Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-423

1/0 tó3. országos ülés 1909 február 19-én, pénteken. zöltessenek s mikor ezeknek érvényesülésére került a sor, akkor beigazolódott, a mit Okolicsányi képviselő ur mondott, (Zaj a baloldalon.) vagy ha nem ő mondta, hát mondja más, mondják kormánypárti részről . . . Nagy György: A ministerek! Farkasházy Zsigmond: . . . mondják a ministerek is, mondják az alkotmánypártban is, hogy minek forszírozzuk ki . . . Csizmazia Endre: Ilyet a minister nem mondhat! Farkasházy Zsigmond : . . . a gazdasági kérdéseket, miért megyünk túlzásokba, miért teszi a függetlenségi párt azt, hogy egyes elvei mellett intranzigens állást foglalt el, mikor a másik téren, a katonai téren olyan szép vívmányokat lehetne elérni. (Zaj és közbeszólások a baloldalon.) Bocsánatot kérek, de én ezt csúnya játéknak tekintem. (TJgy van! bal felöl. Mozgás.) És ha ez a játék csak a mi külföldi ellenségeink részéről folynék . . . (Mozgás a baloldalon.) Kmety Károly: Mi nem játszunk ám! Farkasházy Zsigmond.: . . . akkor én a felett nyugodtan napirendre térnék, mert nem féltem az ország jogait azoktól a külföldi ellenségeinktől. (Elénk helyeslés balfelöl.). Én attól félek; az fáj nekem és nekünk és tudom, hogy a kormánypárt soraiban is sokaknak az fáj, hogy magyar emberek, a magyar jDolitikában vezető szerepet játszó olyan féafiak, a kik a nemzeti törekvések érvényesülésének vagy, legalább felszinrejutásának köszönhetik azt, hogy a kormányzatban részt vehetnek, foglalnak el ilyen álláspontot. (TJgy van! balfelöl.) És ha legalább bátorságuk volna ilyen álláspontot elfoglalni; ha legalább bátorságuk volna arra, hogy a nyilt szinen foglaljanak el ilyen álláspontot: meg vagyok győződve, róla, hogy a kormánypárt volna az, a mely elsöpörné őket. (TJgy van! bal felől.) De t. ház, még annyi bátorságuk sincs, hogy nyíltan hirdessék azt az álláspontjukat, hogy a midőn katonai kérdésekről van szó, akkor a gazdasági kérdéseket tolják előtérbe és a midőn a gazdasági kérdéseket kell megoldani — mert hiszen az a kérdés nem tőlünk függ, hogy meg akarjuk-e oldani ezeket vagy nem, hanem ezek a dolog természete szerint mindenesetre megoldandó kérdések — akkor azt mondják: hagyjuk mi e tekintetben a nemzet jogait: hiszen katonai téren milyen szép vívmányok kecsegtetnek. (TJgy van! bal felől. Mozgás és zaj a baloldalon. Felkiáltások: így Mába okoskodnak! Nem leltet ezeket összekotyvasztani.) Sümegi Vilmos: Másról beszél Bocióné! (Mozgás és zaj a baloldalon.) Nagy György: Felébredt a lelkiismeretetek ugy-e ? (Felkiáltások balfelöl: Nem aludt! Mozgás és zaj a baloldalon.) Elnök: Csendet kérek! Méltóztassanak csendben lenni, képviselő urak! Nagy György: Nem arról van szó! (Zaj.) Elnök: Nagy György képviselő urat kérem, hogy méltóztassék csendben lenni, mert kénytelen leszek vele szemben a házszabályok teljes szigorát alkalmazni! (Élénk helyeslés. Halljuk! Halljuk!) Farkasházy Zsigmond: Ha legalább elméletileg lehetne ebben a pillanatban szó arról, — a miről különben szó sem lehet, mert ez teljes lehetetlenség, — hogy katonai téren a minimális, nem is függetlenségi, hanem 67-es törekvések érvényesüljenek a nemzeti bank elejtése kedvéért, mondom a legtávolabbi, teoretikus szempontot veszem: akkor még lehetne erről vitatkozni. (Zajos felkiáltások balfelöl: Nem lehet! Nem alkuszunk! Mozgás és zaj a baloldalon.) Molnár Jenő: Hiszen ez csak egy szuppoziczió! Farkasházy Zsigmond: Itt van a paktum, a melynek első pontja, — ma is hallottuk ismételten és ezt többé a köztudatból kiirtani nem lehet — hogy az átmeneti idő alatt a vezényleti nyelv kérdéséről szó sem lehet. Ismétlem: itt nem egy 48-as, sőt egy 67-es követelésről sincs szó, hanem a törvény végrehajtásáról beszélünk, a melyre felesküdött a mi koronás királyunk, hogy meg akarja az abban foglaltakat tenni; meg akarja valósítani és meg fogja védeni másokkal szemben. (TJgyvan! balfelöl.) Egy nagyobb igazságtalanságot akarok itt felemlíteni, a melyet a magyar nemzettel és különösen a függetlenségi törekvésekkel szemben (Halljuk! Halljuk!) mindenfelé szoktak hangoztatni az országon kivül, de különösen azokon a helyeken, a hol a mi sorsunk felett döntenek. (Halljuk! Halljuk!) Azt szokták velünk szemben felhozni, hogy nem szabad a magyar nemzet kezébe fegyvert adni; hogy a magyarnak hadsereget adni nem lehet, mert ha a magyarnak hadserege volna, azt esetleg felhasználná a dinasztia és a monarchia ellen; felhasználná a különválás elősegítésére. Azt hiszem, hogy mindnyájan egyetértünk abban, bármilyen pártállásuak legyünk is, hogy ez egy teljes valótlanság, egy ráfogás; hogy ennek ellenkezőjét a történelemnek minden eseménye századokon át bizonyítja. Hiszen nem kell egyébre hivatkoznom, csak az 1848-iki eseményekre. Ekkor már az igazságtalanságnak, az önkénynek, a törvényszegésnek legkirívóbb, legkegyetlenebb esetei forogtak fenn, s a magyarnemzet még mindig nem akart fegyverhez nyúlni, hanem mikor bele akarták kényszeríteni, bele akarták hajszolni a hadjáratba és az u. n. felségárulásba, akkor is még a magyar ministerelnök, Batthyány Lajos küldöttségben ment a császár parancsnoka elé békét ajánlva fel, mondván, hogy nem óhajt, nem akar a nemzet fegyvert fogni. És fordítsuk meg a tételt: vájjon