Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-421

§6 ktl. országos ütés Í9ÖÚ február íf-én, szerdán. ide, hogy azokkal a magyar nemzet képviselőit szétkergesse. Markos Gyula: Fejérváry kreatúrái! Sziklai Ottó : De nem ez a szomorú dolog, hogy akadt a honvédek közt olyan, a ki ezt megcselekedte ; mert hiszen mindenütt akad olyan, a ki mindenre vállalkozik ; hanem az a szomorú, hogy társai ezt az eljárását helyeselik, és a legszomorúbb az, hogy még fiatal honvédtisztek is ilyen intézetben vannak. És mivel mentik ezt a katonák és néhány nem katona. Azzal, hogy hát katona, a parancsnak engedelmeskednie kell, a királynak megesküdött. Mikor én erre azt felelem, hogy ez igaz, de az is igaz, hogy egyúttal magyar ember is és a magyar alkotmányra is megesküdött, akkor csak azt mondják : nohát mit tehetett volna ? Feleletem az, hogy ha a két kötelesség között választani nem tudott, akkor lőtte volna magát agyon. Persze erre olyanforma választ kapok, hogy bolond vagyok, és azt mondják, hogy hát a családja ? Vértanú férjnek, vértanú apának családját a magyar nemzet, kivált ebben a lelkesedésében, ugy ellátta volna, hogy soha szükséget nem szenvedett volna. És e mellett az elhunytat és megmaradottakat a dicsőség övezte volna, szentté avattuk volna és nyugodtan pihenhetett volna az elhunyt, mert teste kitölteni segítette volna azt az ürt, a mely a magyar nemzet és a magyar király felfogása között van. Ugy gondolom, hogy ez még a felséges urának közvetve használt is volna. De hát a dolog nem végződött vértanúhalállal, hanem a fényes pálya folytatásával. A fényes pálya folytatásának szinhelyéül a sötétnek vélt Pozsonyt jelölték ki. Azt a várost, a melyet országszerte és itt a házban is kicsinyelnek, piszkolnak, gyaláznak, megrágalmaznak. Csalódtak. Pozsonyban sem igen vették be és volt, a ki nagyon éreztette vele, hogy eljárása nem volt helyes. Ez idáig rendben van. Most következik a dolog szomorú folytatása. Markos Gyula: Nem kell lakást adni neki! Japánban igy szokták! Sziklai Ottó: Most következik a szomorú. Ennek az ezredesnek személyi megsértését az egész tisztikar, a közös és a honvéd, magáévá tette és a ki az ő dolgán megbotránkozik, azzal az ő nemtetszésüket éreztetik. Nem vonom kétségbe, hogy csak hivatalosan bojkottálják. Nem felforditott világ ez ? Nem tarthatatlan állapot ez ? Nem kell ezen változtatni ? Különös : Fejérváry ellen ide kipellengérező javaslatokat szabad behozni, de bűntársa szent és sérthetetlen, (Mozgás.) az egész ármádia melléje áll. Nem visszás állapot ez ? Ezen változtatni kell. És ki ennek akadálya ? Az osztrákok és a nemzetiségeink, összetartanak, összefognak arra, hogy itt változtatás ne legyen. Hiszen Ausztriában gyűlölnek mindent, a mi magyar, elfojtani akarnak mindent, a mi a magyarság nyilvánítása. És nálunk itt szemünkbe merik vágni és arczunkba merik csapni, hogy ők nem engedik ennek a hadseregnek magyarrá tételét, hanem kívánják, hogy* olyan maradjon, a milyen. Nem akarok tovább kiterjeszkedni erre, gr. Batthyány Tivadar képviselőtársam eléggé megfelelt, csak azt akarom mondani, hogy minden jóravaló embernek azon kell igyekeznie, hogy ezen változtassanak. (Mozgás.) Aztán még azt mondják, hogy mindenkivel veszekedünk, Ausztriával, a nemzetiségiekkel. Hát hagyjuk magunkat felindulás, jajszó nélkül pofozni? Egyik arczunkat Bécsnek, a másikat a nemzetiségieknek tartsuk, a nélkül, hogy feljajdulnánk ? Nem az veszekedik, a ki jogos állásponton van és a kit megtámadnak, hanem az, a ki támadó, a ki a jogtól bennünket el akar ütni. így áll a dolog. És mégis akadnak, a kik á nemzetiségieket megczirógatják ! Hoffmann Ottó: Günther Antal! Jurigának megkegyelmeztetett. (Zaj.) Sziklai Ottó: Nem tudom, nem hiszem. (Felkiáltások : Itt ül! Feltételesen !) Posgay Miklós : Feltételesen szabad ! Hédervári Lehel: A mig jól viseli magát! Sziklai Ottó." Ez nagyon szomorú állapot. (Zaj.) Hiszen milyen a mai állapot ? TJgy

T állunk, hogy a sereg nyelve nem az állami nyelv, hogy azt a sok keserves milliót, a mit ez a nép kiizzad a hadsereg részére, jórészt nem is itt, hanem külföldön költik el. Még azt sem teszik, hogy ezt az országot legalább olyan intézményekkel szerelnék fel, mint Ausztriában vannak. Hiába közművelődünk, hiába küzdünk, futunk, lótunk az egyesületekben, a nemzetiségi vidékeken, minden rossz káplár kineveti a mi törekvéseinket! Ezen változtatni kell. Hogy rövid legyek, én csak azt mondom : ha a király megfontolja és figyelembe veszi, hogy ez a nemzet hosszú századoknak kinlódása alatt, annyi égbekiáltó igazságtalanság, tűrés, elnyomatás, szenvedés, börtön, vérpad és akasztófa daczára hű maradt, mely hűségétől semmiféle csábitás, nagy Napóleonnak hitegetése és Ígérgetése sem tudta elcsábitani, mi lenne akkor, ha a fejedelmi kegy, a király jósága törekvéseinket, jogainkat elismerné és érvényre juttatná, milyen tántorithatlan országot tudna a fejedelem maga előtt! Különben sem értem, hogy miért van az, hogy az egyik gyermeknek több jogot enged, a másiknak kevesebbet, äz egyik gyermeknek mostohája. Hiszen a trónnak két erős állam sokkal szilárdabb alapja lenne, mint egy erős és egy másik félig erős. Ha pedig Ausztria züllött teste széthullik, császári lakásában saját fülével hallhatja, hogy az ő osztrák népeinek képviselői az állam közös házában a Wacht am Rhein-t és a Marseillaise-t éneklik. Ilyent minálunk nem találhat. Ha a király jóságos szivére hallgat, ha a lelkében élő igazság szavát meghallgatja, ha a történet tanúságát szem előtt tartja, — ha hozzájárul ahhoz, hogy ez a nemzet megerősödjék, ha a sereg nem lesz idegen, hanem testvérünk, — ha a magyar szó, az állam nyelve a hadseregnek is nyelve lesz, ha azt a sok milliót itt költi el, a mit ez a nem-