Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-422

146 í%2. országos ülés l909 február 18-án, csütörtökön. hanem tényleg felelős magyar minister lesz a magyar parlamenttel szemben. És ma mit látunk? Még a honvédség feletti fegyelmi jurisdikcziót sem gyakorolhatja olyan önállóan és függetlenül, mint a hogy gyakorolnia kellene. Még a legkisebb dologban sincs meg az önállósága. Hiszen nézzünk körül egy kissé a gyakorlati életben. Itt van a méneskari katonaság kérdése. Éveken keresztül folyton sürgetjük e kérdés megoldását. A magyar állam költségvetésének terhére tartjuk fenn azokat a méneseket, és ime, a méneskari parancsnokok és a katonák feketesárga zsinóros nadrágban járnak, osztrák katonák, ugy hogy fegyelmileg nem állanak a t. bonvédelmi minister ur fegyelmi hatósága alatt Farkasházy Zsigmond: Miért nem hozzák ide az erről szóló törvényjavaslatot? Molnár Jenő : Ellenben a pénzeket a m. kirkincstárból szolgáltatjuk ki, mert gazdaságilag a földmivelésügyi ministerium a felettes hatósága a ménestelepeknek. Ez is egy gyakorlati példa arra, hogy a mit a honvédséggel elérni czéloztunk, nem értük el. Mi történt később ? A honvédség taktikai beosztásánál azt mondták, hogy zászlóaljakba sorozzák a honvédséget, mert a magyar nemzet harczi tulajdonságának az felel meg, hogy minél kisebb taktikai egységben legyen. Mikor azután a zászlóaljakat felállítottuk, előállott a czentralisztikus törekvés, azt mondták, hogy ezredekbe keik sorozni, majd később azt mondták, hogy miután ezredek vannak, brigádot is kell csinálni. Csináltak is brigádot, azonban egy generálist tettek tetejébe, úgyhogy m. kir. tábornok nem létezhetik, csak cs. és kir. tábornok, és egy ilyen legfelsőbb taktikai egységnek, mint a hadosztály, — mert annál nagyobb egység nálunk nincs, nincsen hadtestünk — egy, cs. és kir. altábornagy a parancsnoka, a ki O felségének és a bécsi katonai hatóságoknak van alárendelve; előléjatetése is a bécsi köröktől és a bécsi katonai hatóságtól függ. Már most tessék elképzelni, a magyar csapatok felett egy olyan főnököt, a kit a bécsi kéz rendel ki és mozgat. Innen van a rendkívül sok sérelem, innen van. hogy a Grotterlialtét fentartották, innen vannak a koszoru-afférek, innen van, hogy a honvédség főparancsnoka kénytelen a katonai szubordináczió folytán sokszor arczul ütni a nemzet kegyeletét, a nemzet mártírjait, elhomályosítani a történet lapjait. Belekény szeri tették, t. ház, a magyar honvéd főparancsnokokat, hogy ők egy osztrák szoldateszkának szolgálatába álljanak. Hát ez az a honvéd hadsereg, a melyet 1867-ben felállítottunk és a melyből — ugy képzeltük — egy önálló magyar hadseregnek kellett volna kifejlődnie, Mondhatom, t. képviselőház, hogy 40 éven keresztül semmiféle változást, semmiféle előrehaladást, sőt ellenkezőleg, inkább visszafejlődést mutatott ez a honvéd hadsereg; mondhatom, hogy különösen az utóbbi években, s a véderővita-obstrukczió óta ebben a tekintetben sokkal rosszabbul állunk, mint annak előtte. Ne méltóztassék tehát azt kívánni egy magyar nemzeti ellenzéktől, hogy ezeket látva és tapasztalva, némán álljon és szó nélkül szavazza meg a milliókat. Sőt ellenkezőleg, t. képviselőház, minden magyar pártnak érdekében áll felsorolni ezeket a sérelmeket. Hadd lássa a világ, hadd lássák a bécsi körök, hogy itt Magyarországon nincsenek megelégedve ezekkel az állapotokkal, és hogy ezek a szerek, a melyeket a bécsiek a mi elhallgattatásunkra beadnak, csak altatószerek, a melyek nem ölték ki lelkünkből azokat a vágyakat, melyek minden igaz magyar embernek keblét dagasztják, s az önálló magyar hadseregre irányulnak. (Helyeslés a balpárton.) Ezek a vágyak csak szunnyadnak, fel fognak majd ébredni, ha ugyan előbb nem ébred föl a katonai hatalom és be nem látja, hogy mikor ez a nemzet évszázadok óta folyton pénzbeli és véráldozatokat hoz ennek a hadseregnek, akkor itt van az ideje, hogy végre-valahára teljesítsék is a nemzeti követelményeket. T. képviselőház! Mi sajátságos helyzetben vagyunk. Széles e világon nincsen ország, mely olyan szerencsétlen politikai viszonyok közt élne, mint a mi hazánk. (Igaz! Ugy van! a baloldalon.) Minden esztendőben fel-felujulnak ezek a bajok. Egyszer kvóta alakjában, egyszer valami kereskedelmi szerződés alakjában, ismét egy ujabb alkalommal mint ujonczjavaslat. 400 esztendő óta mindig más és más czime van annak az óriási követelésnek, annak a morális és anyagi pressziónak, a mit bécsi körök a magyarnemzettel szemben érvényesíteni igyekeznek. Azt hiszik, hogy az ujonczok megajánlása ellen pár ezer embernek a hadseregbe való beállítása miatt van ennek a pártnak és ennek az országnak kifogása? Nem, t. képviselőház. Mindannyian tudjuk, hogy a hadseregnek ujonczokra szüksége van. Éz a kifogásoknak csak egy ezredrésze, csak egy epizódja annak az óriási harcznak, a mely sohasem fog megszűnni, mig Magyarországnak határai azok lesznek, a mik ma, és a mig itt egy józanul, becsületesen és magyarul gondolkozó ember fog lakni. (Igazi Ugy van! Taps a balpárton.) Azok a kormányférfiak, t. képviselőház, a kik Bécsben képviselnek bennünket, elhiszem, hogy nem árulnak el minket. (Igaz! Ugy van !) Ezt még csak feltételezni sem lehet. (Igaz! Ugy van!) De unos-untalan, száz és száz kormány fog megbukni, ha csak egy részletét is igyekszik megbontani annak a kapocsnak, a mely Ausztria és Magyarország között fennáll. Azok az urak, a kik a mi érdekeinket kép-