Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-423

•Í23. országos ülés 1909 február 19-én, pénteken. 171 abban a 48-as időpontban, a mikor nem volt fegyver a nemzet kezében, megakadályozta-e ez a nemzetet abban, hogy mikor becsületéről, mikor arról volt szó, liogy alkotmányát, s a legelemibb emberi jogokat ebben az országban megvédelmezze, akkor mégis találjon fegyvert, a melylyel jogainak védelmére keljen? Épen a 48-as eseményekből kifolyólag és más példákra is hivatkozva, nem mulaszthatom el azon meggyőződésem kifejezését, hogy mikor a magyar nemzettől a magyar hadsereg létesitésének eszközeit, s feltételeit megtagadják, — hogy ugy mondjam — ilyen gyámoltalan félénkségből, a melynek semmi történelmi ténybeli alapja nincs, akkor nemcsak a magyar nemzet ellen vétkeznek, hanem vétkeznek a dinasztia, a monarchia ellen is. Méltóztassanak elhinni, hogy azok, a kik a magyar hadsereg felállítását akadályozzák, tulajdonképen a magyar és osztrák egész monarchia hadi erejének harczképességét támadják meg. (Ugy van! balfelöl.) Hiszen én szakemberektől, katonáktól is hallottam, hogy egy hadsereg, a melyben nemzeti lelkesedós és önfeláldozás nincs, nem alkalmas arra, hogy komoly esetben a nemzetnek érdekeit akár agresszíve, akár defenzíve megvédelmezze. (Helyeslés balfelöl.) Am de ne beszéljünk intelligens katonatisztekről, hanem beszéljünk arról az egyszerű magyar emberről, a kire nézve általánes jogi és igazsági teóriák szerint is egy nagy igazságtalanság és önkény az, hogy munkájától, kenyérkeresetétől és családjától elvonják és elviszik katonának. Egy ily egyszerű magyar embertől kérdezzük meg, hogy mikor ott szolgál a közös hadseregben, nem merül-e fel előtte a kérdés, hogy tulajdonképen miért is vagyok én itten, hogy miért hagytam el családomat, miért nem tudom kenyeremet megkeresni, miért kényszerítenek engem erre a nehéz keserves fáradozásra, küzdelemre, miért kell esetleg életemet is koczkáztatnom ? Vájjon tud-e az az egyszerű ember erre a kérdésre magának erkölcsi alapon álló feleletet adni? Nem kétlem, hogy vagy azt kell mondania önmagának, hogy nem tudom, miért vonnak el családomtól, hogy miért kényszerítenek erre a nehéz szolgálatra, vagy, a mi még rosszabb, azt kell önmagának felelnie, hogy azért vezettek engem ide, azért űztek el családomtól, azért követelik tőlem ezeket a súlyos áldozatokat, hogy esetleg saját nemzetem, saját családom, saját hazám, saját véreim alkotmánya és jogai ellen felhasználhassanak. Múltkori beszédemben voltam bátor felemlíteni és ma is megmaradok azon nézetemen, hogy a közös hadsereg vezetőségében az utóbbi időben egy örvendetes, egy jelentős változás állott be, a mennyiben a régi, elfogult, maradi embereket épen a trón várományosának, Ferencz Ferdinánd főherczegnek közreműködése folytán eltávolították és ezeknek helyeit fiatalabb, tetterős, belátással biró emberekkel töltötték be. Ezeknek a fiatal, tetterős és okos embereknek munkássága az ujabb időben a hadsereg technikai szervezete ós kiképzése tekintetében is megnyilatkozott örvendetes változások alakjában. Én bízom abban és reménykedem, hogy ezek az okos és elfogulatlan emberek be fogják látni azt, hogy a magyar nemzet hadsereghez való jogainak korlátozása nem a magyar nemzet jogai, nem a magyar alkotmány szempontjából, hanem kétségtelenül a hadsereg harczképessége, fejlődése szempontjából hátrányos. Méltóztassanak figyelembe venni, mindnyájan ismerjük a történelemből, hogy a magyar katonai erények mily csodákat műveltek? Nem kell a honfoglaló magyarok bámulatos tetteire hivatkoznom, a kik tudvalevőleg egész Európát félelemben tartották egészen újszerű harczászati virtusukkal, hanem hivatkozom a múlt század eseményeire. Méltóztassék elolvasni Macaulay angol irónak Nagy Frigyes porosz királyról irt tanulmányát, hogy abban mily elragadtatással, bámulattal ir a magyar és horvát vitézekről, a Hadik-huszárokról, a kik Berlin falait ostromolták és kapuit döngették. Ez a magyar katonai virtus nemcsak, hogy parlagon hever és tettekre a nemzet védelmében és a monarchia biztonságára és oltalmára, tekintélyének megvédésére nem alkalmas, hanem ellenkezőleg, azon önkényes, esztelen eljárás folytán, a melyet a hadsereg vezetősége részéről eddig tapasztaltunk, valósággal elsatnyulásra van kárhoztatva. Meg vagyok róla győződve, hogyha a a hadvezetőségnek azon ifjú erői, (Zaj. Elnölc csenget.) a melyekről szóltam érvényesülésre jutnak, ebben a tekintetben oly eredményeket fognak elérni, a melyeket, sajnos, a mai kormánytól már nem várok. Egyre kívánok emlékeztetni. A mikor a paktum megalkotásáról, a békés kibontakozásról volt szó, történelmi tényt említek, akkor a zsörtölődő, neheztelő, magát igába hajtatni nem akaró függetlenségi pártot azzal biztatták, hogy igaz, hogy a katonai kérdéseket most kikajicsolják, igaz, hogy konczessziókat teszünk, igaz, hogy megszavazzuk a 450 millió rendkívüli terhet, de ezzel szemben nagy előny lesz a nemzetre nézve, hogy a korona mellé magyar, hazafias, jó érzésű tanácsosok fognak jutni és eltávolíttatnak onnan azok a gonosz tanácsadók, a kik eddig ott voltak és a magyar nemzet jogainak érvényesülését megakadályozták. Három év telt el azóta; a magyar kormány tagjai mint nemzeti tanácsadók odamentek a trón mellé, valóságos belső titkos tanácsosok lettek, azonkívül kitüntetéseket kaptak, a melyek a legmagasabbak és az igazi tanácsosoknak kijárnak, de kérdem, a magyar kormány tagjai és a nemzet vezérei elérték-e azt, hogy eltávolíttassanak a trón mellől a rossz, gonosz tanácsadók, a magyar nemzet ellenségei, és biztosítani tudták-e 22*