Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-433

438 k33. országos ülés 1909 »az üzletrészek 5 százalékának* helyett »az üzletrészek 6 százalékának« tétessék. Kérdem a t. házat: Méltóztatik-e a 19. §. első bekezdését változatlanul elfogadni a pénzügyi bizottság szövegezése szerint, szemben Lányi Mór képviselő ur módosításával, igen vagy nem ? (Nem !) Ha nem, akkor kijelentem, hogy az eredeti szöveg nem tartatik fenn változatlanul, hanem az elfogadtatik Lányi Mór képviselő ur módosításával. Következik a 20. §. Vertán Endre jegyző (olvassa a 20. §-í/ Elnök : Az előadó ur nem kíván szólni. Vertán Endre jegyző: Baross János! Baross János : T. ház ! A 20. §-hoz kétrendbeli indítványt vagyok bátor benyújtani. Első indítványom az, hogy az 1. pontban ezen kezdő szó elé »azoknál« tétessék : »azoknál a vállalatoknál, melyek kizárólag ipari termeléssel foglalkoznak«, 7 százalék legyen az adókulcs. (Helyeslés.) A tiz százalékos adókulcsnak, a mely ezen adó javaslatnak az alapját, a kiindulási pontját képezi, egyik indító oka ugyanis az volt, hogy a nagy vállalatok és a nagy bankok, a melyek adómentes papírokban bírnak tartalékokat, a törvény előtti egyenlőség, az egyenlő adózás elvének megfelelően és — az indokolás kifejezése szerint — a versenyben megnyilvánuló aránytalanság megszüntetése czéljából, ezen magas tiz százalékos adókulcscsal sújtatnak. Az iparvállalatok azonban ezen kategóriák alá nem sorozhatok, mert nekik tartalékaik, különösen adómentes értékpapírokban elhelyezett tartalékaik nincsenek. Különösen fontos azonban az, hogy mig közös vámterületben vagyunk, a magyar iparnak versenyképességét az osztrák iparral szemben nehezíti az az adózásbeli differenczia, hogy a magyar iparvállalatok erősebben vannak adóval megróva, mint a régi, erős osztrák iparvállalatok, (Igaz! ügy van!) különösen, hogy az osztrák iparvállalatok jövedelmi adóval nem sújtatnak. Ez okból minden józan magyar politika, a mely egyforma arányban akarja a magyar mezőgazdaság és ipar fejlődését előmozdítani, kívánatosnak tartja, hogy a magyar ipar az osztrák iparral szemben, különösen, a mikor nehéz gazdasági kérdések megoldása előtt állunk, konkurrens képességét adózásbeli nagyobb terhek révén el ne veszítse. Ezen iparpártolási szempontból vagyok bátor a 20. §-hoz ezen javaslatomat, illetőleg pótlásomat benyújtani. (Helyeslés.) Hasonlóan fontos kérdést érint második javaslatom, a mely a 20. §. 2. pontjára vonatkozik és a melyet nemcsak a magam nevében, hanem 101 képviselőtársam nevében vagyok bátor benyújtani. Szól pedig a javaslatom ekképen (olvassa): »Alulirottak a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok kereseti adójáról szóló 601. számú törvényjavaslat, III. fejezet, 20. §-hoz következő módosítást indítványozzuk: »A második pontban »segédműveknél« szó után a következő toldás iktattassék : »valamint mindazon, akár gazdasági, akár ipari önsegélyezési, továbbá termelési, beszerzési, értékesítési szövetkezeteknél és végül a márczius 5-én, pénteken. fogyasztási szövetkezeteknél, melyek üzletrészeik után 5%-nál nagyobb osztalékot nem fizetnek, az adó kulcsa 5% legyem. (Elénk helyeslés.) 102 aláírás. Eme második indítványom megindokolására szabadjon néhány szót szólnom. A mint látjuk, egy olyan generális adóreform, mint ez, érinti az egész gazdasági és szocziális életét a nemzetnek. Ezen szempontból különösen fontos egy olyan modern intézménynek a sorsa, mint a szövetkezeteké, a melyek Magyarország egész társadalmi és szocziális életét megreformálni vannak hivatva. Azok között a memorandumok között, a melyek százszámra érkeztek az adó javaslat kérdésében a házhoz, kiváló fontosságú a magyarországi szövetkezetek szövetségének memoranduma, a melyet a pénzügyi kormányhoz benyújtott dr. Horváth János, a magyarországi szövetkezetek szövetségének igazgatója és gr. Majláth József elnök. Ezen memorandumban ki van fejtve, hogy a gazdasági és ipari szövetkezetek már bizonyos adókedvezményben részesülnek ugyan a jelen tárgyalás alatt levő adójavaslat 4. és 19. §-ában, a mely szerint azon raktárszövetkezetek, gazdaságiak és ipariak egyaránt, a melyek csak tagjaiknak árusítanak, illetve tagjaik részére tartanak fenn árukat, adómentességben részesülnek. Ezen kategóriába nem sorozhatok be és ezen adómentességgel nem élhetnek a fogyasztási szövetkezetek, mert a fogyasztási szövetkezetek kénytelenek nemcsak tagjaiknak, hanem másoknak is árukat eladni, egyszerűen azon okból, mert Magyarországon — sajnos — az összetartozandósági érzet, az együttérzés, különösen a magyar parasztságban, de általában a magyar fajban is nagyon kicsiny és épen ezen szövetkezeti mozgalmak, nemcsak gazdasági, hanem népnevelési czélja is van, (Ugy van I) az, t. i., hogy az összetartozandósági érzetet a kis exisztencziákban növelje. De vannak ennek gazdasági okai is. Mondjuk, épen a legszegényebb néposztály, a melynek talán nincs módjában beállani a szövetkezeti mozgalomba, vagy a munkáselem, a mely egyik faluból a másikba vándorol és nem tagja annak a fogyasztási szövetkezetnek, meg volna fosztva attól, hogy a szövetkezetben szükségleteit kielégíthesse, daczára annak, hogy — tegyük fel — abban a faluban más ilyen kereskedelmi vállalat, mint épen az az egy szövetkezet, nincs. Ha még hozzáveszszük azt, hogy különösen a kincstári egyedáruság czikkeinek, mint a dohánynak, szeszesitaloknak, sónak és bélyegeknek elárusitási jogát a szövetkezetek csak ugy nyerhetik el, ha idegeneknek, tehát nemtagoknak is árusítanak, láthatjuk, hogy a fogyasztási szövetkezetek kénytelenek üzleti összeköttetéseiket nemtagokkal is fentartani. De a szövetkezet, a mint nemtagoknak is elad, azonnal kiesik az adómentesség privilégiuma alól. De mi nem is adómentességet, nem is privilégiumokat kívánunk a szövetkezetek részére (Ugy van !), mi csak törvény előtti egyenlőséget, gazda-