Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-419

[1 4/0. országos ülés 1909 február 15-én, hétfőn. parlamentből kiszorítottak . . . (Mozgás a baloldalon.) Buza Barna (közbeszól). Molnár Jenő: Rakovszky elől szaladt; mi csak utána mentünk! (Derültség a baloldalon.) Farkasházy Zsigmond: Buza Barna t. képviselőtársam, közbeszólására, a ki, midőn beszédre kerül a sor, mindig legelői szokott lenni, meg kell jegyeznem, hogy ha valaki hibás abban, hogy nem én, hanem az egész parlament szaladt, akkor nem én vagyok hibás, mert emlékeztetem a t. képviselőtársamat arra, hogy azon a pártértekezleten, a mely az eseményt megelőző napon tartatott, én voltam az egyetlen a többségben, a ki azt indítványoztam, hogy ne zárják be az ülést a katonák megérkezte előtt; a ki azt mondtam, hogy nem szabad ott hagynunk a parlamentet, hanem ott kell maradnunk és hogy ha leszúrnak, agyonvernek is mindnyájunkat, akkor is helyt kell állnunk. (Mozgás és derültség a baloldalon.) Ez faktum, t. ház. (Helyeslés balfelől. Mozgás és zaj. Elnök csenget.) Merem állítani, hogy ha nem 400 embert, hanem csak egyetlenegy embert szúrtak volna is le, akkor Magyarország ma nem volna ott, a hol van. Nem volna ott, ha csak egyetlen ember is akadt volna, a ki feláldozta volna magát. (Mozgás a baloldalon.) Nem kívánok ezen sajnálatos események felett most bírálatba bocsátkozni, azonban az ma is meggyőződésem, hogy ha a t. függetlenségi párt akkor, egy nappal az esemény előtt indítványomat elfogadta volna, akkor ma nem volnánk abban a helyzetben, hogy szégyenkezve kell megállapítanunk, hogy a híres függetlenségi kuruczpárton Bécsben nevettek és hogy nemcsak nem tudunk elérni Becsesei szemben semmit, de még csak elő sem állhatunk semmiféle kívánsággal, mert tudjuk, hogy arra gunykaczaj lesz a válasz. Abban az időben, a mikor nem kellett volna valami nagy hősiességet tanúsítani, mert hiszen nem arról lett volna szó, hogy a barrikádokra menjünk fel, hanem arról, hogy a római szenátorok méltóságával, öntudatával itt üljünk azon a helyen, a hova minket a nép bizalma állított. Ez komoly dolog, t. képviselőház és e felett csak Buza Barna nevethet. Mezőfi Vilmos: Mondtam, hogy maradjunk itt a szuronyokkal szemben is. (Zaj.) Farkasházy Zsigmond : Magamat is bűnösnek érzem abban, hogy lehetséges volt vérontás nélkül a parlamentbe katonákat beereszteni. Sümegi Vilmos: Igen! Honvédeket! Farkasházy Zsigmond: Mondom, nem akarom magamat a bűnrészességből kivonni, de állithatom, hogy a hány tagja a parlamentnek csak volt, mindannyi ugyanolyan bűnös, mint én. Rám nézve talán mentségül szolgálhat, hogy ellenkező indítványt tettem és talán elhiszik, hogy, ha volt bátorságom az indítványt megtenni, lett volna bátorságom érte helyt is állani. Ezek azonban elmúlt dolgok, kár tehát róluk beszélni, de nem szabad a történelmi faktumokat ebben a tekintetben meghamisítani. (Zaj.) Ezzel a szomorú reminiszczencziával, a mely véletlenül felfrissül emlékezetemben, szorosan összefügg az a harmadik érv is, a melyet a függetlenségi párt részéről lelkiismeretük megnyugtatása érdekében hangoztatnak azon álláspontunkkal szemben, hogy a nemzeti bank kérdésének eldöntése előtt nem hajlandók az ujonezokat megajánlani. Hivatkoznak a függetlenségi párt előtt a hires magyar lovagiasságra, a mely minden magyar embernek, de különösen minden magyar törvényhozónak kötelességévé teszi, hogy a mit Írásban az ő vezérei megszabtak, azt az udvarral szemben meg is tartsa, már csak szavahihetősége* érdekében is. Én is azon az állásponton vagyok, hogy a paktum pontjait szigorúan meg kell tartani. A társadalmi élet szabályai szerint azonban valakire nézve csak oly kötés lehet érvényes, a melyről tudomása van és senkit sem lehet az ő tudomása nélkül kötelezni. Már most a legutóbbi hónapok eseményei meggyőztek minket arról, hogy a paktumban a nemzetet és a függetlenségi pártot oly módon kötelezték, mint a hogy tudomására nem hozták, mint a hogy arról tudomása nem volt, mint a hogy arról a nemzetnek nem referáltak és mint a hogy erre a nemzettől mandátumot nem kértek és nem kaptak. Polónyi Géza t. képviselőtársamnak múlt évi deczember 14-én elmondott beszédéig mindig azon meggyőződésben voltam, hogy a paktum minden egyes pontja kötelezi ma a többséget, parlamentet, magyar nemzetet. (Zaj.) Polónyi Gézának 1908. deczember 13-án tartott beszédéből azonban, a melyért Wekerle Sándor ministerelnök ur háláját fejezte ki Polónyi Géza képviselő urnak, kitűnt és megállapítást nyert az, hogy a paktum egészen más valamit vagy legalább sok mást is tartalmaz, mint a mit velünk, a többség tagjaival közöltek, s mi, a többség tagjai, a nemzettel közöltünk. Nevezetesen a paktum első pontja, a mely soha tudomásunkra hozva nem volt, azt foglalja magában, hogy a magyar vezényleti és vezérleti nyelv teljesen ki van rekesztve, mig 8. vagy 9. pontja azt mondja, hogy a magyar joarlament vezetősége, a vezérlő bizottság tagjai — nem tudom pontosan, hogy szól — magukra nézve elismerik a hadsereg továbbfejlesztésének, a létszámemelésnek szükségét. Hock János: Ha külső okok ezt szükségessé teszik. Farkasházy Zsigmond: Igen, ha külső okok szükségessé teszik. Vagyok bátor azonban kérdezni akármelyik képviselőtársamtól bármelyik oldalról, vájjon volt-e nekik az utolsó választások előtt tudomásuk arról, hogy a hadsereg fejlesztésének szükségessége elismertetett a kormány részéről ? Egy hang (balfelől) : Elismertetett! Farkasházy Zsigmond: Igen, elismertetett, de csak ellenszolgáltatás mellett, hiszen sokan vagyunk, a kik elismerjük ma is, elismertük akkor is, hogy a magyar hadsereg fejlesztésre szorul,