Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-424

198 424. országos ülés 1909 február 20-án, szombaton. közbeszólás alakjában nyilatkoznak. Örvendek, hogy helyesli felfogásomat, mert igaz függetlenségi ember nem is tiltakozhatik az ellen, de kérem, hogy necsak most, hanem a szavazáskor is nyilatkozzék meggyőződése. Méltóztassanak eltekinteni a pártpolitikai különbségektől; itt nagy érdekről van szó. Örvendek, hogy Kmety t. képviselőtársam nyíltan, itt a házban is, elismerte felszólalásom jogosságát, ő maga is csatlakozott hozzánk, sorainkba is állt és kívánta, követelte, hogy az igazságtalanság kijavittassék. (Mozgás.) T. képviselőház, ily kérdésben nem csoda, ha az indulat elragadtatja az embert, a mikor látja, hogy nyilt törvénysértés terveztetik, nem csoda, ha az elkeseredés kitör az emberből. De ón csak feltételesen illettem súlyos váddal a képviselőházat, de nem tételezem fel, hogy annyira megfeledkeznék a függetlenségi párt magáról, hogy gyáván, a hatalom parancsszavára a tételes törvény rendelkezéseivel szemben járna el. Bizom függetlenségi és 48-as t. képviselőtársaimban, hiszem, hogy ha már a 67-es képviselők a ministerük kedvéért a 67-et cserben hagyták, akkor legalább a 48-as képviselők, ha elmentek a 67-ig, legalább a 67-iki törvényben meghatározott terminus-technikusokat magukévá teszik. Kíváncsi vagyok arra, vájjon az én törvényből merített, törvényen alapuló érvelésemet mivel igyekezik majd megdönteni a t. honvédelmi minister ur. Tudtam azt, hogy az ujonczlétszámnak megállapítása ellen a többség akadályokat nem fog állítani, tudtam azt, hogy politikai indokokból, a melyeknek helyeslésében én nem osztozom, a melyeket rosszaknak tekintek, a melyeket hibáztatok, politikai okokból, a paktum helytelen értelmezéséből, megszavazzák az ujonczlétszámot az 1909-ik évre, — meg is szavazták már, még csak a megajánlási törvényjavaslat van hátra — de azt nem tételezem fel, nem szabad feltételeznem oly parlamenttől, a hol függetlenségi és 48-as többség van, hogy a czimnél a lényeget nem érintő oly módosítást visszautasítson, a melynek minden szava, minden betűje a tételes fennálló törvények rendelkezésén alapul. Nekünk ellenzéknek, de mondhatnám minden állampolgárnak, egyetlen fegyvere a törvény. A törvény kötelességeket ró az állampolgárokra. E kötelességekkel szemben ragaszkodhatnak a törvényben biztosi tott jogokhoz. Az 1051. számú törvényjavaslat nagy vérbeli áldozatot követel a nemzettől. 44.076 főnyi ujoncznak és 12.500 főben megállapított honvéd megszavazását követeli. E követeléssel szemben milyen szerény a mi igényünk! Nem kívánunk egyebet, nem kíván a többség, a mely elfogadta, szerintem hibásan, az általános vita során a törvényjavaslatot, nem kíván egyebet, mint azt, hogy a czím a 67-iki törvény rendelkezéseihez képest használtassák. Azt hiszem, törvénytisztelő ember, pártpolitikára való tekintet nélkül, pillanatig sem lehet kétségben az iránt, hogy ezt megszavazza, elfogadjon oly módosítást, a mely mindenben megfelel a törvény szövegének. (Halljuk!) A régi időben, a mig az isteni gondviselés folytán az igazi függetlenségiek száma erősebb volt e parlamentben, a mikor azok a gyönyörű viták hangzottak el az ujonczlétszám megállapításakor, a mely vitákból kicsendült a függetlenségi eszmékhez való ragaszkodás és rajongó szeretet, ilyen törvényjavaslattal nem is mert volna előállni a honvédelmi minister ur. Okolicsányi László: Szóról szóra ugyanilyen a régi! Nagy György: De bizony nem is tűrték akkor szó nélkül. Ha ez volt szóról szóra, bűn volt akkor is és küzdeni kellett volna a bűn ellen. Hiszem, hogy a kik igazi függetlenségiek voltak, küzdöttek is ellene. A többség a maga nyers erejével leszavazhatta a függetlenségieket, de nem némíthatta el őket. Mutatja az, hogy mikor a nemzet megnyilatkozhatott, a függetlenségi pártnak adott többséget. Többséget adott azért, mert azt hitte, hogy a többségre került függetlenségi párt ugy a törvényjavaslatok szerkesztésénéi, uj törvények megalkotásánál, mint a régi törvények kijavításánál programnrjához híven a nemzeti álláspontot igyekszik majd érvényre juttatni. Ha ugy van, mint mondja Okolicsányi t. képviselőtársam, ki a múltban tanuja lehetett és biztosan jól emlékszik rá, ugy bizonyára nem is hallgatta el szó nélkül a függetlenségi párt, mert különben olyan bűnt követett volna el, hogy egy ilyen bűnt elkövető pártnak nem adta volna a nemzet azt a többséget. Nekünk épen a nemzet megnyilatkozott bizalma az erősségünk, hogy tőlünk bátor, egyenes függetlenségi politikát követel. Hát hol a függetlenségi politika, hol van annak csak a kezdő pontja is, ha még a 67-es törvényczikk végrehajtásától is félnek? Méltóztassék elhinni, hogy az országban épen a legjobb függetlenségi emberekben rendülne meg a hit, ha azt látnák, hogy még a 67-re vonatkozó módosításokat sem fogadja el a képviselőház függetlenségi és 48-as többsége, hogy még ezeket az újításokat is tulmerésznek tartja, és mert egy minister a maga javaslatába törvénytelen czimzést vett fel, hajlandó a minister kedvéért magáévá tenni, helyesnek, kedvesnek vallani a törvényjavaslatba foglalt törvénytelenséget. Én azt hiszem, hogy a képviselőház elnökének — és itt már Justh Gyula elnök úrhoz intézem szavaimat. (Felkiáltások; Éljen az elnök !) — kötelessége őrködni a fennálló törvények épsége iránt. Én azt hiszem, hogy Justh Gyula elnök urnak is kötelessége az elnöki székből is konstatálni, hogy a törvényjavaslat czime fennálló törvényeinkbe ütközik.