Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-421

Í2Í. országos ülés 1909 február 17-én, szerdán. 109 lag, a mely meghagyja a katonának, hogy ha vegyes házasságot kötnek, (Mozgás. Halljuk 1 Halljuk !) akkor azt római katholikus lelkész előtt kell megkötniök, mert a katonaság alkalmazkodik a »Ne temere« kezdetű pápai bréve álláspontjá­hoz és csakis olyan házasságot ismer el törvényes­nek katonai szempontból, a hol a trienti zsinat formái megtartattak. (Mozgás és zaj.) Elnök : Csendet kérek ! Bozóky Árpád: Ha nem igaz ez az eset, akkor azt a t. honvédelmi minister ur meg fogja mondani a nagy nyüvánosság előtt és akkor leg­alább elérjük azt, hogy a közvélemény meg lesz e tekintetben nyugtatva. (Élénk helyeslés balfelől.) A helyett, hogy e tekintetben interpellácziót ter­jesztettünk volna elő, a vita során terjesztettük elő ezt a kérdést és lojálisán várjuk a t. minister úrtól, hogy e tekintetben bennünket és a köz­véleményt meg fogja nyugtatni. Jekelfalussy Lajos honvédelmi minister: Mese­beszéd ! (Élénk derültség.) Thaly Ferencz: Ez rövid, de velős! Bozóky Árpád '. Az volt megírva, hogy Belo­potoczky tábori püspök adta ki a rendeletet. Ezt konkrét formában irták meg. Nem tudom már most, hogy mi a mesebeszéd, mit Belo­potoczky tábori püspök mondott, vagy pedig az, a mit megírtak. (Mozgás a baloldalon.) Nem vagyok bizalommal a kormány iránt és nem szavazom meg részére az ujonczjutalékot azért sem, mert a kormányt támogató többség sorai között nincs meg az a harmónia, (Általános derültség. Mozgás balfelől.) a mely a békés kor­mányzathoz, s a koaliczióban egyesült pártok pro­grammjának elérésére szükséges volna, és szük­séges volna azért is, hogy a kormány az állam ügyeit az állam érdekeinek megfelelő módon vezet­hesse tovább. A magyar parlament tekintélyének aláásása az, hogy egyik párt a másik ellen a legdurvább — néha igaz, néha indokolatlan — támadásokat intéz. Elnök (csenget): Ez semmi összefüggésben nincs a szőnyegen fekvő javaslattal. Utoljára figyelmeztetem a képviselő urat, s ha ezen figyel­meztetésnek sem tesz eleget, meg fogom vonni tőle a szót. Kérem, méltóztassék a tárgynál maradni. Bozóky Árpád : Tudom, hogy ez kényes kér­dés, hogy ezt nem szívesen hallgatja a többség, azonban én erről.. . Elnök: Minthogy a képviselő ur figyelmez­tetésemnek házszabályellenesen nem tett eleget, megvonom tőle a szót. (Helyeslés. Zaj balfelől.) Ki követkzik ? Raisz Aladár jegyző: őrgróf Pallavicíni György! ' •• Őrgróf Pallavicíni György: T. képviselőház! (Halljuk! Halljuk!) A tegnapi ülésen Maniu Gyula képviselő részéről olyan állítás hangzott el, a melyet e helyről nem czáfolni, hanem erélyesen visszautasítani kell. (Élénk helyeslés.) Egy magyar képviselő — mert hiszen mást nem ismer a törvény — merényletet követett el a magyar állam nyelve ellen. (Igaz ! ügy van !) Az alkotmánypárt részé­ről kivánok ezen visszautasításnak röviden kifeje­zést adni, (Élénk helyeslés.) mert, sajnos, más mód nem nyilik arra, hogy a nemzetnek ezt a sérelmét megtoroljuk. Hódy Gyula : Ki kell rúgni a hazaárulókat. (Zaj.) Elnök (csenget) : Csendet kérek ! Őrgróf Pallavicíni György: A magyar nyelv érvényesítése a magyar hadseregben olyan meg­oldható kérdés, a melyért a szövetkezett jDártok mindig küzdöttek és a mely, ha most ki is van kapcsolva a pártok programmjából, soha többé a feledés homályába nem fog merülni. (Helyeslés.) A magyar nyelv minél szélesebb körű érvényesí­tése a magyar hadseregben nemcsak a magyar kultúrának egyik legfontosabb kívánsága, (Igaz! ügy van !) hanem a mellett minden esetre a magyar hadseregnek megerősödésére is fog vezetni. (Igaz ! ügy van !) Az ujonczjavaslatot elfogadom. (He­lyeslés.) Farkasházy Zsigmond: A házszabályokhoz kérek szót. Elnök: Farkasházy Zsigmond képviselő ur a házszabályokhoz kivan szólni. Farkasházy Zsigmond: T. ház! Az ujoncz­javaslatok vitája során olyan kérdések merültek fel a házszabályokkal kapcsolatban, a melyeknek tisztázá házszabályoknak helyes alkalmazása érdekében okvetlenül szükséges. A sorrendet nem fogom megtartani ugy, a mint a kérdések fel­merültek, hanem mindenekelőtt olyan kérdést kell felemlítenem, a mely az imént mint utolsó merült fel (Zaj.) és a. mely oly világosan a ház­szabályoknak téves alkalmazása folytán került szőnyegre, hogy azt hiszem, a t. elnökség azonnal lesz szives ezt reparálni, hogy a régi helyes gya­korlat a házszabályok kezelése tekintetében helyre­álljon. (Mozgás.) Bozóky Árpád képviselőtársam beszéde alatt történt az, hogy ő a tárgytól való eltérésre kért engedélyt a háztól. Erre tudvalevőleg joga volt a házszabályok 207. §-a értelmében, a mely azt mondja, hogy (olvassa) : »A napirendre kitűzött tárgy feletti tanácskozás megkezdetvén, attól eltérve más tárgyról szólni csak a háznak az elnök felhívására adott engedélyével lehet.« Tehát meg van állapítva, a házszabályok ezen szakaszában, hogy melyek azok a feltételek, a melyek mellett a képviselő eltérhet a szőnyegen forgó tárgytól. (Zaj. Elnök csenget.) Ezzel, a házszabályok 207. §-ában biztosított képviselői joggal élt Bozóky Árpád t. képviselőtársam akkor, a mikor kérte az elnök urat, hogy szíveskedjék a házat megkérdezni aziránt, vájjon megengedi-e, hogy a tárgytól eltér­hessen. Hangsúlyoznom kell itt azt is, hogy mikor Bozóky t. képviselőtársam ezt a kérést előterjesz­tette, azt is kiemelte, hogy az ő meggyőződése szerint nem tért el a tárgytól akkor, a mikor a bankkérdésről beszélt kapcsolatban az ujoncz-

Next

/
Thumbnails
Contents