Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-419

52 bl9, országos ülés 1909 február 15-én, hétfőn. tése teljesen lehetetlen. Igaz, hallottunk már olyan tervekről, hogy ezen a közeljövőben fe^ nyegető létszámemelésre szükséges anyagi áldozatok megszerzésére már a pénzügyminister ur bizonyos előkészítő intézkedéseket tett; az óriási szeszadó-emelés is ezzel függne össze . . . Elnök: Kérem a t. képviselő urat, most nem létszámemelés, hanem a rendes kontingens tárgyaltatik. Ilyen tág kitéréseket nem engedhetek meg; szíveskedjék a napirendre kitűzött tárgyról szólni. (Helyeslés.) Farkasházy Zsigmond: Én ugy gondoltam, hogy ezzel kapcsolatosan lehetséges a létszámemelés kérdésével foglalkozni; hosszú praxisra hivatkozhatom, hogy legalább 500 beszéd hangzott el, mely a rendes ujonczlétszám megállapításával kapcsolatosan az ujonczlétszám felemelésének és a nemzeti követelések kérdésével foglalkozott. Mindamellett meghajlok az elnök ur kívánsága előtt annál is inkább, mert még elég mondanivalóm van a katonai hadvezetőség eddigi működéséről és azon rendszerről, melyet a hadvezetőség inaugurálni jónak Iái Volt alkalmam a t. ház figyelmét felhívni arra, hogy a katonai budget megállapítása terén Magyarországon teljes abszolutizmus uralkodik és a magyar nemzetnek, a magyar parlamentnek nincs beleszólása a katonai budget megállapításába. Összefügg ez azzal a különös szokással, melyről Pitreich volt hadügyminister egy igen érdekes czikkben rántotta le a leplet, a melyet a tavalyi katonai javaslatok tárgyalása alkalmával idéztem. (Zaj.) Elnök : Csendet kérek! Farkasházy Zsigmond: Pitreich kimutatta, hogy a katonai költségvetéseket tudatosan ugy állítják össze, hogy azok a valóságnak meg ne feleljenek, tehát hamis adatokat tartalmazzanak. Ezt oly tekintély állapította meg, mint Pitreich volt hadügyminister, a ki egyúttal kimutatta azt is, hogy a hadvezetőség ebben a nem helyes és a tényeknek meg nem felelő költségvetési megállapításban teljesen ártatlan, hanem hibás ebben az a helytelen és tarthatatlan állapot, mely a monarchia két állama közt fenforog, a melyet állandóan támadunk, melybe belenyugodni nem tudunk és melynek megoldása csak az lehet, hogy Ausztria a maga hadseregéről és Magyarország a maga hadseregéről önállóan gondoskodik, Pitreich rámutatott arra, hogy mikor a katonai hadvezetőség a katonai költségvetést megállapitja, akkor előterjeszti azt az u. n. közös ministertanácsban, ebben a közös ministertanácsban hozzászól a magyar ministerelnök, az osztrák ministerelnök, a magyar honvédelmi minister, az osztrák honvédelmi minister, a magyar pénzügyminister, az osztrák pénzügyminister, és mindkét részről az a törekvés, hogy a már megállapított budgetet minél inkább leszorítsák, minél többet lecsípjenek belőle. A hadvezetőség tehát már hiányosan állapítja meg a szükségletet azért, mert tudja, hogy bizonyos kereteken felül nem emelkedhetik és a két állam ministerei nem hajlandók beleegyezni abba, hogy bizonyos kereteket túllépjen. Már most ezen hiányosan megállapított költségvetési tételekből is leszorít mindkét ministerium bizonyos összeget. Ezáltal az a helyzet áll elő, hogy az évrőlévre megállapított hadügyi költségvetések a szükségleteknek nem felelnek meg és ezeket a hiányokat meghatalmazás, nélküli tulkiadásokkal és előirányzat nélküli kiadásokkal pótolják. Ebben a tekintetben én állandóan Pitreichnak a czikkét idéztem. Ez a volt hadügyminister megállapitja, hogy tíz év alatt nem kevesebb mint 94V2 millió koronával többet adott ki a hadügyi vezetőség a hadsereg szükségleteire, mint a mennyit részére a delegácziók megállapítottak és a parlamentek megszavaztak. Ez az anomália szerény nézetem szerint annyit jelent, hogy a magyar állam ós az alkotmányos tényezők budgetirozási joga a hadsereg terén nem érvényesül. Hogy pedig a helyzet Pitreich hadügyminister felszólalása óta nem változott, arra bizonyíték az utolsó delegáczió zárszámadási bizottságának tárgyalása és a delegáczió plénuma elé terjesztett jelentése. A zárszámadási bizottság előadója, Nagy Emil, ugyanis figyelmessé téve arra, hogy ez a tulkiadás és előirányzat nélküli kiadás állandóan évről-évre körülbelül 5—6 millió koronát tesz ki, tehát nem csekély összeget, az ügyet megvizsgálta és a magyar delegáczió zárszámadási albizottságának utasitására a következő jelentést tette a delegáczió plénumának (olvassa): »TJtasitást nyertem arra, hogy közöljem a mélyen t, bizottság teljes ülésével a zárszámadási albizottság azon megjegyzését, hogy nem tartjuk zárszámadási szempontból korrektnek, hogy évtizedeken keresztül mindig és mindig ugyanazon hiteltullépések vannak. Ezzel szemben azt projxmáltuk, utasíttassanak az illetékes faktorok, hogy legalább a költségvetéseket némileg reálisabban állítsák össze, mert egészen azt a képet nyertük az évtizedeknek vizsgálatából, hogy már a budget összeállításánál mindig arra vannak tekintettel, hogy majd a zárszámadások alkalmával helyrehozzák azokat, a miket talán költségvetésileg nem szavazná meg a képviselőház. Ezzel szemben ugyan Wekerle Sándor ministerelnök ur ő exczellencziája egészen más szempontot tárt fel. Azt mondotta, hogyha jól állapítanák meg a költségvetést, akkor is mindig volna túllépés. Szerintem — mondja Nagy Emil előadó ur — zárszámadásilag ugyan nem helyes az eljárás, de a pénzügyminister szempontjából a szűkmarkú jjreliminálás mégis jobb, mert igy minél kevesebbet kötelesek lekötni az ország pénzéből.«