Képviselőházi napló, 1906. XXIV. kötet • 1909. február 13–márczius 9.

Ülésnapok - 1906-421

tói. országos ülés ii)09 február il-én, szerdán. 95 lehet-e, akarnak-e önök egyáltalában békét ebben az országban. (Nagy zaj és felkiáltások: Nem akarnak!) A mi itt ebben a házban most és a házon kivül is ismételten történt, de különösen a mi itt tegnap történt, az véget vetett annak a gondolatnak, (Élénk helyeslés.) hogy önökkel, a kik itt ebben a házban ülnek, egyáltalában békéről beszéljünk ezentúl. Igenis, mi azon millió derék, becsületes, hazafias, nem magyarajku polgártársainkat szeretjük épen ugy, mint a fajmagyarokat, szeretjük ugy, mint testvéreinket, az ő érdekükben el fogunk menni ezentúl is a legmesszebbmenő határokig; de önökkel, ha e házban ezentúl is igy járnak el, ha a szólásszabadság védelme mellett, azzal visszaélve itt támadni akarnak bennünket becsületünkben, legszentebb érzelmeinkben, támadni merik alkotmányos és törvényes jogainkat: ugy fogunk eljárni, a mint megérdemlik, ugy, mint hazaárulókkal! (Élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon.) A javaslatot elfogadom. (Hosszantartó élénk helyeslés és éljenzés a baloldalon és a közéfen. A szónokot számosan üdvözlik.) Elnök : Szólásra következik ? Raisz Aladár jegyző: Babics - Gyalszky Lyuba! Babics-Gyalszky Lyuba (horvátul beszél. Zaj. Elnök csenget). Elnök: Kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz szólni! Babics-Gyalszky Lyuba (folytatja horvát beszédét). Elnök : Kérem, én a tárgytól való eltérést nem engedhetem meg ! Babics-Gyalszky Lyuba (folytatja horvát beszédét). Elnök: Másodszor kérem a képviselő urat, méltóztassék a tárgyhoz szólni. Babics-Gyalszky Lyuba (folytatja és befejezi horvát beszédét). Elnök : Ki következik szólásra ? Csizmazia Endre jegyző: Sziklai Ottó! Sziklai Ottó : T. ház ! (Halljuk !) Az előttünk levő törvényjavaslatot elfogadom. Elfogadom először azért, mert tudom, hogy azon most változtatni nem lehet; másodszor azért, mert csak egy évre szól; harmadszor, mert kijelentettem annak idején, hogy ezt a javaslatot elfogadom, s negyedszer, mert bizom a kormányban és annak minden egyes tagjában, hogy ismeri kötelességét és azt akarja is, tudja is teljesíteni. Nem szólaltam volna fel, de a tegnapi inczidens következtében ismételve feliratkoztam. (Helyeslés. Halljuk ! Halljuk !) Nem azért tettem ezt, mintha érdemlegesen akarnék foglalkozni azzal a tegnapi felszólalással, de szükségesnek tartom elmondani azt, a mit elmondani óhajtottam azért, hogy egy szemernyivel hozzájáruljak ahhoz, hogy a mostani áldatlan viszonyok végre jobbra forduljanak. (Halljuk !) A közösnek mondott, de valójában osztrák hadsereg, valamint a magyarnak mondott, de szintén nem magyar szellemű honvédség nem olyan, a melynek nemhogy a gyarapítására, de még a fentartására vonatkozó javaslatot is magyar ember lelkesedéssel megszavazhatná. (Ugy van!) Nem akarok félreértetni; nem egyesekről szólok. Tudom jól, hogy igen sokan vannak még a nem magyar honosok között is, a kik rokonszenveznek velünk ; a kik elismerik, értik, tudják és méltányolják a mi helyzetünket. De az intézményt értem. A mai hadseregnek se hazája, se nemzete ; egyesegyedül csak a császár parancsa, ez szent a hadsereg előtt. Nem szeretném, ha félreértenének; nem akarok itt izgatni; nem akarom azt mondani, hogy a legfelsőbb hadúr parancsának ne engedelmeskedjenek, de igenis azt kivánom és követelem, hogy a magyar közjognak megfelelően a magyar nemzet és a magyar király egy legyen, mert a magyar király csak személyesitője, képviselője a magyar nemzet fogalmának. Azt kivánom, hogy a magyar nemzet szava legyen a király szava és a király parancsa a magyar nemzetnek parancsa, hogy a kettő egy legyen, legalább annak kellene lennie. A sors, a végzet, ugy látszik, azt határozta, hogy Magyarország és Ausztria necsak szomszédok, de egymásnak segitői legyenek. Hiszen tudjuk azt, hogy magyar hadsereg volt az, a mely a Habsburgoknak a fejedelemséget megszerezte, a magyar hadsereg volt az, a mely ezt a trónt megtartotta, elveszni nem engedte. László király 20.000 magyarjával döntötte el azt a csatát, a melyet Rudolf a szlávok ellen vivott, ez a hadsereg mentette meg életét és szerezte meg hatalmát. Magyar hadseregek verték meg Mária Teréziának ellenségeit, még pedig magyar tisztekkel és magyar kommandóval. És mégis valahányszor ez az osztrák hadsereg itt fegyverét villogtatta, azzal mindannyiszor a magyart ütötte, pusztította; csak egyszer, mikor a törököket űztük ki, akkor jött segítségünkre. Drága segítség volt az, mert nyakunkon maradt az osztrák sereg, zsarolt, pusztított, — vezérei pedig, Karafiái gyilkoltattak. Hát ennek a hadseregnek — igaz, hogy emberségesebb, művelt, de mégis hagyományos folytatása a mai közös hadsereg. És a magyar honvédség ezt annak méltó testvéréül nevelték ; nem magyar a szelleme, bár magyar a nyelve. Hiszen tudjuk mindnyájan, hogy ha ott valaki nem elég óvatos magyar érzelmének nyilvánosabban, hangosabban kifejezést adni, elkergetik, vagy nyugdíjba hajtják. (Ugy van! a baloldalon.) Számos példa van rá. Én csak egyet mondok most el. Egy honvéd ezredest délczeg és egészséges állapotban, aránylag fiatal korában nyugdíjba helyeztek ezért a bűnért, olyan embert, a kinek csak 10—12 esztendő múlva kezdett hanyatlani az egészsége. Mennyi szolgálatot tehetett volna még tudományával, tapasztalatával, lelkesedésével a hadseregben, ha nyugalomra nem kárhoztatják! A honvédségnek nyelve magyar, azt nem tagadom, különösen itt nem tagadhatjuk, mert ezek a falak a tanúi annak, hogy magyar honvédtiszt magyar vezényszóval magyar katonákat vezényelt