Képviselőházi napló, 1906. XXIII. kötet • 1909. január 18–február 12.

Ülésnapok - 1906-412

kí% országos ülés 1909 február 6-án, szombaton. 381 a lakásbér jövedelem utján alap.osan megadóztassák, és igy ezt a pótadó-pluszt is a háztulajdonosok nem a saját zsebükből, de a tisztviselők zsebéből fogják átzsirálni a városok és községek pénztárába, ugy hogy a tisztviselők a nélkül, hogy meg lennének róva pótadóval a törvény szerint, de facto igenis hozzájárulnak a városi polgárság és a városi kommunitás jövedelmének fokozásához. (Mozgás.) De igy van, és a kit ez érint, a kinek ezt fizetnie kell, annak igen kellemetlen. De méltóztassanak megengedni, hogy még egyre figyelmeztessem azokat az urakat, a kik az állami alkalmazottak ily ujabb megadóztatását tervezik. Polónyi Géza (közbeszól). Gr. Batthyány Tivadar: Legyen meggyőződve a t. képviselő ur, ha nem félnék attól, hogy az urak a pénzügyminister urat be fogják hajtani az elvi hozzájárulásba, nem venném igénybe a t. ház türelmét, de mert félek, és mert igazságtalannak, legalább is méltánytalannak tekinteném, hogy a pénzügjoninister urat ebbe behajtsák: azért voltam bátor szót kérni és e tekintetben a magam argumentumait előadni. (Mozgás. Halljuk! Halljuk !) A mikor a nép köréből követelnek adópluszt a pénzügyministertől, akkor nagy a veszedelem, hogy a pénzügyminister enged az úgynevezett népakaratnak és hozzájárul a polgárság egy nagy rétegének ujabb adóval való megterheléséhez. Ez a lehetőség a pénzügyministeri pszichológia alapján, azt hiszem, igen közel esik. (Mozgás.) Nem akarok e kérdésnél tovább időzni. Polónyi Géza: Helyes ! Gr. Batthyány Tivadar: Helyes, vagy nem, lehet argumentálni; de hogy a képviselő ur egyszerre nem szereti az állami tisztviselőket, azt csodálom. Polónyi Géza : Bocsánatot kérek, nagy tévedés. (Mozgás.) Gr. Batthyány Tivadar: A magam részéről még csak egyre vagyok bátor figyelmeztetni: A törvényhozás meglehetős fizetésjavitásokat adott az állami tisztviselőknek. Ha most elő méltóztatik lépni oly törvényjavaslattal, a mely a mit az egyik oldalról adott, annak egy részét megint a másik oldalon elveszi a tisztviselői kartól: akkor az a megelégedettség, melyet a tisztviselői karban sikerült elérnünk, ismét elégületlenséggé fog átváltozni, (Ugy van!) általános lesz az az argumentum, és az a jogos állítás, hogy a mit egyik kézzel adtak, azt a másik kézzel elvették és újra fog kezdődni az agitáczió az irányban, hogy ha az állam elveszi, a mit előbb adott, pótolja azt ujabb fizetésemeléssel. (Igaz ! Ugy van !) Annál méltánytalanabbnak tartanám ezt az intézkedést, mert hiszen az állam, a törvényhozás a városoknak és községeknek igazán tarthatatlan anyagi helyzetén segiteni akar. Ha ezt nem tenné, ha erre nem lenne elhatározva, akkor érteném azt a követelést, hogy a honnan csak lehet, szedjenek elő ujabb jövedelmet, akár a tisztviselők megadóztatása révén is. De mikor a fővárosnak milliókat adunk, olyan milliókat, hogy még Bárczy István polgármester ur is, a ki nagyon szeretne minket innen elsöpörni, kénytelen volt elismerni, hogy a fővárosnak igenis nagy pénzbeli segélyt adtunk, midőn továbbá a ministerelnök úrról tudjuk, hogy hat millióval akarja — mint első akczióval — a városok financziáit szanálni, a midőn tudjuk, hogy a ministerelnök ur mint pénzügyminister hajlandó hozzájárulni ahhoz, hogy a községek részére e fogyasztási adóknak legalább egy része átengedtessék, a midőn tehát az állam az összes kategóriáknak, a fővárosnak, a vidéki városoknak, a községeknek direkt anyagi támogatást nyújt: akkor méltán elvárhatjuk, hogy ezen községek és városok az állam saját alkalmazottjait a maguk részéről adóval ne sújtsák és tartsák fenn azt az állapotot, mely tudtommal Poroszországot kivéve, az egész világon fennáll. Tudtommal ugyanis csak Poroszországban vannak az állami tisztviselők községi pótadóval megterhelve. Ha egyszer majd eljutunk odáig, hogy az egész vonalon az automatikus előléptetési rendszert fogjuk megvalósíthatni, ha eljutunk odáig, hogy ugy tudjuk az állam alkalmazottait nálunk is fizetni, mint azt a gazdag Poroszország teszi, akkor semmi kifogásom ellene, hogy pótadóval megterheljük őket. Addig azonban kérve kérem az igen t. ministerelnök urat, de kérem az igen t. házat is, hogy ebbe a kísérletezésbe bele ne menjenek. Ennek a magyar államnak szüksége van arra, hogy erős, lelkes, hazafias, buzgó és megelégedett tisztviselői kara legyen, és ne méltóztassék ilyen, aránylag kisebb dolgoknak a provokálásával ezt a derék magyar középosztálybeli társadalmat elkeseríteni. (Helyeslés.) Többet erről a kérdésről nem kivánok szólni. Ha már felszólaltam, méltóztassanak megengedni, hogy ugyancsak lehető rövidséggel a földadó javaslat néhány momentumára kiterjeszkedjem. Legyen szabad mindenekelőtt reflektálnom arra a kis szóharczra, melyben tegnap Mezőn Vilmos képviselő úrral álltam. Elsősorban figyelmeztetem Mezőfi Vilmos t. képviselő urat, hogy ne nézze egész Magyarországot és különösen a magyar nagybirtokost mindig csongrádmegyei szempontból. Mezőfi Vilmos ur, ha végigmegy Magyarországon, meg fog győződni arról, hogy az ő honmentő és népboldogitó agitáczió jávai Magyarországnak csak igen kis részein fog visszhangra találni. Visszhangra fog találni oly vidékeken, a hol a nagybirtokosokban nincs meg a kellő humanizmus és a kellő szocziális érzék. Ott azonban, hol a Mezőfiféle izgatások talajra nem találnak, ez egész biztos mértéke annak, hogy ott a nagybirtok bőségesen teljesiti a maga emberbaráti, szocziális feladatát, minthogy pedig ugy tudjuk, hogy Magyarországon 10 és egynehány ezer községből Mezőfi urnak