Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-421

4-21. országos ülés 1909 február 17-én, szerdán. 93 hogy a német nyelv ellen semmi kifogásuk sincs, sőt fenn akarják tartam. Hogy állunk tehát e részben % Nekik csak az a közbeeső fórum nem kell, annak a közbeeső fórumnak intézményei nem keUenek, a melyek a magyar állam egységes mivoltát, a magyar állam nemzeti fejlődését vannak hivatva a monarchiában szolgálni, (Ugy van!) Nekik jó a Nagy-Ausztria, jó a bomlás a nemzetiségi torzsalkodások folytán. Nekik csak a magyar nem kell, az egységes magyar nemzeti állam kiépitése nem kell. (Mozgás.) Ha kérdem és keresem, hogy miért van ez, miért követik ezek az urak ezt az álláspontot, miért oly lojálisak az osztrák hatalmasságoknak törekvéseivel szemben és miért oly végtelenül illojálisak velünk és a magyar nemzeti állammal szemben, hát én itt egy messze előrelátó politikát látok, melyet az urak most bizonyára el nem ismernek, a mely azonban való igaz, soha ilyen politikát nem követnének. Az urak ma azt remélik, hogy ha a hadsereg és a nemzet közt a megegyezést meg lehet akadályozni, ha egy bizonyos entente létre jövetelét a katonai legfelsőbb körök és a magyar nemzet közt meg lehet akadályozni, ha az éket mind erősebben és erősebben lehet a király és nemzet közé beverni, akkor előmozditódik az ő törekvésük, hogy Magyarország mindinkább gyengüljön, széjjelhulljon, hogy itt valami Grossösterreich-féle quodlibet foederalismus álljon be, melyről az urak nagyon jól tudják, hogy az nem tartós állapot, de mégis arra törekszenek, mert látják ezen a réven, ezen bomlási proczesszus végén a monarchia bukását, ennek a most olyan nagyon hangoztatott nagyhatalomnak a szétfoszlását és ezen szétbomlott, összetört nagyhatalom roncsaiból látják kifejlődni Dákó-Romániát. (Ugy van ! Ugy van! Taps.) Ez az önök törekvése. Ma lojáliskodnak felfelé, igyekeznek Magyarország ellen, a magyarság és a magyar nemzet ellen támaszt keresni odafenn ; de hogy a végezel ez, azt abból merem állítani, mert ha nem ez volna, akkor nem követnének üyen politikát. Hiszen olyan fanatikusai önök a saját nemzetiségi törekvéseiknek nyelvük és kultúrájuk fejlesztése terén, hogy a mig önök ilyen fanatikusok, lehetetlen, hogy a német nyelv, a német kultúra mellett annyira lelkesednének, mint azt tegnap Maniu Gyula beszéde mutatja. Pop Cs. István : Nem is beszélt erről, csak a magyarositásról beszélt. (Zaj.) Gr. Batthyány Tivadar: Már voltam bátor beszédem során utalni arra, hogy az urak mondanak itt bizonyos dolgokat, de mikor rájuk koppint az ember, akkor tagadják. Olvassa el Maniu beszédét, ott fogja látni a magasabb nemzeti és kulturális törekvéseket kidomborítva a nagyhatalom, az összbirodalom, a monarkia összességére való hivatkozással. (Ugy van!) Ké^^telen vagyok még egy körülményre különösen felhívni a t. ház figyelmét és ez az, hogy eltekintve ezen czéloktól, melyeket a képviselő ur követ, én_ kutatom és keresem, hogy mi lehet az oka annak, hogy épen most ilyen végtelenül tapintatlan és hazaellenes módon lépnek ki az urak a porondra, kilépnek oly modorban, hogy nem egy képviselő áll oda a maga nevében, hanem veri a méhét: Ausztria és Bécs vegyétek tudomásul, mi, az egész nemzetiségi párt, együtt ajánljuk fel magunkat; a mit elmondunk itt, a mivel mi itt provokáljuk a magyar nemzeti érzületet, a mivel provokáljuk és felháboritjuk minden magyar embernek egész szivét-lelkét, azt nem egy ember teszi, azt mi mindnyájan teszszük. Kérdem: miért teszik ezt és miért épen most ? Az egyik momentum egészen világos. Látják az urak, hogy már Bécsben is azok a körök, melyek a monarkia sorsának intézésébe döntő befolyással birnak, igenis kezdenek már komolyan hajolni azon gondolkozás felé, hogy ez a magyar nemzet, a mely a legutóbbi időkben annyira megnyilatkozott a maga nemzeti önállósága, a maga függetlensége mellett, igenis megérdemli, lojalitásánál és törvényes jogainál fogva rászolgált arra, hogy akkor, mikor több pénz- és véráldozatot követelünk tőle, adjunk legalább neki az ő ideálja, az ő nemzeti fejlődése szempontjából bizonyos engedményeket. Ezt látják az urak és ez fáj azoknak, a kik itt a békét, királyunk nyugodalmas uralkodását akarják megakadályozni, a kik meg akarják akadályozni, hogy ebben a monarkiában végre-valahára nyugalom legyen, hogy ezt a nyugalmat felhasználhassuk a nép gazdasági, a nép szocziális jólétének fejlesztésére, emelésére. Látják azt, hogy itt egy nyugodt kormányzat, egy nyugodt nemzeti életnek alapja vettetnék meg abban az esetben, ha a hadsereg kérdésében a király és nemzet megegyezésre jutna, (Ugy van! Ugy van! balfelől.) és ez a njmgodtság, ez a fejlődés, a mely azután világpolitikai missziónkat igazán hivatva volna előrevinni, (Ugy van! Ugy van ! balfelől.) ez önöknek nem kell, ez ellen áskálódnak Bécsben és ezen áskálódók segédcsapataiul kínálkoznak önök fel itt ebben az országban. (Ugy van! Ugy van!) Ha teszik ezt az osztrákok, ha teszik az osztrák szélső áramlatok, pártok, ám osztrák szempontból lehet e mellett argumentálni. De egészen bizonyos, hogy ezek elleneink, hogy ezek Magyarország egysége, szabadsága, alkotmánya ellen törnek és épen, midőn a kritikus pillanat jön, a midőn arról van szó, hogy talán csak rövid idő választ el bennünket attól, hogy itt békés megoldás jöjjön létre, a midőn látják minden tényezőnél a megoldásra való hajlandóságot: uczczu neki, a magyar képviselőházból kell felkínálkozni ellenségeinknek; s felhívni figyelmüket, hogy vannak itt emberek, a kik a királyhüség, a törvényesség örve alatt a békétlenséget, a nemzet arezulütését akarják szolgálni. (Ugy van! Ugy van!) Ezt jelenti az, hogy önök most és ebben a pülanatban lépnek igy fel. (ügy van! Ugy van!) De látok én még mást is. Észlelem azt a suttogást, hallom azokat a hangokat, a melyek a közel vagy a nem messze távol jövőre bizonyos