Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.
Ülésnapok - 1906-432
420 i-32. országos ülés 1909 márczius 4-én, csütörtökön. keresetadót fizetnek, csak más titulus alatt: nyilvános számadásra kötelezett vállalati adót fizetnek. A kereseti adó kulcsa 5'4%-ban lett megállapitva, az itt javaslatba hozott 10%-os adókulcs differencziálását jelenti az adózásnak, a mely nem is titkolt tendencziá jávai a részvénytársasági és társulati utón gyűjtött tőkék megadóztatásának súlyosabb viszonyba való hozatalát czélozza. Közgazdasági elméletek szempontjából sokat lehetne e kérdésben pro és kontra felhozni, én azonban e területre most rátérni nem szándékozom. Csupán azt akarom még megemlíteni, hogy a mig eddig ezek a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok 10%-os keresetadót fizettek és a 30%-os általános jövedelmi adó 3%-kal nehezedett rájuk, ennélfogva összesen 13%-os adószabás alá estek, a jövendő szempontjából megmaradván a 10%-os adókulcs és behozatván az uj jövedelmi adó, ezáltal legnagyobb részükben súlyos adóemelkedésnek lesznek kitéve. A mennyiben ugyanis 9800 koronánál éri el a 3%-os határt a jövedelmi adó, ugy a 9800 korona jövedelmen felül már a jövedelmi adó magasabb százalékkal sújtja a társulatokat, mint az eddigi általános jövedelmi pótadó. Ez a jövedelmi adó, mint méltóztatik tudni, 0.7—5%-ig emelkedik. Annál súlyosabb ez, t. képviselőház, most a részvénytársaságokra, mert a részvénytársaságokkal szemben fenmarad egyrészt az az eddigi helytelenség, hogy az adó maga is, miután az le nem vonható, adóalapul kinálkozik, t. i. adóalapul válik az adó is, a melyet levonni nem lehet és nem szabad, ez eddig is megvolt, másrészt rendkivül súlyos helyzetváltozás áll be a részvénytársaságoknál, a mennyiben eddig élvezett u. n. tárgyi adómentességük lényegesen megszűnik és jövőben a jövedelmi adó alá esik az összes eddigi adómentes állampapirok után élvezett jövedelem is, a mi egyes pénzintézeteknél egyharmad, másoknál egynegyed részét érinti az ő adó alá eső mérlegvagyonuknak, ugy hogy maga az eddigi 13%-os megadóztatás felemelkedik a jövedelemadónak egész 5%-áig menő fokozata folytán 15%-ig, azonfelül pedig a tárgyi adómentesség elvonásából származó hátrány 4—10 százalékig is felemelkedhetik az adóztatás szempontjából. Ilyformán be fog állani az a helyzet, hogy részvénytársaságok, a melyek eddig 13%-kal voltak megróva, t. i. kereseti adó- és általános jövedelmi pótadóban, ezentúl 15—25%-ig menő adókülönbözettel fognak sújtatni oly esetben, hol az adómentes papirok, tárgyi adómentességet élvező adóalapok ezentúl az illető társaság mérlegében a vagyonnak egy harmadrészét, vagy esetleg még nagyobb részét is képviselik. Ezeket csak azért soroltam fel, hogy a jogosultsága a felmerült panaszoknak legalább röviden jelezve legyen. Nincs kilátásom, hogy e tekintetben valami gyökeres orvoslásra számithatnék, azonban meg kell jegyeznem egy pár szót, a mi talán nem fölösleges. Ez abban áll, hogy a részvénytársaságoknál, és általában véve a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál a veszteség tekintetében az alapjavaslat a veszteségeknek leirását egyáltalában nem engedte meg, mig a mostani pénzügyi bizottsági szöveg szerint az utolsó évi veszteség az adóalappal szemben leírható. Ezt én nem tartom egészen megegyeztethetőnek létező jogállapotunkkal és a létező kereskedelmi törvénynyel. A kereskedelmi törvény idevonatkozó rendelkezése szerint ugyanis a mérleg akként szerkesztendő, hogy a később előálló jövedelmek vagy nyereségtöbbletek elsősorban az alaptőkével szemben fenforgó veszteségek refundálására fordítandók. Ebből az intézkedésből az fog bekövetkezni, hogy az a kereskedő, ki mérlegét a kereskedelmi törvény szerint csinálja meg, az adóztatásnál a mérlegnek figyelembevételére nem számithat, mert az adóval szemben csak az egyévi veszteségnek leírása lévén megengedve, az adózás nem fogja figyelembevenni az ő mérlegét. Ennek folytán kénytelenek lesznek a kereskedők — valószínűleg meg is fogják tenni, kiknek nagyobb érdekük — hogy kétféle könyvelési rendszert vagy legalább kétféle mérleget lesznek kénytelenek készíteni, az egyiket a kereskedelmi törvényszék számára vagy bírósági használatra, a másikat az adózás szempontjából, hol csak az egyévi veszteséget fogják leírni a mérlegből, daczára annak, hogy még van a multakra nézve refundálandó veszteségük. Ezek az életben bizony mégis jogosultabb kifogásokra szolgáltathatnak okot, mert ha valaki elvesztette az alaptőkéjének egy nagyobb részét és azután azt későbbi nyereséges vállalatokkal tudja pótolni, talán igazságos volna, hogy a kereskedelmi törvénynek megfelelően ezen veszteségleirás után ne fizessen adót. A mit azonban elvi szempontból nem tartok helyesnek, az az, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok mint jogi személyek és mint fizikai személyek jövedelmi adó alá vonatnak. A jövedelmi adónak természetes rendeltetését a személyhez kötöttség és a jövedelemnek személyes felhasználásában való adó alá vonása képezi. A részvénytársaságok és nyilvános számadásra kötelezett vállalatok nem lévén fizikai személyek, azoknál az u. n. felhasználási százalékok : ruházat, ápolás, stb. fel nem merülvén, ott levonás tárgyaivá sem lehetnek, ennélfogva a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok megadóztatásánál ez is mint súlyosító körülmény hat közre. Sokat lehetne elvi szempontból még érinteni, a miket azonban nem szándékozom itt bővebben érinteni. Egyet azonban mégis kiemelek, és ez az, hogyha én a progressziónak jogosultságát valahol látnám, ugy igazán a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál volna annak helye. (Igaz ! Ugy van ! balfelől.) Ausztria is, más, államok is rátértek már arra, hogy a nyilvános számadásra kötelezett vállalatoknál az adóalap a szerint fokozódik, a mint a dividenda emelkedik. Vagyis azon részvénytársaságoknál, hol a befektetett