Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-434

462 434. országos ülés 1909 márczius 6-án, szombaton. pénzintézetnek szintén joga van, mert hiszen arra számított, hogy három-négy éven át fog X%-ot kapni és most csak fél évig kapta. Méltóztatnak tudni, hogy az amortizaczionális kölcsönöknél erre nézve egy kulcsot találtak a bankok. A 30—50 féléves kölcsönöknél, ha az illető korábban mondja fel a kölcsönt, köteles stornó-dijban egy bizonyos megtérítést fizetni, a mely az idő folyamában mindig kevesebb lesz : az első harmadban 3%, a másodikban 2%, az utolsóban csak 1%. Ezt alkalmaznunk kell, ha igazságosan akarunk eljárni hasonló biztosított hiteleknél. Ha teljesen igénybe vétetik, akkor jogos és akkor el fog oszolni három-négy évre az a bizonyos perczent, a melyet a bank magának kikötött, ha azonban csak rövid időre veszik igénybe, és tovább nem, a perczentuácziót le kell szállítani. Ez a feltétlen igazság, mert ha ezt nem teszi a bank, illojalitást követ el. Azt mondotta t. képviselőtársam, és pedig a legnagyobb meggyőződés hangján aposztrofálva Wekerlét, hogy ő egyik felolvasásában a legkétségtelenebb közgazdasági igazságokat mondotta el, a mikor kifejtette, hogy semmiféle törvényhozással, semmiféle törvényes intézkedéssel nem lehet a pénz árát megváltoztatni. Azt hiszem, ez iránt senkinek kétsége nincs, és én nem gondolnám, hogy Wekerlének szüksége volna arra, hogy valaki megvédje. Nem is ezért szólalok fel, csak ki akarom mutatni t. képviselőtársam tévedését, mert meg vagyok arról győződve, hogy ő csupán tévedésből mondotta a jelen szakasznál ezeket, minthogy e szakasz abszolúte nem akarja befolyásolni a pénz árát. Már a pénzügyi bizottság korrektúrája is igazolja, hogy a pénz árának fluktuáczióját nem akarja és nem intenczionálja megváltoztatni. Nagyon helyesen hivatkozott t. képviselőtársam e tekintetben Wekerle mondására, a mely tökéletesen közkincse a közgazdasági tudománynak, hogy t. i. a pénz árát a kereslet és kínálat fogja megállapítani. Ráhelyezkedett erre a közgazdasági bázisra, alapigazságra akkor, a mikor megállapította, hogy a javaslat az Osztrák-Magyar Bank mai bankkamatlába felett egy bizonyos rátán felüli összeget állapit meg, és pedig a pénzügyi bizottság szövegezése szerint 3%-ot. Ezt, hogy megnyugtassuk a vidéki takarékpénztárakat, 1%-kal feljebb lehetne emelni, és én leszek bátor egy módosítást benyújtani, mely szerint a 3%-ot 4%-ra kérem kiegészíteni. A kérdés az, hogy ezt a paragrafust egészen el kell-e vetni, vagy pedig egy módosítással el lehet-e fogadni. Ha mi a pénzügyi visszaéléseket, a takarékpénztárak visszaéléseit itt igazolni akarjuk és el akarjuk ismerni, hogy minden takarékpénztári visszaélés szabad, akkor vessük el ezt a paragrafust, mert ne tessék elfelejteni, hogy nincs semmiféle törvényes intézkedésünk, a melylyel mi a takarékpénztárakat megtámadhatjuk. Méltóztatott hivatkozni arra, hogy az uzsoratörvény e czélra elég jó. Tessék mutatni nekem a praxisból egyetlen pénzintézetet, a melyet az uzsoratörvény alapján megrendszabályoztak volna. Az egész magyar judikaturában egyetlen egyet sem fognak mutathatni. Ne hivatkozzanak tehát olyan törvényre, a melynek 26 éves uralma alatt egyetlen esetet sem sikerült korrigálni. Ne tessék azt mondani, hogy az ilyen törvény védbástyának, korrekturának elfogadható. A teória talán azt mutatja, hogy az uzsora törvénynyel meg lehet fogni őket, de a praktikus jogász ezt sohasem fogja elismerni, mert a praxisban erre eset nincs. És miért nincs ? Nagyon messze vezetne ennek a fejtegetése. (Halljuk ! Halljuk !) Nincs azért, mert az ügyész urak alig üldözik ; nincs azért, mert a bíró urakban alig van érzék ez iránt; és harmadszor és legfőképen nincs azért, mert az a megnyúzott panaszos nem megy erre az útra, hogy még többjébe kerüljön, nem járja végig a kálváriát, és nem akarja blamirozni magát a világ előtt, az igazságszolgáltatás előtt, — és ráadásul még czélját sem éri el. (Ugy van! Ugy van! a középen.) Ennek a szakasznak a története mutatja azt, hogy a kormány nem ragaszkodott mereven a szakasz eredeti szövegéhez. Már a pénzügyi bizottság belement a szöveg megváltoztatásába. Ennek a paragrafusnak tovább fejlesztése érdekében, abból a czélból, hogy zaklatás se legyen, és a vidéki hitel se szenvedjen, vagyok bátor következő módosításomat beterjeszteni (olvassa) : »A 21. §. első bekezdésének negyedik sorában 3% helyett tétessék 4%«. (Helyeslés.) Az utolsó bekezdés első sorának e szava után »alkalmazandó«, szurassék közbe : »ha a kamat s mellékjárulékak (Zaj. Halljuk! Halljuk!) 8%-ot nem haladnak meg«. Ezt azért kérem, mert kétségtelen, hogy a vidéki kölcsönök drágábbak és a 8%-os kamat lévén a legális kamathatár, abszolúte nem volna helyes intézkedés, ha ezen a határon alól valakit, bár csak pénzbelileg is, büntetnének. Pedig megtörténhetnék ez akkor, mikor a bank rátája 4%-on alul van, s ez'esetben 4% hozzácsapásával a 8%-nál nem mehet tuí az a vidéki pénzintézet; miután azonban ez olyan kamatláb, a melyet a törvény és az élet is elfogadott, ennélfogva azt hiszem, meg kell engedni, hogy 8%-ig elmehessen bármely pénzintézet a nélkül, hogy abba a bűnbe esnék, a mit az a paragrafus megtorolni akar. Méltóztattak a hitel lehetőségét felvetni. Erre az a megjegyzésem, hogy vagy tisztességes a hitelező és jó az adós, — a mikor nincs ok arra, hogy a vidéki intézet szertelen kamatokat vegyen (Ugy van!) — vagy nem jó az adós és akkor ne adjon neki kölcsönt a hitelező, mert hiszen a könynyelmű hitelezésnek szintén gátat kell vetni. Méltóztassék csak meggondolni, hogy milyen csodálatosak Magyarországon a hitelviszonyok. Mig Ausztriában félannyi pénzintézet látja el a hitelszükségletet, addig nálunk kétszer annyi pénzintézet van. Vegyük ehhez hozzá még azt, hogy kevesebb tőkénk van, mint Ausztriának és mégis kétszer annyi pénzintézettel dolgozunk;