények, a melyek ezen vasút kérdésében megfontolás tárgyát képezhetik, ugy változtak, hogy sokkal inkább a vasút ellen, mint meüette szólnak. A legnevezetesebb érve azoknak, a kik a pozsony-bécsi villamos mellett foglalnak állást, az, hogy Pozsony akarja. Folytonosan hallottuk azt az érvet, hogy tehát mire való ezt a vasutat ellenezni akkor, hogy ha maguk a pozsonyiak akarják. Ez az indok, — megvallom — a mint a latin közmondás mondja : ignotos fallit. Ez az indokolás könnyen téves útra és elhatározásra vezetheti azokat, a kik nem vesznek maguknak elég fáradságot arra, hogy ennek az állításnak valóságát kissé vizsgálatuk tárgyává tegyék. Méltóztassanak azok a kételkedők egynehány napra Pozsonyba elrándulni. Förster Ottó : Mikor ?' (Derültség.) Kmety Károly: Meg fognak személyesen győződni arról, hogy messze áll az igazságtól az az állításuk, mintha Pozsonyban a vasút üdvös vagy káros volta tekintetében egyöntetű felfogás uralkodnék. Azt hiszem, pozsonyi lakos az én t. Jankovich barátom és tudni fogja, hogy azok, a kik legnagyobb hangot tudnak adni, a kik a fórumon leginkább hivatva érzik magukat szerepelni, túlnyomó nagyrészükben és azután a pozsonyi német sajtó is, nem tudom . . . Egy hang : Hogy teljesen hazafias-e ? Kmety Károly: Bocsánatot kérek, ne méltóztassék ilyen invektivákat vetni fel, hogy hazafiatlanok. En azzal kezdtem beszédemet, hogy nincs ebben a házban olyan képviselő, a ki komo: lyan bármiféle kifogást emelhetne Pozsony város hazafisága ellen. Mikor én a pozsonyi német sajtóról beszélek, akkor nem azt mondom, hogy a hazafiság tekintetében nem állja meg a mértéket. Ezt megbírálni mások véleményére bizom. En nem állítom azt, hogy ez a sajtó hazafiatlan; nem tudnám ezt az állításomat bebizonyítani, tehát egy súlyos dolgot, a mit semmiféle módon indokolni nem tudok, nem állithatok. Én igenis hazafiasnak tartom a pozsonyi németséget, hazafiasnak tartom a pozsonyi német sajtót, annak daczára, hogy ez a pozsonyi német sajtó a legerősebb módon személyeskedett ennek a vasútnak kérdésében, nemcsak velem, de mindazokkal, a kik ezt. a vasutat elég bátrak voltak ellenezni. Személyeskedtek, hiszen egy egész csomag van nekem ezekből a pozsonyi német újságokból, a melyeknek engem piszkoló czikkeire a míg élek, mindig büszke leszek. (Helyeslés balról.) Engem nem érintettek rosszul ezek a czikkek, nem aprehendálöm azokat, mert én, meggyőződésem tudata-