Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-432

4-32. országos ülés 1909 márczius k-én, csütörtökön. 421 tőkének 5—6% a dividenda, ez méltányos elbánás lenne ; de azoknál a részvénytársaságoknál, trustöknél stb. hol a dividenda felmegy 10—20—25—50 százalékra és a tartalékalap nevelésére fordittatik évenként a nyereség, ott már fokozatos adóztatásnak van jogosultsága és értelme. Azonban ez megint csak teória, mert az adóreform alapelveibe ütközik. Csodálatos ellenszenvvel találkozunk a progressziv eszmével szemben, ugy hogy ezt felesleges bővebben fejtegetnem, de a jövendő szempontjából talán nem felesleges, ha legalább egy hang emelkedett a képviselőházban, mely a dividenda fokozatos emelkedésével szemben a fokozatos adóztatást tartja jogosultnak és helyesnek. Fábry Károly Az igazgatóknál is! Polónyi Géza : Ez úgyis megvan. A jelenléti bárczák úgyis megvannak adóztatva. Azt se tessék elfelejteni, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál a kétszeres, háromszoros, sőt négyszeres adóztatás lehetősége is fenforog. A 20. §-ban méltóztatik megtalálni azt a rendelkezést, hogy a vállalati adón kivül a részvényesek külön fizetnek adót, azonkivül az igazgatók, a jelenlét, illetőleg a tantiémek után is fizetnek adót. Ezt ne méltóztassék elfelejteni, miután a tantiémekhez van irányitva a százalék, s ebben magában megvan a progresszió. Mentül nagyobb a tantiém, annál nagyobb az adó százaléka. Csak az alapadónál nincs keresztülvive a fokozatosság, ezért tartanám helyesnek, hogy, ha pl. 5% a dividenda, legyen az adó 5%, azután fokozatosan emelkedjék ott, a hol magasabb a dividenda 15—20%-ig. Ha e tekintetben részletes adatokba akarnék bocsátkozni, a legutolsó év történetéből mesés dolgokkal állhatnék elő, hogy egyes részvénytársaságok milyen magas dividendákat fizettek, milyen módon hatottak közre az épitkezési ipar megdrágítására, pl. a téglakartellek. De ezekről most nem akarok beszélni, mert az idő rövid és még más okok is vannak, hogy ne nyújtsam ezt a vitát. Azonban in konkréto felmerül a 21. §. kérdése. Ez az u. n. szégyenparagrafus, a mely ellen általános a felháborodás (Ugy van! bal felől.) Én azt rettentő mód jogosultnak tartom, ha az u. n. uzsorával szemben valaki prohibitiv intézkedéseket akar csinálni. Engem ezen szempontnál nem gazdasági kérdések, hanem, nyiltan megmondom, igazságszolgáltatási tekintetek vezetnek. Én azon az állásponton vagyok, hogy nem tartom helyesnek, ha a játékból eredő jövedelemben osztozik az állam. Nekem sohasem változott meg az álláspontom a tekintetben, hogy a magyar magánjog elvének, hogy a játékot és a játékszenvedélyt nem akarja fokozni semmiféle totalizatőrrel vagy osztálysorsjátékkal, hive vagyok, de ezek még nem büntetendő cselekmények. Itt még van értelme annak, hogy az áUam azt mondja : ha már tűröm a játékszenvedélynek ezt a magánjogilag különben turpis causát képező tombolását, abból legalább a magam, vagy — mondjuk igy — a szegény számára a megfelelő perczentet adandó vagy pedig megfelelő egyenértékben megkapjam. De a mit jogászilag megengedhetetlennek és a mit igazságszolgáltatásilag veszélyesnek tartanék, az az, hogy ha egy állam valamit büntetendő cselekménynek minősit, — mint a hogy büntetendő cselekménynek minősiti az uzsorát — abból a magam számára províziót kérjek. Ezt nem fogadhatom el, mert a közmorál megrontására vezethetne. T. i. ott, a hol én tűrök egy institucziót, és abból még magamnak jutalékot követelek, ez még állami igazságszolgáltatási szempontból nem kifogásolható dolog; de a mit büntetendő cselekménynek mondok, hogy akkor egy másik törvényben azt mondjam : csak kövesd el bátran ezt a dolgot, elkövetheted, ha nekem proviziót fizetsz ezért egy magasabb adó fejében, ezt már szerencsétlen princípiumnak tartanám. Azért melegen ajánlom, hogy ezen igazságszolgáltatási magasabb elvek szempontjából ezt a dispozicziót méltóztassanak kihagyni. Azonban a mélyen t. pénzügyminister ur szives figyelmébe ajánlom először a következőt. Én nagyon szivesen restituálnám azt a 21. §-t azzal, hogy a biztosító társaságoknak azokat a díjtartalékait, a melyek nem magyar értékekben vannak elhelyezve, a mi — fájdalom — külföldi részvénytársaságoknál legnagyobb részben igy van, magasabb adó alá vonnám. (Helyeslés.) Ez teljesen jogosult, helyes dolog, financzialiter is biztosabb és magasabb eredményt tudnék vele elérni. Régen késik és régen várjuk már a biztosítótársaságokról szóló azt a törvényt, a mely kimondja, hogy a hazai földön jogokat élvező társaságok díjtartalékaikat ne helyezzék el külföldi papírokban és értékekben, a melyeknél a szekuritás tekintetében már csak azért sincs meg a biztosíték, mert hiszen külföldön lévén a vagyon, a végrehajtás is nehezebbé, nem ritkán lehetetlenné is válik. Volt alkalmam a képviselőházban adatokkal kimutatni, hogy amerikai társaságoknál soha be nem jegyzett és máról holnapra 500%-kal vagy mondjuk 100%-kal — hogy a tőzsdeérték és a névérték közötti különbség ne hasson zavarólag — visszaesett a papíroknak az értéke egy napról a másikra ugy, hogy az abszolút semmi értéket nem képviselt, sőt nem létezett vasutaknak elsőbbségi kötvényei is szerepeltek biztosítási díjtartalék czimén. Hogy ezeket a dolgokat legalább egy adótörvénynyel érjük utói, ezt helyesnek tartanám, és ha e tekintetben a mélyen t. pénzügyminister ur szives hozzájárulásával valamely javaslat tétetnék, — én magam nem fogom megtenni — azt nagyon melegen támogatnám. Van még egy kérdés. A nyilvános számadásra kötelezett vállalatok adójánál a kőszénbányákra nézve a 10%-os adót 7%-ra javasolja mérsékelni a törvényjavaslat. Megint közgazdasági elméletek mérkőzéséről van szó. Én sohasem voltam, sohasem leszek hive a kivitek prémiumnak. Erről egyszer hosszabban beszéltem a házban és engem még senki sem győzött meg, hogy a kivitek pré-