Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-425

222 425. országos ülés 1909 Nagy dolog volt, nem is álmodták, hogy keresztül lehet vinni. Bozóky Arpád: A horvátok nem állnának megint rendelkezésére. Nagy György: Csodálkozom is, hogy ily naiv indokkal, a horvátokra való hivatkozással, sikerült egy ily rendelkezést, a házszabályok ilyen módosítását keresztülvinni. Erre a nagy gyönyörűségre, hogy a házat feloszlatják nem számithatunk, hanem tudjuk, hogy következik a létszámemelés veszedelme, jön a véderőtörvényjavaslat, ennek pedig legeslegelső szakasza arról fog intézkedni, hogy mennyivel kell súlyosabb véráldozatot hozni, mert azt jól tudom, hogy nem azért jön a véderőj avaslat, hogy leszállítsák a hadsereg létszámát. Ezt tartottam szükségesnek elmondani a házfeloszlatás kérdésében, hogy az aggódókat megnyugtassam. A házszabályokkal a házfeloszlatás ellen felépítettek oly biztos várat, hogy mig az öt esztendő utolsó percze kihasználva nincs ezen bűnös házszabály alkalmazása mellett, addig ezt a parlamentet feloszlatni nem fogják. Hogy így megnyugodva figyelmesebben hallgathassanak meg t. képviselőtársaim, mert izgatottság mellett elveszne érvelésem, folytatom tovább beszédemet az ujonczinegajánlás tárgyában. Hogy milyen a mi hadseregünk, azt mutatja az, hogy sehol a világon, daczára a magyar faj SZÍVÓS és erős akaratának, egyetlenegy hadseregben annyi öngyilkosság, mint nálunk, nem fordul elő. Alig lehet napilapot olvasni, hogy említés ne legyen téve egy-két öngyilkosságról. Ne méltóztassék a hivatalos jelentés adatait komolyan venni, a melyben okul a szerelmi bánat, az életuntság és más hasonló elfordul. Az életuntság 20—21 éves korban nem fészkeli be magát egészséges lélekbe. Mélyebbre ható okokat kell keresni. (Felkiáltások balfelól: Szerelem!) Méltóztassék csak meghallgatni a statisztikai adatokat. (Halljuk ! Halljuk !) A mig Magyarország és Ausztria hadseregében 100.000 katonára 149 öngyilkosság esik, addig Németországban ugyancsak 100.000 emberre 67, pedig hires a német hadseregnek is a drillje, de mégis emberségesebb. Németországban Magyarország és Ausztria után talán a legerősebb a katonai fegyelem, de ott nem felejti az a tisszt, hogy ő nemcsak katona, hanem német állampolgár is, nem felejti, hogy az a katona neki nemcsak alantasa, hanem egyszersmind embertársa is. Olaszországban 100.000 emberre 40 öngyilkosság esik, pedig heves, lobbanékony az olasz temperamentum és egy meggondolatlan perczben az ember könnyen önmagára emelheti a fegyverét. Francziaországban, a boldog köztársaságban még kedvezőbb ez az arány. Itt, a hol szabad állampolgár a katona, csak 25 öngyilkosság esik 100.000 katonára. Francziaországban, a szabad köztársaságban értem ezt. Belgiumban 34, sőt Oroszországban, a zsarnokság hazájában is kevesebb az öngyilkosságok száma a katonáéknál, mint nálunk, Ausztria és Magyarország hadseregében. február 2í-én, szerdán. Ezek előtt a statisztikai adatok előtt nem szabad bűnösen, könnyelműen szemet hunyni. Azoknak az öngyilkosoknak nagy része magyar fiu, a mi magyar testvéreink, a kiknek sorsát szivünkön kell, hogy viseljük és keresnünk kell az okokat, a melyek őket halálba kergetik, halálba űzik. Hiszen nem hivatkozom egyébre, csak arra, hogy a hadvezetőség maga is belátta, hogy a katonaságnál az alkalmazott kikötés a legsötétebb ókori büntetés. Jekeifaiussy Lajos honvédelmi minister: Ez régmúlt dolog. Nagy György: Épen erre akarok hivatkozni. Csak két esztendeje, hogy eltörölték és a mint fennállott ezelőtt két évvel még a kikötés, ugy áll fenn egy csomó más ilyen embertelen rendelkezés, kapcsolatban a katonai bűnvádi perrendtartással. Egész 1907. január 1-éig mindig divatban, alkalmazásban volt katonáéknál a kikötés. A ki egy ilyen kikötést csak végig tudott nézni, a maga szivtelenségéről, a maga kegyetlenségéről állított ki bizonyítványt. A XX. században apró mulasztásokért, fegyelmi eljárás tárgyát képezhető hibákért az embert olyan büntetéssel sújtották, mely nemcsak az emberi méltósággal ellenkezik, hanem a mely minden perczben, minden pillanatban életének elvesztésével is járhatott. Hiszen egy kikötöttet négyszer-ötször kellett a kikötés két órája alatt fellocsolni és egy ilyen embertelen büntetést csak 1907-ben töröltek el. De mennyi mása, mennyi párja van ennek a büntetésnek. Ha talán igy külsőleg, látszólag nem is olyan kegyetlen, de a mi a lelki élet megsebzését illeti, bátran odaállíthatom ezeket a kikötés büntetésével egyenlőknek. A mellett az a fájdalmas, hogy a kikötés alkalmazása és annak eltörlése is nem a magyar parlament akaratából történt. Tisztára egyoldalulag intézik ezeket a kérdéseket is ; nekünk, a magyar törvényhozás tagjainak, nincsen abba beleszólásunk, hogyan bánnak fiainkkal a hadseregben, nem tudjuk megakadályozni, hogy a legőskoribb kegyetlenségeket ne vig3^ék ott keresztül büntetés formájában. Egy hadsereg csak akkor lehet erős, akkor lehet hatalmas, akkor állhat igazán a nemzet szolgálatába, ha az néphadsereg. A mi hadseregünk, Ausztriának és Magyarországnak hadserege pedig még csúfságból sem illethető ezzel a névvel. A kaszárnyák ajtaján, a kaszárnyák kapuján keresztülmenve, egy őskori, durva világba kerülünk, a hol künn kell hogy hagyja az ember a maga érzékeny lelkét, a hol azzá kell hogy szokjék, hogy az ő lelkén, a lélek finom hajtásain durván végiggázolnak, a hol kell hogy hallgassa a katona a maga becsületének súlyos megsértését, a maga hozzátartozóinak is a gyalázását. A honvédelmi minister ur erre azt mondja, hogy egy-két sjroradikus jelenségből nem szabad az egészre következtetni; de méltóztassék megengedni, sok helyt megfordulva, azt látom, hogy az érintkezési nyelv nem felel meg a müveit tár-