Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-421

94 42?. országos ülés 1909 február 17-én, szerdán. reményeket táplálnak, a melyek azt hiszik, Hogy előbb-utóbb el fog itt jönni egy korszak, a mely Ausztriában a németséget, Magyarországon a magyarságot el fogja nyomtatni, a mely nemzetköziek és mindenféle elemek, felhasználásával esetleg felforgathat itt mindent, trializmusról, föderalizmusról, keleti svájczról álmodoznak és ugy látom, vannak emberek, a kik Bécsben ezt a gondolatot propagálják. Aligha tévedek abban, hogy ez a gondolat eljutott az ország keleti határáig is, eljutott Balásfalva vidékére is és hogy ez a gondolat, ez a suttogás felébreszti az emberekben azt a reményt, hogy közeledik az idő, a midőn itt mindent fel lehet forgatni, a midőn uj eszmékkel, uj rezsimekkel, magyar és németellenes rezsimekkel teljes felfordulást lehet elérni, és ugy látom, hogy itt czélzatosan — tudatosan vagy nem öntudatosan, azt nem tudom — ez a gondolat bátorítja az urakat arra, hogy most már jelentkeznek, hogy ők is itt vannak s a nagy osztozkodásnál ők is részt kérnek ebből a nagy osztozkodásból, mert már tettek arra nézve szolgálatokat. (Ugy van! Ugy van!) De a kik arra számítanak, hogy ezt a magyar nemzetet bármiféle taktikázással, bármiféle kísérletezéssel meg lehet törni, hogy ezzel az országgal és ebben az országban lehet ilyes kísérleteket tenni, azoknak azt mondom, hogy ezek hiu ábrándok, hogy ez egy kalandorpolitika, (Igaz! Ugy van !) és bárki is erre igyekeznék reábirni az illetékes tényezőket, az a legsúlyosabb felségsértést követné el, (Igaz ! Ugy van !) és ezt a monarkiát határozottan romlásba döntené. De határozottan állítom azt is és ezt ajánlom ezeknek az uraknak megfigyelésébe, hogy a magyar nemzetnek különböző társadalmi rétegei vannak és valamennyien szeretnek politizálni. Poütizáló nemzet vagyunk, szeretünk és tudunk vitatkozni, veszekedni, ha kell verekedni is, addig a mig békesség van. Mihelyt azonban ellenség támadja meg a nemzetet, akkor együtt voltunk mindig ugy a közelmúltban, mint a régmúltban egyaránt és legyenek nyugodtak, hogy együtt leszünk a jövőben is és meg fogjuk tudni menteni az uralkodót, házat, meg fogjuk tudni mentem a nemzetet ilyen kalandorpolitikától és törekvésektől. (Elénk tetszés.) Engedje meg nekem a t. képviselőház, hogy felszólalásom befej eztéül Ígéretemhez híven, hogy nem leszek szenvedélyes és nem fogom magam elragadtatni, egyszerűen csak utaljak Maniu képviselő urnak tegnapi beszédében foglalt egynéhány, különösen perfid megjegyzésére, a melyek egész törekvéseit, tendencziáit és felszólalásának czélját hiven jellemzik. Azt panaszolj a Maniu képviselő ur, hogy mi, a magyar nemzet, bele akarjuk vinni a magyar nyelvet, a magyar nemzeti érzületet, a magyar nemzeti gondolatot a magyar hadseregbe és ez ellen nemcsak tiltakozik, de ezt a kö\

r

etkező jelzőkkel illeti. Azt mondja, »ne álljanak ezen intézmények — t. i. a hadsereg is — bizonyos partikuláris érdekek szolgálatában«, s hogy mi a nemzeti torzsalkodást akarjuk belevinni a hadseregbe. Hát,t. képviselőház, tudja-e vagy nem tudja Maniu, hogy mit beszélt ? Nagyon jól tudja, hog3

r közjogunk, történelmünk, alkotmányunk értelmében nemzetiségi kérdés lehet az, hogy a nem magyarajku honpolgároknak vannak valamelyes a nyelviikre és kultúrájukra vonatkozó törekvéseik; de tudnia kellene és tudja is azt, hogy a magyar állami nyelvnek, hogy a magyar nemzeti államnak kifejlesztésére való törekvéseket nemzetiségi torzsalkodásoknak, partikuláris törekvéseknek nevezni olyan súlyos megsértése a mi alkotmányunknak, a mi élő, a magyar államnyelvre vonatkozó törvényeinknek, a mely sértést egyszer megengedtük, megtűrtük, annál is inkább, mert a kellő elnöki megfenyitésben részesült, de vegyék tudomásul az igen t. urak, hogy ez az önök eljárása, a midőn itt a szólásszabadság örve alatt, a képviselői immunitás védelme alatt, a midőn tudják, hogy itt bántódásuk nem lehet, itt felállanak, provokálják nemzeti érzületünket, provokálják hazafias felháborodásunkat, remélik talán azt, hogy mi osztrák parlamentet fogunk önökkel csinálni, provokálnak a végsőig: olyan eljárás, hogy nem tudom a kellő szóval jellemezni, mert feltétlenül imparlamentáris útra lépnék. Nem jellemzem ezt az eljárást, csak egyszerűen utalok arra, hogy ezt az eljárást, a melyet az urak itt tegnap meghonosítani igyekeztek, igenis a legcsunyább jelzővel kellene illetni. (Nagy zaj és felkiáltások : Gyáva ! Próbálnák meg Poroszországban I) Ezt az eljárást mi nem fogjuk tűrni; nem fogjuk megengedni, (Élénk helyeslés.) hogy nemzeti törekvéseink, jogos nemzeti aspiráczióink, a mi törvényben is biztosított jogaink végrehajtására, efiektuálására való törekvéseink ellen itt, ebben az országban, ebben a házban ilyen orvtámadások intéztessenek. (Elénk helyeslés és taps.) Pop Cs. István : (közbeszól. Nagy zaj és fel* kiáltások: Még ki meri nyitni a száját!) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Gr. Batthyány Tivadar: Még csak a következőt. Mi eddig, nem egyszer magam is, a legnagyobb előzékenység hangján szólottunk önökhöz. Nem egyszer odanyújtottuk önöknek a békejobbot. (Zajos felkiáltások: Elég rossz volt!) Nem egyszer kifejtettem ezt én is, annak daczára, hogy széles a világon sehol, a nem az állam nyelvén beszélő honpolgároknak annyi szabadságuk, mint épen Magyarországon, nincsen. Hogy az önöket legközelebbről érintő román példára utaljak, sem Romániában, sem sehol a világon a nem az állam nyelvét beszélő polgárok, különösen ott, a hol ugy össze vannak keverve a különböző nemzetiségek, ennyi szabadságot, ennyi jogot nem élveznek, mint nálunk. Mégis, ennek daczára, békejobbot nyújtottunk ismételten önök felé, abban a feltevésben, abban a gondolatban, hogy ha a magyar nemzet nagylelkűsége már eddig is sokat, igen sokat adott önöknek, I de a békesség kedvéért kíséreljük meg, vájjon